Pokorni Zoltán

További híreink

A környéken élő családok eddig is szerették a Deres utca és a Kempelen Farkas utca találkozásánál lévő, kis játszóteret, ami most még vonzóbb lett az önkormányzat által elvégzett fejlesztésnek köszönhetően.

Funkcióbővítő fejlesztés zajlott a nyár folyamán a Deres utcai játszótéren: mivel a játékok inkább csak a kisebb gyermekek igényeit elégítették ki, olyan eszközöket is kihelyeztek, amiket a nagyobbak is szívesen használnak. Új, többfunkciós, két csúszdával ellátott mászóvárat építettek, valamint mérleghintát hoztak a meglévő hinta, körforgó és rugós játékok mellé. A régi homokozó helyett szintén újat telepítettek, a régiből ugyanis könnyen széthordták a homokot a kicsik, így nem maradt meg körülötte a gyep.

Korábban több helyen hiányzott az ütéscsillapító gumiburkolat, most azonban ezt is pótolták. A játszótér mindenütt színes, nagymértékben vízáteresztő, öntött gumiburkolatot kapott, aminek vastagsága változó, azaz a játékok méretéhez, a különböző esésmagasságokhoz igazodik. A parkot keresztülszelő sétányon, a megsüllyedt betonlapok bontását követően térkőburkolatot alakítottak ki, a leromlott állapotú padokat és hulladékgyűjtőket pedig – illeszkedve a játszótér immár egységes arculatához – újakra cserélték.

„Egy városrész élhetőségéhez, otthonosságához hozzátartozik, hogy sétányi távolságra találjunk kellemes, biztonságosan használható pihenőhelyet, ahol a környékbeli gyerekek együtt játszhatnak, és a felnőttek is találkozhatnak, beszélgethetnek. Az új játszóterek építése mellett épp ezért a meglévők fejlesztését is fontosnak tartjuk” – mondta Pokorni Zoltán polgármester a felújított Deres utcai játszótér átadásán.

A polgármester arról is szólt, hogy a Deres utcai parkban, az ide járó családok kérésére, a gyerekek biztonsága érdekében továbbépítik a kerítést, a természetes árnyékolást segítve pedig újabb fákat ültetnek ősszel. Az új ivókút kiépítésére várhatóan jövő tavasszal kerül sor, és a homokozó feletti napvitorlát is ekkor fogják kihelyezni.



Nyomtatás