Pokorni Zoltán

*

További híreink

Tisztelt Fideszesek, Tisztelt Hölgyek és Urak!

Szeretettel köszöntök mindenkit, vendégeinket, meghívottainkat, küldötteket, mindenkit külön-külön, aki járta az utcákat, leveleket osztott, szórólapokat szórt, ajtókon, kapukon csöngetett be, megbeszélte azt, amit a választások előtt tisztázni kellett, és akiknek ma köszönhetjük, hogy végre önfeledten és boldogan ülhetünk itt.

Régi mondás jutott eszembe: a győztesek viccet mesélnek, a vesztesek sajtótájékoztatót tartanak. Végre vicceket mesélhetünk a kongresszuson! Ez a csarnok, a Hegyvidék sportcsarnok, amiben ma vagyunk, és amiben van szerencsénk vendégül látni a Fidesz-kongresszust. Új, büszkék vagyunk rá, és kötelességem, hogy elmondjam, hogy az Európai Unió fejlesztési forrásai, a Magyar Köztársaság Kormánya, a főváros közgyűlése egy fillért sem adott ebbe a csarnokba, ezt az utolsó fillérig a hegyvidéki polgárok adták össze. Ezért aztán nem is szerepelt, nem is szerepelhetett abban a kis video-bejátszásban, amiben az MSZP múlt évi teljesítményeit bemutatta, a Megyeri hidat láttuk, ez viszont ki van fizetve.

Még egy közlendőm lenne. Többen megállítottak itt a teremben, hogy ők nagyon szívesen, bármikor, akár holnap is, vagy amikor az ideje eljön, szeretném nekik elmondani, hogy a turult nem adjuk. Tudom, hogy sokan ácsingóznak rá, szeretnének látni a kertjükben vagy a polgármesteri hivatal előtt egy ilyen emlékművet. Ez a miénk, a mi halottainké. Nekik állít emléket.

Magyarországon 3200-nál is több önkormányzat van, mindenki maga dönti el, hogy hogyan emlékezik a halottaira, kivéve 23 önkormányzatot. Ezek nem kicsik, egy-egy nagyváros a méretük, 70, 80, 100, 150 ezres kerületek, akiknek van egy gyámjuk, és ezt a gyámot Demszky Gábornak hívják. Ennek a kerületnek az volt a döntése, hogy emléket állít a halottainak, van engedélyünk a talapzatra - vasbeton -, van engedélyünk a szoborra. Amire nincs engedélyünk, az az anyacsavar, amivel a kettőt összecsavarozták, ugyanis ezt a Fővárosi Közgyűlés adja vagy nem adja. Nyilvánvaló politikai szándék, s politikai cél amiért ezt megtagadja tőlünk, hegyvidékiektől. Nyilvánvaló, hogy a szimbólummal, a turullal van problémájuk. Az is igaz, tegyük hozzá, hogy 1919 és 1945 között volt egy turul szövetség, egy fajgyűlölő, rasszista, elfogadhatatlan politikát művelő szervezet. A kérdés az, hogy szabad-e az oly kevés közösséget teremtő, a múltunkat hordozó szimbólumaink közül kidobni egyet, a nemzeti színt, az Árpád-háziak sávjait, vagy akár a turulmadarat azért, mert volt 25 év, amikor azt meggyalázták.

Ki teszi föl azt a kérdést a német szövetségi kancellárnak, vagy akár Willy Brandtnak, aki '72-ben a varsói gettó földjén leborult a zsidó áldozatok emléke előtt? Ki tette föl azt a kérdést, hogy mit keres a szövetségi állam címerében a birodalmi sas, noha ott volt ez a hitleri lobogók fölött is? Senki, mert tudják, hogy a történelem összeköt minket. A történelem nem a múltról szól. A történelem a jelenben ad közösségi erőt, és a jövőt teremti meg. Ezért marad a turul itt a kerületben, amíg én vagyok a polgármester.

