Pokorni Zoltán

További híreink

A járványhullámok, illetve a felújítások miatti szünet után újranyitott a Normafa Gondozási Központ. Az épületen belüli átalakításokra a funkcióbővítés miatt került sor, az intézményt ugyanis demens idősek ellátására is alkalmassá tették.

„A Normafa Gondozási Központot is be kellett zárni a koronavírus-járvány kezdetekor. Az idősek nagyon várták már az újranyitást, hiszen fontos számukra, hogy közösségben, otthonos és biztonságos körülmények között tudják eltölteni hétköznapjaikat” – mondta el Fonti Krisztina alpolgármester, aki Pokorni Zoltán polgármesterrel közösen látogatta meg a néhány napja ismét működő intézményt.

Az alpolgármester arról is szólt, hogy a Normafa Gondozási Központ demensek ellátásával bővítette profilját, a polgármesteri hivatal szerves részévé vált Demencia Iroda munkája során ugyanis látókörükbe került számos olyan család, ahol demens idősek élnek. Hozzátette, hogy a profilbővítés miatt szükségessé vált az épület kismértékű átalakítása, az új funkciókhoz új helyiségeket kellett kialakítani. Akadálymentes mellékhelyiséget és zuhanyzót építettek ki, pihenőszobát hoztak létre, illetve egy olyan helyiséget, ahol külön is lehet kiscsoportos foglalkozásokat tartani a demens időseknek.

A Normafa Gondozási Központban két fontos beruházás van még hátra. Fonti Krisztina megemlítette, hogy az elkövetkező hónapokban a kertet fogják szépíteni és biztonságosabbá tenni, továbbá egy liftet építenek a bejárathoz, hogy a mozgásukban korlátozottak akadálymentesen közelíthessék meg az intézményt.

Fojtíková Katarína, a Hegyvidéki Szociális Központ (HSZK) vezetője elmondta, hogy az intézmény gondozónőinek nagy része részt vett a demensgondozói képzésen, amit egy pályázat keretében biztosítottak számukra. Ez a szakképesítés a nappali ellátás mellett a házi segítségnyújtásban is hasznos tudást jelent, hiszen egyre több az olyan, ágyhoz kötött demens személy, akit a nappali ellátásba már nem lehet integrálni.

A HSZK vezetője kitért rá, hogy a gondozási központ munkatársai az intézmény zárva tartásának ideje alatt is kapcsolatban maradtak az idősekkel. Igény szerint bevásároltak, gyógyszert váltottak ki nekik, továbbá biztosították részükre az ebédkiszállítást.



Nyomtatás