Pokorni Zoltán

További híreink

Elérte legmagasabb pontját a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium legújabb, tanévkezdetre elkészülő „E” épülete. Az önkormányzat közel félmilliárd forintos beruházásának eredményeképp ezúttal hat tanteremmel bővül a hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvendő, ám komoly kapacitásgondokkal küszködő oktatási intézmény.

„A Tamási az egyik legsikeresebb iskola a Hegyvidéken. Miközben az intézmény körzete kisebb lett, egyre több osztályt kell indítani” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester abból az alkalomból, hogy a kivitelező, valamint az iskola és a Klebelsberg Központ képviselőinek jelenlétében bokrétaünnepet tartott az önkormányzat az immár szerkezetkész „E” épületben.


A polgármester kitért rá, hogy az elmúlt években nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre a Tamásiban: 2009-ben egy új szárny épült tornateremmel, könyvárral és tantermekkel, 2014-ben pedig egy jelentős energetikai fejlesztés keretében megújult iskola „B” épülete. Bár ez év január 1-jével nemcsak a fenntartás, hanem a működtetés feladatát is átvette az állam, az önkormányzat nem állt el terveitől és beváltotta korábbi ígéretét: a férőhelyhiány problémájának rendezése érdekében január közepén nekiláttak az új, hat tantermes, „E” jelű épület kivitelezésének, melynek 475 millió forintos költségét a kerület finanszírozza.
Rövid időn belül az „A” épület átalakítása és bővítése is megkezdődhet – számolt be a fejleményekről Pokorni Zoltán. Ez utóbbi beruházás keretében – amelynek költségeit a tervek szerint a Klebelsberg Központ állná – újabb szintet emelnek a régi épületre, ahol négy tantermet, illetve egy tanteremként is hasznosítható központi „zsibongót” alakítanak ki, míg az alagsorban egy új, nagy tanári szobának biztosítanak helyet.


„A Mártonhegyi úti iskolát nyolc tanteremmel adták át 1959-ben. Ma huszonkilenc terem áll rendelkezésre, ami azonban még mindig kevés, hiszen az iskolában harmincegy tanulócsoport folytatja tanulmányait. Az egyre növekvő kapacitásigény miatt a könyvtárban és az ebédlőben is oktatnak, valamint ideiglenes elhelyezést kellett biztosítani a gyerekeknek a Dobsinai utca 7. szám alatti önkormányzati épületben, illetve a Tamási udvarán elhelyezett konténerblokkokban” – mutatta be a jelenlegi körülményeket Váczi János alpolgármester.
Az alpolgármester szólt arról is, hogy az önkormányzat beruházásában megvalósuló „E” épületben hamarosan kezdődnek a belsőépítészeti munkák, így már szeptemberben birtokba vehetik a gyerekek a hat új tantermet. A kétszintes, 780 négyzetméteres épületet mozgássérült diákok is önállóan tudják majd használni, a bejárat ugyanis akadálymentesen megközelíthető lesz, míg az emeletre lifttel is fel lehet jutni.


„A kezdetektől fogva kiemelt figyelmet kellett fordítani arra, hogy a kivitelezés ideje alatt az iskola többi része zavartalanul működhessen” – ismertette a tervezési munka egyik fontos szempontját Békés Ádám építészmérnök, aki tizenkét évig maga is a Tamási diákja volt. A tervező elmondta: az új épületet az iskola kertjének egy félreeső részén kellett elhelyeznie, úgy, hogy az udvar központi tere ne sérüljön, megőrizhesse jelenlegi funkcióit. Igyekezett megfelelni annak az elvárásnak is, hogy világos és tágas tantermekben tölthessék mindennapjaikat a diákok. Széles ablakokkal bevilágított, tágas tér lesz a folyosó is, amely nemcsak a közlekedőtér szerepét töltheti be: a padokkal, „zegzugokkal” otthonossá tett terület alkalmas lesz arra is, hogy a közösségi élet színterévé váljon.


„Nagy boldogság, hogy egy jelentős része megvalósulhat annak, amit megálmodtunk” – jegyezte meg a Tamásit tizenhét évig vezető, január óta a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettesi tisztségét betöltő Hajnal Gabriella. A korábbi igazgató úgy látja: szépen halad az önkormányzat által finanszírozott beruházás, szerinte semmi akadálya sincs annak, hogy a gyerekek tanévkezdetkor belakják az új épületet.



Nyomtatás