Pokorni Zoltán

További híreink

Ünnepélyes keretek között adták át a teljesen újjáépített Vasas-síházat a Normafán, közelebbről az Anna-rét mellett, ahol a sífutók és szánkózók legnagyobb örömére már a hóágyú is működik. Az eseményen a kormány és a Vasas SC képviselői mellett Pokorni Zoltán polgármester is részt vett.

 

„Az az igazi élvezet, amikor az él vezet” – ezzel a síelő berkekben jól ismert mondással kezdte beszédét Schmidt Ádám. Szerinte az első síelés után mindenki egyetért ezzel a kijelentéssel, hiszen ez egy olyan sport, amit nagyon könnyű megszeretni.
A sportért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a kormányzat egyik fontos célkitűzése a sportnemzetből sportoló nemzetté válás megvalósítása, ezért is támogatnak minden olyan kezdeményezést, ami közelebb hozza az emberekhez a mozgást, a sportolást az év bármely szakában. A versenyszintű sítudáshoz persze kellenek edzők, tehetséggondozás, no meg megfelelő infrastruktúra. Utóbbival jól állunk, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ma már hazánkban is egyre több helyszínen lehet űzni ezt a rendkívül népszerű sportágat. És, bár az évszázados síhagyományokkal rendelkező országokat még nem sikerült utolérni, de a sportág hazai fejlődése szemmel látható.

Nem véletlen, hogy a nemrég bemutatott új sportfejlesztési programban a nyári mellett a téli sportágak szövetségeit is megszólították. Ezek a sportágak is helyet kaptak az egyes kategóriákban. A besorolás alapján a sí és snowboard esetében a következő két ötkarikás ciklusban szeretnék, ha a versenyzők kvótákat szereznének.

Schmidt Ádám megemlítette, hogy a Vasas SC Síszakosztálya 70 évvel ezelőtt alakult meg, a síház pedig 1974 óta üzemel a Normafán. Szolgálja a klub északi sírészlegének élsportolóit és biztosít sportolási lehetőséget több ezer gyermek számára. Közel 50 év elteltével elengedhetetlenné vált az épület rekonstrukciója, ami másfél év alatt valósult meg.

„Úgy gondolom, ez egy gyönyörű karácsonyi ajándék a Vasas családnak, a klub kötelékében munkálkodó szakembereknek és versenyzőknek, továbbá a Normafára látogatóknak” – zárta beszédét az államtitkár.

1892-ben itt született a magyar sísport, amikor két lelkes sportoló először a Vérmezőn próbálkozott meg a síeléssel – azaz csatolt akkori nevén lábszánkót – majd nagyobb lejtőt keresve a Normafán végre valóban hódolhattak a síelés örömeinek – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, majd arról beszélt, hogy nem messze innen volt telke a Sigray családnak, ahol az első rövid lesiklóversenyt is rendezték a Normafán. Ezért is nevezte el az önkormányzat a mostani büféknél lévő területet Sigray Antal grófról.

A polgármester elárulta, hogy rengetegen tanultak meg sízni a Normafán, ő viszont nem tartozott közéjük, ám sokat járt ide később a felvonós pályára.

„Azon vagyunk, hogy ne csak a szánkópálya és a sífutópálya, hanem idővel a lesiklópálya is elkészüljön. Ez egy közös ügy, hisz egy évben több mint 1 millió 200 ezer ember jön ide. Nekik szól a Normafa megújításának programja, amivel szerencsénk van, mert volt időnk szép lassan, apránként előre menni. Kevés ilyen fejlesztés létezik, mert általában mindenki be van kényszerítve a négyéves kormányzati ciklusokba, mi viszont lépésről, lépésre haladhatunk, így nem építünk túl nagyot, túl sokat, csak annyit, amit fel is tudunk tartani” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, aki szerint ebbe a folyamatba nagyszerűen beleillik a síház, ami pont akkora, amekkorára szükség van.

 

Fürstner József köszöntőjét azzal kezdte, hogy a magyar sísport végre visszatérhetett szülőhelyére, a Normafára. Az idén alapításának 110. évfordulóját ünneplő Magyar Sí Szövetség elnöke kifejtette, hogy a síház emblematikus helyszíne a magyar sízésnek ezért is jár köszönet a Vasasnak, hogy sokat tett az épület megőrzéséért és megújításáért.
„Amikor ezt az új létesítményt látjuk, visszatér az emlékezetünkbe az olajkályha és a viasz illata, ami hozzátartozott egykor az itteni sífutó élethez” – elevenítette fel emlékeit Fürstner József.

A Vasas Sí Szakosztályt vezető Tóth Etre úgy látja, hogy az egész magyar sísport számára meghatározó a síház újjáépítése. Mert visszahozza a lehetőségét annak, hogy az északi és alpesi szakág nemzetköz szinten is visszatérjen az őket megillető helyükre. Ahogyan fogalmazott, egykor több sípálya, síugró sánc működött itt, a Normafa programmal sok minden újra megvalósulhat. E mellett kitért arra is, hogy a fejlesztés nemcsak a versenyzőket, hanem a hobby sportolókat is kiszolgálja. A szakember egy nagyszerű eredményről is beszámolt. Elmondta, hogy a Vasasos Tóth Zita nemcsak olimpián indulhatott, hanem a világranglista 80. helyén áll jelenleg, ami magyar sportolónak most először sikerült.

Markovits László kifejtette, hogy a 2016-ban indult létesítményfejlesztési programjuk utolsó állomásához értek a síház rekonstrukciójával, mostanáig több mint 15 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a Vasas által használt és vagyonkezelt állami tulajdonú létesítményekben. A Vasas SC elnöke köszönetet mondott a kormányzatnak a támogatásért, valamint mindazoknak, akik elősegítették a beruházások létrejöttét.

Hozzátette: mintegy 2000 bajnoki cím, számos téli olimpikon és sok ezer sportoló gyermek fémjelzi az 1952-ben alapított síszakosztály munkáját. Az alapokat a legendás Beták Imre tette le, az utóbbi évtizedekben pedig Holló Miklós, Rosivall Zoltán, Lednyiczky Zsigmond, Fazakas Mónika és mások kitartó munkája tartja életben a szakágat.
Az ünnepélyes megnyitó végén a piros-kék szalagot a meghívott vendégek, köztük a Vasas SC életműdíjas sílegendái, Benjamin Józsefné, Lednyiczky Zsigmond, Rosivall Zoltán és Holló Miklós, az aranygyűrűs Fazekas Mónika és a téli olimpikon Tóth Zita vágták át.



Nyomtatás