Felavatták a MOM Kulturális Központ átépített játszóterét, ahol számos új játék, például trambulin, pedálos körforgó és baba-mama hinta gondoskodik a gyermekek és szüleik gondtalan időtöltéséről. A fejlesztés során, a Magyar Telekom közreműködésével okos oszlopot is telepítettek, amely ingyenes és gyors vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosít, valamint a rajta elhelyezett térfigyelő kamerák segítségével a látogatók biztonságát szolgálja.
„Egy játszótérhez lehet érzelmileg viszonyulni: ilyen a MOMkult játszótere is, amelyet kifejezetten szeretnek a szülők és a gyerekek” – mondta Pokorni Zoltán polgármester abból az alkalomból, hogy ünnepélyesen átadhatta az önkormányzat legújabb fejlesztését a hegyvidéki családoknak. A MOM Kulturális Központ játszótere véleménye szerint annak köszönheti rendkívüli népszerűségét, hogy sokak számára könnyen elérhető, illetve amíg a gyerekek itt játszanak, addig a szülők leülhetnek az intézmény teraszára kávézni, beszélgetni.
A polgármester megemlítette, hogy mielőtt nekikezdtek volna a felújításnak, felmérték az ide járó családok igényeit. Több mint négyszázan szavaztak és írták le véleményüket papír alapon, valamint az interneten: a tervező, Szalay-Szakály Zsuzsanna Dóra tájépítész – aki a szintén nagy népszerűségnek örvendő Margaréta-játszóteret is tervezte – ezeknek a javaslatoknak a felhasználásával dolgozta ki az új játszótér koncepcióját.
Váczi János alpolgármester arról számolt be, hogy az átépített játszótéren számos új játékot, például babaházat, forgóhintát, akadálypályát, kisebbek és nagyobbak számára kialakított mászóvárat helyeztek el. Újdonság a Hegyvidéken a trambulin, a pedállal hajtható körforgó, valamint az a dupla hinta, amelyre együtt ülhet fel a szülő és gyermeke. A játékok környezetében, több mint hatszáz négyzetméteren öntött gumiburkolat készült, 420 cserjét ültettek és ötszáz négyzetméternyi területet füvesítettek. Nyáron a homokozó fölé helyezhető napvitorlával, valamint párakapuval és ivókúttal teszik majd kellemesebbé a játszóterezést.
A MOMkult játszóterén speciális, többfunkciós oszlopot is elhelyezett a Magyar Telekom a XII. kerület egészében megvalósuló hálózatfejlesztésükhöz kapcsolódva. Dr. Máthé Balázs jogi és társasági ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes elmondta, ez az első alkalom, hogy egy kerületben több helyszínen, egységes wifi- és kameraszolgáltatással telepítenek okos oszlopokat. Az 50 Mbit/s sebességű közösségi wifi ingyen internethasználatot biztosít a látogatóknak, míg az oszlopon lévő, közbiztonságot szolgáló kamerák a Hegyvidéki Rendészetre vannak bekötve. A tervek szerint a Magyar Telekom még hat másik hegyvidéki játszótéren fog okos oszlopokat üzembe helyezni.