Pokorni Zoltán

További híreink

Három év szünet után, immáron tizennegyedik alkalommal ismét megrendezték Budapest legnagyobb szintkülönbségű kerékpár-, túra- és futóversenyét, az „Előzd meg a fogaskerekűt!”.  Közel 1800-an vállalkoztak a meredek megmérettetésre, de csupán nyolcan mondhatják el, hogy sikerült maguk mögött hagyniuk a Hegyvidék emblematikus közlekedési eszközét.

Sokak örömére, három év szünet után a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ismét megrendezte az „Előzd meg a Fogaskerekűt!” – a kerékpározók, futók és váltófutók a Szent János kórháznál, míg a gyalogosok a Lóvasútnál rajtoltak.
„Számomra ez egy igen örömteli nap, hiszen a Hegyvidéki Szabadidősport Központtal sokat dolgoztunk azért, hogy ismét életre hívjuk a versenyt.


Amikor 2013 után megszakadt a nagymúltú sportrendezvény, többen érdeklődtek, hogy mikor kerül ismét megrendezésre. Rögtön láttuk, hogy folytatnunk kell a hagyományt. Igen hosszú és bonyolult engedélyeztetési eljárás vonatkozik az ilyen jellegű eseményekre, de nem adtuk fel, harcoltunk érte – beszélt a szervezés részleteiről Fonti Krisztina alpolgármester, aki a sportrendezvény sikerének titkát is feltárta. – Ez egy igen unikális verseny, hiszen a kicsiktől a szépkorúakon át egészen a profi sportolókig bárki részt vehet rajta és örömét lelheti benne”


Idén közel 1800-an döntöttek úgy, hogy túrázva, futva, kerékpározva, de felérnek a fogas Széchenyi-hegyi végállomására, ahol ezúttal is színes családi programokkal várták a versenyzőket, akik rendre azt állították, hogy a „Hogyan birkózzunk meg a Diós árokkal?” talán örökre „fogas kérdés” marad.


Kerékpárral, korosztályában elsőként ért be Molnár Csongor, a Tamási Áron iskola tanulója, aki győzelmi stratégiáját osztotta meg lapunkkal: „Nem mindegy, hogy milyen a biciklink és sokat számít az is, hogy okosan osszuk be az erőnket. Mindvégig próbáltam tartani a sebességet, de a Diós árok nagyon kemény szakasz. Aki indulni akar, eddzen sokat és készüljön a Diós árokra!”


„Minket a főnökünk nevezett be, így nem volt kérdés, hogy indulunk. Mindannyian sportos életet élünk, egyáltalán nem bántuk meg, hogy eljöttünk” – mondta Neiger Krisztina, aki az önkormányzat adóigazgatási irodája nevében, négyes váltóban indult.
„Az „Előzd meg a Fogaskerekűt!” igazi brand lett – fontos volt számunkra, hogy ugyanolyan jó rendezvényt tudjunk szervezni, mint régen. Örülök, hogy sikerült és annak is, hogy közel 1800 embernek nyújthattunk tartalmas pillanatokat” – mondta Móczán Mónika, a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezetője.


„Fontos, hogy minél több ember mozogjon valamit. Nem a teljesítmény és az eredmény számít, hanem a rendszeresség és az egészséges életmód. Az ilyen rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy kedvet kapjunk a sportoláshoz. Volt olyan csúcsévünk, amikor több, mint 2000-en indultak. Bízunk benne, hogy 2018-ban még többen vállalkoznak arra, hogy megelőzzék a fogaskerekűt! – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester, aki Fonti Krisztinával közösen adta át a dobogósok nyereményeit. A szponzorok által felajánlott értékes ajándékok mellett az abszolút sorrend alapján legjobb öt futó összesen 300 ezer forintban, a célba érők közül pedig mindenki ajándékcsomagban részesült. A fogaskerekűt végül négy kerékpárosnak és négy futónak sikerült megelőznie.


A győztesek:

Kerékpár. Nők: Kormos Veronika Anna.18 év alattiak: Gábriel Zsófia. Férfiak: Makács Gábor. 18 év alattiak: Molnár Csongor. Futás. Nők: Stellah Jepngetich Barsosio. 18 év alattiak: Kropkó Márti. Férfiak: Kimaiyo Hillary Kiptum Maiyo. 18 év alattiak: Kropkó Márton. Két fős váltófutás: Getpet. Négy fős váltófutás: Ördögök.




Nyomtatás