Az utóbbi időben, az utóbbi években elég sokat panaszkodtunk mi magunk is a magyar demokráciára, és nem alaptalanul. Sokáig úgy tűnt valamennyiünk számára, hogy itt, Magyarországon nem érvényesülnek, nem érvényesülhetnek a demokratikus politikai verseny szabályai. Hogy nálunk a szocialisták, a szabad demokraták mindent, bármit megtehettek, anélkül, hogy tartaniuk kellene a választók büntetésétől. Sokáig azt hihettük, hogy hazánk valóban egy következmények nélküli ország. Lassan kiderül, hogy nem az. A demokrácia malmai lassan őrölnek, lassabban, mint sokszor szeretnénk, és mint ahogyan az ország érdekében kívánatos volna, de végül mégiscsak lesznek következmények, végül mégiscsak számítanak a tettek, és végül mégiscsak megmérettetik kinek-kinek a súlya. Az elmúlt hétvégén ez történt: a kormányzat megmérettetett, és könnyűnek találtatott.

Ugye Dávid könyvében szerepel Belcazar, Baltazár magyarul. Baltazár zsarnok király még egy ideig a trónon ül, ám a kéz már felírta a mene tekelt a falra. Most éppen annál a bibliai résznél tartunk, amikor az írástudók és a politológusok megpróbálják megmagyarázni, hogy mit is jelent a felirat a falon.

Régi vicc a megcsalt férjről: megy haza, ott látja a legjobb barátját meg a feleségét a kanapén. Pezsgőznek, nehezen félreérthető helyzetben. A feleségnek szeme se rebben, kikéri magának, a férjet leülteti a kanapén, és ő bevonul a baráttal a hálószobába. Bezárják az ajtót. A férj odasettenkedik a kulcslyukhoz, látja, hogy a legjobb barátja leveszi a zakóját, ingét, a felesége is vetkőzni kezd, blúz, a melltartót egy ilyen táncosnői mozdulattal elhajítja, ami pont a kilincsre esik, eltakarva a kulcslyukon a bepillantást, mire a férj megszólal: "átkozott bizonytalanság".

Nagyjából ebben a helyzetben vannak ma a baloldali elemzők, ezt az átkozott bizonytalanságot élik át, hogy vajon mi lehet, mi lehet a szocialista pártjukkal, mi lehet a folytatás ezek után? Azt kell mondjuk nekik, hogy eljött, eljött az igazság pillanata. Vagy talán pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk, a valóság pillanata. Amikor a politikai csomagolóipar látványvilága összeomlik, kiderül, hogy a valóság az mégiscsak van. Hét éven keresztül építették ezt a Hollywoodot megszégyenítő "Bulihoodot", kiváló színészekkel, meggyőző, szuggesztív miniszterelnöki színészekkel, próbálták elmagyarázni nekünk, hogy minden jól megy, dübörög, emlékszünk még ezekre a szavakra: Pannon puma, nagy a jólét, mi az hogy, nagyon is! És ennek a politikai marketingnek az erejét mutatja, milyen magasra tudták húzni ezt a látványkupolát, hogy most hogyan zuttyan össze, hogyan roppan össze szinte egyik pillanatról a másikra. Mert a valóság mégis csak a legjobb szövetségesünk.

Cseh Tamásnak van egy régi száma, Bereményi Géza írta a szövegét, Kósa Lajossal olvasgattuk a Parlamentben két hete megjelent könyvben is: Valóság nevű nagybátyám - szerintem a többiek is, én nem fogom elénekelni, csak olvasok belőle -, elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk, egy Valóság nevű nagybátyám, sajnos, nincs már velünk, levelet ír csak nekünk. A levelet kapkodjuk egymás kezéből sírva és nevetve, s felhasználva az alkalmat, felhívom a család tagjainak a becses figyelmét a szükséges óvatosságra. Mert adódhatnak bajok most, hogy én távol vagyok -írja '74-ben Bereményi Géza. Hát, adódtak bajok.

