„A Hegyvidék fontos közlekedési gerince a Mátyás király út, melyek rendbetételét régóta várták az erre közlekedők” – mondta el a felújított szakasz átadásán Pokorni Zoltán polgármester. Hozzátette: a kerület addig nem kezdhette el a munkálatokat a Hollós út és a Csillagvölgyi út közötti szakaszon, amíg a Fővárosi Vízművek nem végezte el a gerincvezeték cseréjét. Az útfelújítást a vízvezeték-csere mellett a Digi fejlesztésével, valamint a fővárosi beruházásban zajló burkolat-felújítással is összehangolták – a BKK irányításával a Mátyás király út Költő utca és Hollós út közötti szakasza újult meg. A Mátyás király út további, a Csillagvölgyi út és az erdő közötti részének felújítására jövőre kerül sor, a vízművek idei beruházása ugyanis lassabban haladt a vártnál.
A polgármester megjegyezte, hogy a hegyvidéki és a fővárosi önkormányzat jó együttműködésére nemcsak a Mátyás király út felújítása mutat példát. Elmondta, hogy számos feladat mellett két jelentős program, a Böszörményi út fejlesztése és a fogaskerekű vasút korszerűsítése, meghosszabbítása kapcsán is együtt dolgoznak a fővárossal.
Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a kerület és a főváros gyümölcsöző kapcsolatának eredményeit illetően, az útfejlesztések kapcsán említést tett arról, hogy nemrégiben adtak át a Kútvölgyi út–Kútvölgyi lejtő–Alsó Svábhegyi út találkozásánál egy új körforgalmat. Szólt arról is, hogy terveik szerint felújításra kerül a Hollós út, a Költő utca, a Tordai utca és a Kiss Áron utca, illetve a Márton Áron tér rendbetételének is nekiállnak jövőre.
„A gigaberuházások mellett a kisebb, párhuzamosan zajló fejlesztések sokasága teszi élhetőbbé és biztonságosabbá a várost” – hangsúlyozta Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója. Megemlítette, hogy a Mátyás király út fejlesztése során nemcsak az útburkolat újult meg, hanem több forgalomtechnikai beavatkozás is történt: például átépítették a fogaskerekű vasút átjáróját, illetve a Hollós úti kereszteződésben megváltoztatták az útpálya ívét annak érdekében, hogy gördülékenyebbé és biztonságosabbá tegyék a közlekedést.