Annak ellenére, hogy az első napon zord idő fogadta az immár tizenegy éves múlttal büszkélkedő Gesztenye Napokat, a hegyvidékieknek ezúttal sem kellett lemondaniuk a szórakozás öröméről. A kerület legnépszerűbb programsorozata szombaton és vasárnap is színes rendezvényekkel várta az érdeklődőket.
A Hegyvidéki Ősz részeként tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Gesztenye Napok, avagy a kerület egyik legnépszerűbb programsorozata, amelyet minden esztendőben remek idő üdvözölt. Idén azonban a közkedvelt, igényes rendezvényekkel és kirakodóvásárral tarkított fesztivált szombaton szűnni nem akaró eső tette próbára – emiatt a szabadtéri rendezvények és koncertek zöme elmaradt. „Ez volt az első év, amikor az időjárás közbeszólt. Külön logisztikát igényelt az, hogy a fesztiválméretű programsorozatot átszervezzük a MOM Kulturális Központba. Sajnos, a ház kapacitása miatt mindent nem tudtunk megmenteni; a 660 fő befogadására alkalmas színháztermünkbe nem lehet 2500-3000 látogatót beengedni.” – árulta el Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ vezetője, aki külön köszönetet mondott kollégái lelkiismeretes és profi munkájáért.
A zord idő ellenére ismét rengetegen jelentek meg az őszi Egészségnapon, amely orvosok, védőnők, egészségügyi szakemberek és civil szervezetek közreműködésével immáron tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre. A különleges eseményen mindenki komplex képet kaphatott egészségügyi állapotáról: a látásvizsgálattól a légzésfunkciós mérésen keresztül a vérnyomás- és vércukormérésig mindenféle szűrésen részt vehettek az érdeklődők.
„Ne csak akkor menjünk orvoshoz, amikor már betegek vagyunk. Az emberek többségének nincs ideje arra, hogy különböző kivizsgálásokon vegyen részt. A Hegyvidéki Egészségnapra megközelítőleg 2000 ember megy el. Ez lehetőséget ad arra, hogy beutaló nélkül, ingyenesen végigjárjuk azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek adott esetben akár életet is menthetnek.” – hangsúlyozta a rendezvény fontosságát Fonti Krisztina alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, a vizsgálaton részt vevők 5%-ánál derül fény valamilyen betegségre.
Az egészségre fókuszáló esemény után a szórakozás kapta a főszerepet. A MOM kupolatermében a Pribojszki Mátyás Band várta a blues kedvelőit. Az eredetileg szabadtérre tervezett koncert minden várakozást felülmúlt: „Teljesen más volt idebent zenélni, mint a szabadban. Az akusztika fantasztikus volt: minden lélegzetvételt hallani lehetett. Nem is bánom, hogy az eső közbeszólt; sokkal családiasabb, bensőségesebb volt így a hangulat. Jó ötlet volt a MOM részéről, hogy behozták az előadást.” – mondta a zenekar vezetője, Pribojszki Mátyás, akit társaival együtt többször visszatapsolt a közönség.
Az akusztikára a színházteremben fellépő, alternatív- elektronikus- pszichedelikus zenét játszó magyar banda, a Žagar sem panaszkodhatott: a hangtechnikának köszönhetően a rajongóknak euforikus élményben lehetett részük. „Úgy dübörgött a zene, hogy a bőrömön éreztem a dobos és a gitáros játékát. Otthon nem tudnám ilyen hangerővel átélni a Žagar-érzést.” – értékelte a koncertet Anna, aki barátaival együtt határozott úgy, hogy az eső nem lehet akadálya a szombati mulatságnak.
A vasárnap sem idézte a korábbi évek Gesztenyenapjainak időjárását, de szombathoz képest mégis kegyesebbek voltak az égiek. Ám minden rosszban van valami jó, erre emlékeztetett köszöntőjében Pokorni Zoltán is: „legalább előkerülhettek a most annyira divatos gumicsizmák.” A polgármester üdvözlő szavai után a legkisebbek kedvence, Halász Judit lépett a színpadra, aki nemcsak szórakoztatta, de meg is dolgoztatta a kicsiket: nyelvtörőket, mondókákat, refréneket gyakoroltatott velük, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész–énekesnő produkcióját mindvégig lelkes örömmel fogadta hatalmas közönsége.
A kerületben élő, ide ezer szállal kötődő művésznőt személyes ismerősükként szeretik a hegyvidéki gyerekek, akik nem hagynák ki egyetlen koncertjét sem. Vasárnap délelőtt is vele kezdődött a mulatság. Már megszoktuk, hogy Halász Judit koncertjének hírére hatalmas gyereksereg gyűlik össze, és a hűvös idő ellenére most sem volt ez másképp. A Kezdődhet a mulatság című albumra épülő műsor dalaival a színész-énekesnő végigvitte a kicsiket a családi ünnepeken, megidézték például a születésnapok hangulatát. A közönséget figyelve nehéz volt megállapítani, a szülők, vagy csemetéik élvezik-e jobban a koncertet, egy biztos: mindenkit lenyűgözött a műsor.
Ezután Gubás Gabi és Pálffy Zsolt Puff Ancsival ismertette meg a közönséget. Elmesélték a gyerekeknek, hogy Ancsi bizony jobban szereti tele tömni, mint megmozgatni a pocakját, ezért állandóan súlyfeleslege van. Legjobban az édességet szereti, ezért meg kell neki mutatni, hogy milyen finomak a zöldségek és a gyümölcsök is.
A Gesztenyés Kertben felállított játékok, az ugráló vár, a különböző ügyességi próbák, kézműves foglalkozások is megmozgatták a gyerekeket. Délután Kárász Eszter és Reitter Zsolt bohócok mentek a gyerekek közé. A kicsit eleinte megszeppenve figyelték a műsort, később aztán belejöttek a közös hancúrozásba. Ezt a lelkes hangulatot vitték tovább a buborékfújásra is. Az óriásbuborékok még szinte meg sem születhettek, máris azon versengtek a gyerekek, ki tudja előbb kipukkasztani valamelyiket – ennek a buborékok készítője nem mindig örült, de attól még a produkció látványos és rendkívül sikeres volt.
A Blahaluisiana együttes, a Créme de la pop, majd a Garami Funky Staff nehéz feladatra vállalkozott, amikor az újra szemerkélő eső és az egyre hidegebb idő dacára megpróbálta a színpadhoz csalogatni a közönséget. A kissé kellemetlen időjárást persze volt, ami enyhítette, kicsiknek is, nagyoknak is.
A lélekmelegítő italok mellé ezúttal is válogathattunk a helyben készült ételek között, így sok család most is az egész napját a Gesztenyés Kertben töltötte. Szerencsésebb helyzetben volt a Gesztenye Napok hétvégéjét lezáró szuperprodukció csapata. A MOM Kulturális Központ színháztermében még a zorddá vált ősz sem zavarhatott senkit abban, hogy élvezze az Amadinda és a Muzsikás együttes nagyszabású közös koncertjét.