A valóság távol volt, de végre itt van. Joggal tehető fel a kérdés, és fel is kell tegyük magunknak, hogy miért olyan kiszolgáltatott a magyar társadalom a politikai szélhámosoknak, szemfényvesztőknek, a politikai marketingnek, ahogy manapság mondani szokták. Azt mondom, hogy ennek van magyarázata, bár a politikai marketing uralma szerte a világon létezik - Franciaországban éppúgy, mint az Egyesült Államokban -, de nálunk valahogy láthatóan tovább húzta erősen. Szerintem azért, mert a magyar társadalom végtelen magányos. Közösségei gyengék. Hogy ennek mi az oka, ezt majd az okos szociológusok leírják.

Szerepet játszik ebben a mögöttünk hagyott 40 év, a Kádár-korszak, amelyik ugyan fennen hirdette a közösség elsőrendű voltát, de rátelepedett, és ezáltal álszentté, vállalhatatlanná is tette. Szerepe van ebben az elmúlt 20 év versengő világának is. De az biztos, hogy a magyar emberek sokkalta magányosabban élik az életüket, mint bárhol Európában.

A magyar gyerekek az ORTT kimutatása szerint 203 percet néznek naponta tévét. Nem hetente, naponta! 3 óra 23 percet, 3 és fél órát. Nem a tévé miatt magányosak - félreértés ne essék, a téve tünet, a magány tünete, mert nem élhetünk közösség nélkül, keresünk hát ilyen elektronikus, virtuális közösséget, sorozatokat, vetélkedőket. Közösségeket teremtenünk, ez a dolgunk az önkormányzatban, a politikában, az iskolában, az oktatásban.

Lassan már szenvedélyemmé vált, hogy az oktatás egyik legfontosabb feladata, hogy megajándékozza a gyerekeinket a közös cselekvés élményével. Ha nincs közösség, csak magányosan elszigetelt gyerekeink vannak, akkor nincs norma. Ha nincs közösség, nincs erkölcs. Ha nincs közösség, nincs, ami összefogja őket. Nemcsak a baráti közösségekre gondolok, ahol együtt lehet valamit csinálni, kirándulni, sportolni, színházat csinálni, iskolaújságot, bármit, csak együtt csinálják. Az oktatás önmagában is közösséget teremt a kultúráján keresztül, a történelem átadásán keresztül. Ha nincs közösség, nincs, ami itt tartsa a gyerekeinket. Nem a bérszínvonal, vagy nem csak a bérszínvonal fogja ittfogni a mi gyerekeinket, hogy ne menjenek el Angliába vagy Németországba boldogabb életet keresni.

A valóság a mi legjobb szövetségesünk. A valóság felszínre törésével magyarázható a Jobbik sikere is. A Jobbik valóságos gondokat és valóságos problémákat vetett fel. A Jobbiknak nem a kérdéseivel van baj, hanem a válaszaival. Oda jutottunk az elmúlt években, hogy a politikai korrektség hínárjába gubancolódott vezető értelmiség lassan a kérdéseket se tudta, merte föltenni világosan és egyértelműen. Hogy mi a fontosabb, a bűnös személyiségi joga vagy az áldozat védelemhez való joga. Hogy lehet-e támogatni Magyarországon a magyar vállalkozókat és a magyar befektetőket szemben a multikkal folytatott küzdelmében. Hogy hogyan kell megvédeni a magyar munkavállalókat nemcsak a multik, hanem a magyar tőkével szemben. A kérdések megfogalmazásához sem jutottak el, így hát érthető, hogy ha ilyen erővel, mindenféle marketingtámogatás nélkül, ilyen erővel jöttek elő ezeket a kérdéseket világosan föltevő politikai erők. Persze, a válaszaik elfogadhatatlanok, leegyszerűsítők, otrombák, múltba fordulók. Ezt a gondot, a Jobbik okozta feszültséget - és előszeretettel aggódnak a baloldali szereplők, hogy juj-juj, mi lesz itt? Előretörtek a fasiszták. Azt tudjuk nekik mondani: a Jobbik mögött álló, az elkeseredésből, a kilátástalanságból, a válságból fakadó feszültséget csak egy jó kormányzás tudja föloldani. Így tehát szurkoljanak nekünk, hogy minél hamarabb véget ér a Gyurcsány-Bajnai korszak, minél hamarabb véget ér ez a kínosan hosszúra nyúlt agónia, annál hamarabb szűnik meg a radikális szélsőséges erőket fölhajtó energiák eredője is.

