Pokorni Zoltán

További híreink

A Lánchíd, az Alagút, a Kisfaludy-gőzhajó, valamint a fogaskerekű vasút vonalán 1874-ben üzembe helyezett, gőzmozdonnyal közlekedő szerelvény is megjelenik egyedi játékok formájában a megújult, Hollósy Simon utcai játszótéren. A környékbeliek bevonásával megtervezett új játszótér a Hegyvidéki Önkormányzat beruházásában, a főváros társfinanszírozásában készült el, amit közösen adott át Pokorni Zoltán polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester.

„Példamutató a főváros és a kerületek együttműködésével megvalósult TÉR_KÖZ program, reméljük, lesz folytatása, amikor jobb idők járnak majd a költségvetés szempontjából az önkormányzatokra” – jelentette ki az átadás alkalmából a Hegyvidék polgármestere. Pokorni Zoltán kitért rá, hogy a játszótér-felújítás a „Hegyvidék főutcája” programhoz kapcsolódik, aminek célja, hogy a Böszörményi út és környéke a jelenleginél jobban betölthesse a kerület központjának szerepét.

A polgármester kiemelte, hogy a játszótér tervezése során öt alkalommal is kikérték a környéken lakók véleményét – háromszor személyesen, kétszer pedig írásos formában. A környékbeliek javaslatára lett például a tervezetthez képest kicsivel kevesebb a játék és több a zöldfelület. Az is a szülők kérése volt, hogy a játszótér legyen áttekinthető, a gyerekeket könnyen szemmel lehessen tartani.

„A három dimenzió mellett itt van egy negyedik, az idő, amit be tudunk mutatni a gyerekeinknek” – utalt Pokorni Zoltán a játszótér reformkori tematikájára. Mint mondta, a Hegyvidék és a városunk múltját idézik fel a különleges játékok, valamint azok a tablók, amin a szülők a korszakot bemutató képeket, leírásokat, illetve online tartalmakra irányító QR-kódokat találhatnak.

„A megújult játszótér és a Hegyvidék főutcája koncepció nagyon közel áll a várospolitikai stratégiánkhoz, hogy legyenek lokális városközpontok, a városi létben megtaláljuk a kisvárosi otthonosságot” – fogalmazott a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint a Hollósy Simon utca különleges hangulatához méltó lett az új játszótér, aminek egyedi játékai a Hegyvidékhez, Budapesthez és Magyarországhoz való kötődésünket erősítik. „A játékok egy olyan korszakot idéznek meg számunkra, ami a mai napig is iránymutató – tette hozzá –, hiszen a reformkorban épült Budapest nagy része, Magyarország ekkor lett a polgári Európa egyik fontos országa.”

A főpolgármester arról is szólt, hogy a későbbiekben szeretnék újraindítani a Tarlós István idejében elindított TÉR_KÖZ-pályázatot. Kicsit továbbgondolva, az „Egészséges utcák” koncepció mentén, újabb közösségi terek és még több zöldterület létrehozását célozva folytatnák a programot, aminek finanszírozásába európai uniós forrásokat vonnának be.

A teljesen egészében megújult, de a családias hangulatát megőrző Hollósy Simon utcai játszótér a lakók kérésére elsősorban a 2-10 éves korosztálynak készült. A reformkor kiemelkedő építészeti, ipartörténeti emlékeit felidéző, különleges attrakciót jelentő játékok mellett számos más, közkedvelt játszóeszközzel gyarapodott a park. Négy hagyományos és egy fészekhinta, két rugós lovacska, nagy homokozó és egy gumiborítású kismotorpálya is várja a gyerekeket.

A kicsik biztonsága érdekében megszűnt az átjárás lehetősége a játszótéren keresztül. Megmaradt viszont a pingpongasztal és a teveszobor. A családok kérésére ivókút és illemhely épült, megújult a közvilágítás, illetve egy piknikezésre alkalmas füves terület is része lett a térnek.

Nagyjából ezerötszáz négyzetméternyi zöldfelület újult meg a parkban. Több mint háromezer-ötszáz évelőt, cserjét és nyolc fát ültetettek el a szakemberek, úgy, hogy a meglévő fákat nem kellett kivágni. Mintegy négyszáz négyzetméternyi betontól sikerült megszabadítani a játszóteret, aminek helyére növényzet, illetve a játszószerek környezetében ütéscsillapító, vízáteresztő gumiburkolat került.



Nyomtatás