Pokorni Zoltán

További híreink

A farsangi bálok napjait éljük. A sokfajta mulatság többségét valódi közösségi érzés hozza össze, csakúgy, mint a szombat este a MOM Kulturális Központba – a belépőjük mellett egy tálca süteménnyel –, a XVII. Budai Egyházközségek Farsangi Báljára érkező vendégeket.

 

Bár nem hiányzott a zene, a tánc és a finom házi ízek egyike sem a XVII. Budai Egyházközségek Farsangi Báljáról, előtte még több hozzászóló szép köszöntőkben mondta el, miben látja az összejövetel jelentőségét a keresztény összefogás keretén belül.

 

Az eseményt megnyitó dr. Székely János püspök és az őt követő felszólalók szinte mindegyike megemlékezett a Szíriában nehéz körülmények között élő keresztényekről. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a többi között arról beszélt, hogy az utóbbi években több támadás érte a kereszténységet, mint bármely más vallás követőit. A kormány ezért döntött úgy, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül létrehozza a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot, és azon keresztül igyekeznek segíteni a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségeknek.

 

Az idei bál díszvendége a Magyar Kolping Szövetség volt, amelynek képviseletében Kövesi Ferenc atya, a szövetség egyházi elnöke mesélt a német alapító, Kolping Adolf életéről és hitvallásáról. A magyar mozgalom múltjáról elmondta, hogy az 1990-ben jött változások után Bolberitz Pál atya és Lang György élesztették újjá a kommunista érában szétvert szövetséget (eredetileg legényegyleteket), majd az utóbbi hat évben olyan szükségessé vált megújításon ment keresztül a mozgalom, ami sok nehéz munkával járt, de „a berozsdásodott kaput sikerült kinyitnunk, és átlépnünk rajta”. Az atya szerint Kolpingnak a társadalom megújítását célzó tervei és igazságai időtállóak, és ma is időszerűek, köztük egyebek mellett az „Isten áldja a tisztes ipart, Isten áldja a kezünk munkáját” is.

 

A Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán budai polgármester társai nevében nyitotta meg a bált, s kiemelte: a budai polgármesterek mindig is elkötelezettek voltak az egyház felé, amelynek munkáját napról napra, évről évre folyamatosan segítik. A keresztény egyház emberekből építi a saját vára falai, benne emberi közösségek tartják azokat a falakat, ennek hiányában összeomlana a vár. A keresztény közösség megbecsült részét képezik a reformátusok is, akikkel az idén különösen szép jubileumot ünnepelhetünk: a reformáció 500. évfordulóját.

V. K.



Nyomtatás