Az elkeseredett embereknek, akik a Jobbikban vagy más szélsőséges szervezetben látják érdekeiket, vagy érdekeik legjobb szószólóit, azt tudjuk üzenni, vagy azt tudom üzenni, hogy más embert választanál ügyvédednek, és más embert választanál bírádnak. Az ország ügyeinek irányításához, a kormányzáshoz bölcsesség, méltányosság, mérséklet is kívántatik, nemcsak elkötelezettség és elszántság. Tehát jöjjenek közénk, mert azt, ami az ő gondjuk, nem a Jobbik fogja megoldani, hanem a Fidesz.

Az utóbbi évek, a mögöttünk hagyott évek valamennyiünk számára szolgált néhány nehezen feledhető tanulsággal. Az első - mondjuk ki -, bebizonyosodott, a posztkommunisták és a velük szövetséges liberálisok alkalmatlanok Magyarország kormányzására. Alkalmatlanok morálisan, mert kormányzásuk alatt a lopás, a hazugság lett úrrá hazánkban, alkalmatlanok szakmailag, mert képtelenek olyan intézkedéseket hozni, amelyek az emberek, s az ország érdekeit szolgálják. Mindent elrontottak, amihez csak hozzányúltak.

Kormányzásuk alatt növekedett mindaz, ami rossz. Növekedett a korrupció, növekedett az államadósság, növekedett a munkanélküliség, a kölcsönök törlesztőrészletei, növekedtek a közüzemi számlák, növekedett az adóprés, valamint a kongresszusi megnyitó beszédek hossza is jelentősen nőtt.

Ugyanakkor csökkent, ami jó. Csökkent a biztonság, a versenyképesség, a foglalkoztatottság, és nem utolsó sorban a hit, a hit a közösségben, önmagunkban, a tisztességben, Magyarország jövőjében. Persze volt még, ami nőtt. Az elmúlt hét évben 74 minisztere volt az országnak, 3 miniszterelnökről már nem is beszélünk. Csak az oktatási törvényeket - szakképzés, felsőoktatás, közoktatás - 161 alkalommal módosították. Volt olyan paragrafus az elmúlt években, amit négyszer, ugyanazt a mondatot négyszer. Hol így, hol úgy. Hátha egyszer eltalálják.

Egy szó, mint száz, Gyurcsány Ferenc keresetlen, de már klasszikussá vált őszödi kifejezésével élve: mindent elszúrtak. Azóta kiderült, hogy a múlt idő az meglehetősen eufemisztikus, az volt benne a legdurvább, nem a szótő. Látni való, hogy azóta is elszúrják napra nap, ma is, most is nyújtanak be folyamatosan olyan törvényjavaslatokat, hoznak olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek szakmailag alkalmatlanok, tarthatatlanok.

A Fidesz már 1998 és 2002 között bebizonyította, hogy alkalmas a kormányzásra. Az azóta eltelt évek alatt ez a képesség csak nőtt. Tagjaink, politikusaink, szimpatizánsaink, szakértőink száma éppúgy gyarapodott, mint az a tapasztalat és az a tudás, ami nélkülözhetetlen Magyarország kormányzásához. Ma már az elmúlt 7 év kormányzati teljesítményeit és a Fidesz felkészültségét figyelembe véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánkban a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a KDNP, a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Szervezet, a Lungo Drom, azaz a polgári szövetség az egyetlen olyan erő, amelyik képes kormányozni ezt az országot. Ezt mi mindig is tudtuk természetesen, de az elmúlt heti választáson kiderült, hogy már az emberek is elhiszik nekünk ezt.

A Fidesz felkészült rá, és képes arra, hogy új irányt szabjon, hogy fordítson az ország helyzetén, hogy a tisztességtelen, antidemokratikus, rossz minőségű kormányzást becsületes, demokratikus, az emberek javát szolgáló, hozzáértő kormányzással váltsa fel. De mégis, teszik föl valamennyiőtöknek, valamennyiünknek a kérdést, hogy miben áll ez a jó kormányzás? Mit teszünk majd másképp? Mit teszünk majd jobban?

