Pokorni Zoltán

További híreink

A zöldterület rendezése és a játszótér átépítése után a környéken élők által kért zajvédő zöldfal is elkészült a Csörsz parkban, a Hegyalja út mentén.

„Évekig terveztük a Csörsz park felújítását, a végső terveket több szavazás és lakossági egyeztetés nyomán alakítottuk ki” – ismertette a zöldterület fejlesztésének háttérét Pokorni Zoltán polgármester. Elmondta, hogy 2016 tavaszán három parkfejlesztési koncepciót bocsátottak szavazásra a környéken élők körében. Miután a nyertes tervből sokan hiányoltak különféle, szükségesnek ítélt funkciókat, újabb voksolást hirdettek egy évvel ezelőtt a fejlesztési célokról, amiket rangsorolni lehetett.

A legtöbben a zöldterület megújítását jelölték meg első helyen, amit fontossági sorrendben a játszótérfejlesztés, a közvilágítás bővítése és a Hegyalja út melletti zajvédő zöldfal kialakítása követett, így ezeket végezte el az önkormányzat tavaly és idén, összesen három ütemben. A polgármester kitért rá, hogy a harmadik fázisban megépített és most elkészült zajvédő fal terveiről külön kikérték a környékbeliek véleményét, így döntöttek a „fabeton”, azaz a faaprítékot tartalmazó betonelemek alkalmazása mellett a plexi vagy a fémhálós szerkezet helyett.

„A Normafa mellett ezen a helyszínen valósult meg a legnagyobb idei zöldterületi fejlesztés” – hangsúlyozta Váczi János alpolgármester. Felidézte, hogy a Testnevelési Egyetem a sporttelepét érintő beruházási tervek első változatai alapján, egy sportpálya miatt csökkentette volna a park területét, ám a lakók tiltakozására és az önkormányzat közbenjárására az intézmény végül elvetette ezt az elképzelését. Az önkormányzat ugyanakkor teljesítette vállalását a park rendezését illetően.

A múlt év végén befejeződött, 50 millió forint összköltségű első ütem részeként átépítették a területet keresztülszelő gyalogossétányt, fákat ültettek, padokat telepítettek, valamint öntözőrendszert és közműveket alakítottak ki. Az idei év első felében lezajlott, 100 millió forint költségkeretű második etapban rendezték a kutyafuttatót, kiépítették a közvilágítást, valamint megújították a játszóteret, ami műfű és gumiburkolatot kapott, valamint a gyerekek által kedvelt játékokkal szerelték fel – például egy nagy népszerűségnek örvendő trambulinnal. Szeptemberben állították fel a lengyel parlament alsóházának ajándékát, Piłsudski marsall mellszobrát a parkban.

Most a fejlesztéssorozat utolsó, közel 50 millió forint költségű szakasza ért véget a 135 méter hosszú és 2,5 méter magas zajvédő zöldfal kialakításával, ami a tervezők szerint a park Hegyalja úthoz közeli részein 7-8 decibellel, míg a Csörsz utcai házaknál 2-3 decibellel tudja csökkenteni a forgalom zaját. Bár az eredeti tervek arról szóltak, hogy a fal az úttest és a járda közti sávban épül meg, a meglévő fák védelme, valamint a közművek nyomvonala miatt a létesítmény a járda belső oldalára került.

A zajvédő fal egyelőre csak a „fabeton” elemek színezése miatt tekinthető zöldnek, ám a tövébe ültetett borostyánnak és a vadszőlőnek köszönhetően hamarosan valódi zöldfallá válhat. A futónövényeket, illetve a fal környezetében elültetett több száz cserjét és évelőt automata öntözőrendszerrel fogják locsolni.

„A Hegyalja út az ország egyik legforgalmasabb útvonala rengeteg autóval, valamint öt buszjárattal” – mondta a Csörsz utcában élő Salzmann Edmond, aki a tavasszal megtartott lakossági fórumon az egyik kezdeményezője volt annak, hogy a tervezetthez képest fél méterrel magasabb, így a forgalom zaját jobban csillapító fal épüljön. A lakó az érintettek nevében köszöntét fejezte ki a Hegyvidéki Önkormányzatnak, hogy a beruházással segített élhetőbbé tenni a környéket.



Nyomtatás