Pokorni Zoltán

További híreink

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére megemlékezést tartott a Hegyvidéki Önkormányzat a MOM Kulturális Központban. A rendezvényen Fónagy János országgyűlési képviselő, parlamenti államtitkár mondta el ünnepi gondolatait, ezt követően Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester pedagógusoknak, intézményi dolgozóknak adott át elismeréseket.

„A történelem kezdete óta nincs még egy nap, amely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel”. John Fitzgerald Kennedy előbbiekben idézett gondolata Fónagy János szerint esszenciaként sűríti magába azt, amit 1956-ról gondolt akkoriban a világ, és azt is, amit évtizedek elhallgatásai és vitái után az utóbbi években végre mi, magyarok is emelt fővel kimondhatunk róla.

„Amikor a múlt eseményeiről ítélkezünk, mindig önmagunkból indulunk ki. Így van ez ötvenhattal is. Másképp látja, aki megélte, átélte, aki harcolt, megsebesült, aki félt, akit meghurcoltak, vagy elvesztette szeretteit” – mondta a parlamenti államtitkár. Felidézte, hogy ő maga kezdő középiskolásként szemtanúja volt a fővárosban zajló forradalmi eseményeknek, melyben két-három évvel idősebb osztálytársai, sporttársai is részt vettek – jelentős részüknek később el kellett hagyniuk az országot.

Fónagy János hangsúlyozta: most, évtizedek távlatából mélységes tisztelettel gondol vissza azokra, akik megmutatták a világnak, milyen az, amikor egy nemzet felemeli a fejét. Meggyőződése, hogy a mai Magyarország polgári kormánya épp ilyen tisztelettel kezeli ’56 örökét: egyrészt azért, mert „az a néhány nap annyi hősiességet és emberi kiállást sűrített magába, amelyre bármely nemzet méltán lehet büszke”, de azért is, mert a magyarság akkor indította el Európában azt a történelmi folyamatot, amely a Magyar Köztársaság ’89-es kikiáltásához, a berlini fal leomlásához, és jelenkori polgári demokráciánk lehetőségéhez is vezetett. Épp ezért – tette hozzá – „elmondhatjuk, hogy 2015 gazdaságilag erősödő, globálisan is egyre versenyképesebbé váló, elveit nyíltan felvállaló Magyarországa nem létezhetne 1956 nélkül.”

„A nemzeti önbecsülés nem egyszeri csoda, hanem egyetemes magatartásforma, egy olyan magatartás mintája, amire napjainkban is szükségünk van” – jelentette ki az államtitkár. A forradalom évfordulóján ezért azt kívánta, „hajtsunk fejet azok előtt, akik hat évtizeddel ezelőtt az elveikért nemcsak tűzbe jönni, hanem tűzbe menni is képesek voltak”, s köszönjük meg nekik azt, amiért bátorságukkal az egész világot megszólították. Úgy vélte, tisztelet illeti őket azért is, hogy a kitartásuknak és áldozatuknak köszönhetően a mai Magyarország elnyomás nélkül, szabadon és békében ünnepelhet.

A MOM Kulturális Központban megtartott október 23-iai rendezvényen a Zugligeti Általános Iskola 7. osztályos tanulói mutatták be ünnepi műsorukat, majd azok a pedagógusok, intézményi dolgozók álltak a színpadra, akiket díjban részesített az önkormányzat nemzeti ünnepünk alkalmából. Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester Életmű Díjakat adott át Antal Ibolyának, az Orbánhegyi Óvoda pedagógusának, Fülöp Ágnesnek, a Virányos Általános Iskola magyar-történelem szakos tanárának, valamint Győri Péternek, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola gyógypedagógusának. Az Eötvös József-gyűrűt Bagi Éva, a Jókai iskola angol-magyar szakos tanára, Endrédi Gabriella klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa, továbbá Skultétyné Dúl Marianne, a Németvölgyi iskola matematika szakos tanára vehette át.

Hegyvidék Ifjúságáért Díjban részesült Budaházi Márta, a Mackós Óvoda pedagógusa, helyettes vezetője, Juhász Andrea, az Arany János iskola biológia-kémia szakos tanára, Miklós Rita, a Városmajori Gimnázium igazgatóhelyettese, történelem szakos tanára, és Sárai Józsefné, a Süni Óvodák pedagógusa. A Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díjjal Horváth Anettet, a Városmajori Óvoda pedagógusát és Zulauf Emesét, a Solti György zeneiskola szolfézstanárát tüntették ki, míg a Hegyvidék Gyermekeiért Díjat Czutor Tünde, a Tamási Áron iskola titkára, Nóvéné Szurdoki Andrea, a Gazdasági Ellátó Szolgálat pénzügyi csoportjának vezetője kapta meg. A Segítő Kéz Díjjal a „Jövőnk Alapjaiért” Alapítvány – mely a dr. Molnárné Szűcs Krisztina által összefogott Szülői Közösség közreműködésével nyújt segítséget a Mackós Óvodának –, valamint Kató Lajos, a MOM Sport Uszoda és Sportközpont műszaki igazgatójának kiemelkedő munkáját ismerték el.

A hagyományokhoz híven díszokleveleket is átadtak nyugdíjas pedagógusoknak. Dr. Balla Lászlóné, Gábor Mihályné, Hernádi Sándorné, Kauser Alajosné Mössmer Ilona, Keresztes Lórándné Ambróczy Erzsébet, Tábi Dénesné, illetve Zugonics Jánosné Vér Margit, akik hatvan éve szerezték diplomájukat és közmegbecsülésre méltóan teljesítették hivatásukat, Gyémántoklevelet kaptak; míg a hetven évvel ezelőtt diplomát szerzett Csongor Erzsébetet Rubinoklevéllel jutalmazták.

A kulturális központban rendezett ünnepség végén, október 23-a alkalmából Fonti Krisztina alpolgármester a Politikai Foglyok Országos Szövetsége által adományozott Aranykereszt kitüntetést vehette át a XII. kerületi szervezet elnökétől, Németh Árpádnétól. Ezt követően az ünneplők a Gesztenyés kertben lévő ’56-os emlékoszlophoz vonultak át, ahol a pártok, civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok, egyházközségek, kerületi iskolák, sportcélú és kulturális intézmények, a rendőrkapitányság, valamint Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének képviselői helyezték el az emlékezés virágait. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Pokorni Zoltán polgármester, valamint Fonti Krisztina és dr. Váczi János alpolgármester koszorúzott.




Nyomtatás