Mindenekelőtt a kormányzás tisztességét kell helyreállítanunk. Nem szórjuk az adófizetők pénzét olyan fölösleges beruházásokra, beszerzésekre, amelyek csak egy szűk kör érdekeit szolgálják. Nem épülnek majd síkvidéki autópálya-alagutak. Ahogyan a vitriolos tollú Heti Válasz-szerző megjegyezte: e gyönyörű ipari műtárgy fölül egy dolog hiányzik csupán, ami szerencsésebb történelmű országok alagútjainak megadatott: a hegy. Nem veszünk kétszeres áron kakaóbiztos számítógépeket. Nem költünk több ezermillió forintot olyan tankönyvek kifejlesztésére, amit soha, egyetlen egy gyerek kézbe nem vett.

Az oktatás tényleg hazánk felemelkedésének, felemelésének egyik legfontosabb eszköze. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, de mondani mindig csak azt mondom, hogy az "egyik" legfontosabb eszköz. Mi nem gondoljuk azt, hogy a technika fejlesztése mindent megold. Hogy az oktatás nem a digitális zsúrkocsiktól, a digitális tábláktól, a Sulinet Expressz Program során kiosztott digitális kameráktól lesz jobb. Ezek az eszközök segíthetnek persze. De a kulcs az ember. Az oktatásban részt vevők, a tanuló, a szülő, a pedagógus.

Nevelni, emberi tartást, normákat adni, példát mutatni, vagy ahogy manapság mondják, társadalmi kompetenciákat elsajátítani, ez a nevelőkön múlik. Márpedig ez az iskola legfontosabb feladata. Még a szakképzésben is a legfontosabb. Nem azért nem tanulnak meg a cigánygyerekek esztergálni, mert nem képesek rá. A hozzáállást, az attitűdöt, hogy van értelme dolgozni, a munka becsületét és erkölcsét kell elsősorban átadnunk a szakképzésben is. Ennek a feltételeinek a megteremtése, ez a következő kormány oktatáspolitikájának a legfontosabb feladata.

Mi a jelenlegi kormánnyal szemben nem akarjuk felszámolni a falvakat. Éppen ellenkezőleg! Biztosítani kívánjuk a kistelepülések, a falvak lakói számára is az európai polgári lét feltételeit. Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy minden kisdiák a lakóhelyén járhasson iskolába. Ott részesülhessen jó színvonalú oktatásban. Mi nem szeretnénk azt, hogy a gyerekek előrejutását, továbbtanulását a szüleik társadalmi helyzete, tandíjfizetési képessége határozza meg, ellenkezőleg, annak a lehetőségét akarjuk megteremteni, hogy mindenki a szorgalma, tehetsége szerint tanulhasson. Mi nem akarjuk megmondani a tanárok helyett, hogy kinek kell osztályt ismételnie és kinek nem, hogy melyik napon milyen házi feladatot kell adni. A jó tanár ezt úgyis tudja. Jobban tudja, mint mi. Az oktatási kormányzat feladata, hogy a gyerekeinket jó tanárok kezébe adjuk. Csupa olyan tanító és tanár tanítsa a gyerekeinket, aki szereti a gyereket, szereti a szakmáját, és szeretettel bánik a tanulókkal. Az ő munkájának a feltételeit megteremteni - ez a kormány dolga. Mi nem akarjuk a tanárokat arra kötelezni, hogy a szülők elől eltitkolják a gyerekeikre vonatkozó információkat - mint az előző kormány idején. Inkább a tanárok és a szülők közötti normális párbeszéd és kapcsolat megteremtése az előttünk álló feladat.
Az offshore-kormány tagjai nemcsak a pénzüket viszik külföldre, de az ellen sem tudnak mit tenni, hogy a diplomás fiataljaink külföldön akarnak boldogulni. Emlékszünk: a korábbi miniszterelnök még küldte is őket. De persze hasznos dolog, ha a magyar fiatalok külföldön is megfordulnak, tanulnak, dolgoznak, gyarapítják a tudásukat. De mindent meg kell tennie az új magyar kormánynak, annak érdekében, hogy a szakembereink itthon maradjanak vagy visszatérjenek, hogy az orvosok, mérnökök, tudósok a saját szakmai karrierjüket ápolják, és mindemellett Magyarország felemelésén is dolgozzanak.

Hosszan sorolhatnánk még, hogy miben lesz más a mi kormányunk, miben lesz más, mint az elmúlt 7 esztendő posztkommunista, bankár, offshore-kormányai.

Az elmúlt hétvége arra bizonyíték, hogy az emberek többsége nemcsak érti, hogy mit akarunk, de támogatja is a törekvéseinket. Támogatja, mert nem ígéret, amit mondok. Volt egy ilyen reklám, igaz? Hogy nem ígéret, hanem bizonyíték. Valami arcvíz, Old Spice-reklám. A Fidesz nem ígéret, hanem bizonyíték.

A Fidesz nem csak beszél a gettósodott cigányiskolák felszámolásáról, hanem a valóságban meg is csinálja azt. Ahogyan megcsinálta Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Fidesz nemcsak beszél a falusi kistelepülési oktatás megtartásáról, hanem a valóságban meg is csinálja azt, ahogy megcsinálta Lasztovicza polgármester úr Kiskőrösön és környékén. Megteremtette azt a békés, normális, kiváló együttműködést, ahol minden falu megőriz valamit, van, aki óvodát, van, aki napközit, van, aki az alsó tagozatot. Ahol nem a gyerek utazik, hanem a tanár, ha kell a jó színvonalú oktatáshoz. A Fidesz nemcsak beszél a tehetséggondozó hálózat kiépítéséről, hanem a valóságban meg is csinálja, ahogyan megcsinálta Kósa Lajos Debrecenben, hogy ne csak a magánórák fizetős piacán készülhessenek fel a gyerekeik. A Fidesz nemcsak beszél a mérés, az ellenőrzés, a szakfelügyelet fontosságáról, hanem a valóságban meg is csinálja ezt, ahogyan Rogán Antal megcsinálta már a Belvárosban. A Fidesz nemcsak beszél a mindennapos testnevelésről, hanem a valóságban is eléri azt, hogy minden gyerek megtanul úszni, és minden nap van az órarendbe beiktatva testnevelés óra, ahogyan megcsinálta ezt Szalay Feri Szolnokon. S a Fidesz nemcsak beszél a hazáról, a nemzethez tartozás érzéséről, hanem a valóságban is el tudja érni, hogy nem nő föl a gyerek úgy, hogy ne járt volna a társaival, az osztálytársaival határon túli magyar területen. Ahogyan megcsináltuk mi ezt itt, a Hegyvidéken. Még egyszer mondom, a mi legjobb szövetségesünk a valóság. Erre támaszkodunk.

1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a Hősök terén a Fiatal Demokraták színeiben Orbán Viktor egy fontos beszédet mondott. Itt tényleg igaz, hogy történelmi beszédet. 20 esztendőben becsülted meg akkor az időt, ami a diktatúrából való kilábaláshoz, a diktatúra káros következményének a felszámolásához kell majd. A hatodik koporsóban a mi elkövetkező 20, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Akkor én, huszonvalahány éves fiatalemberként a Hősök terén nem értettem egyet, nagyon pesszimista jóslatnak gondoltam ezt.

Eltelt 20 év, elkezdtünk őszülni, s ez a húsz év megtanított minket arra, hogy sajnos, nem is volt annyira borúlátó az akkori jóslat. Mégis, ma itt, a Fidesz kongresszusán azzal a reménnyel nézhetünk a jövőbe, hogy a 20 esztendő elteltével néhány - ki tudja hány - hónapon belül új, s az elmúlt éveknél jobb korszak kezdődhet.

Örülök, hogy itt lehettek, örülök, hogy itt lehetek.


Nyomtatás