Pokorni Zoltán

További híreink

A Hegyvidéki Önkormányzat fejlesztéseként elkészült a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium új, tágas és akadálymentes, „E” jelű épülete, amelynek kialakítására az évek óta folyamatosan növekvő gyermeklétszám miatt volt szükség. A munkálatok nem állnak le: a Klebelsberg Központ finanszírozásával várhatóan még idén elkezdődik az „A” épület bővítése.

„Kisebb faluvá fejlődött a rendkívül sikeres Tamási Áron iskola, ahová egyre több gyermek jár” – mondta Pokorni Zoltán polgármester abból az alkalomból, hogy hivatalosan is átadták az önkormányzat beruházásában elkészült „E” épületet a diákoknak. Hozzátette: a tanulói létszám a 2000-es évek óta folyamatosan emelkedik, az utóbbi időben pedig ugrásszerűen megnőtt. Az elmúlt három évben az elballagó öt nyolcadik osztály helyére kilenc első osztály lépett, így már harmincegy osztálya van az intézménynek, miközben a termei száma még mindig csak huszonkilenc.


A polgármester arról számolt be, hogy a kapacitáshiányt átmenetileg úgy orvosolta az intézmény, hogy a könyvtárban és az ebédlőben is oktatnak, az udvaron konténerekből alakítottak ki termeket, valamint az önkormányzat a Dobsinai utca 7. szám alatti épületében helyet biztosított három osztály számára. Mivel a Dobsinai utcai épületben óvodát létesítene a kerület, illetve a konténerek is csak ideiglenes megoldást jelentenek, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy felvállalja az új „E” épület kialakításának feladatát. Ez most teljesült, ám hosszú távú megoldást az nyújt majd, ha az „A” épület bővítésére is sor kerül: ennek költségeit a megállapodások alapján már az iskola fenntartói és működtetői feladatait is átvevő Klebelsberg Központ fogja finanszírozni.


„Több új iskolaépület átadásán vettem részt az utóbbi időben, de ennyire jó elrendezésű épülettel még nem találkoztam. Máshol nem elég tágasak a tantermek, illetve arra sem láttam példát eddig, hogy a folyosóról be lehet látni a termekbe” – osztotta meg tapasztalatait Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, aki tizenhét éven át volt igazgatója a Tamásinak.


Az elnökhelyettes tájékoztatása szerint az igazgatói tevékenysége alatt, 2000 óta megduplázódott a gyermeklétszám a Tamásban. Ezzel összefüggésben történtek jelentős fejlesztések az önkormányzat támogatásával: elkészült az ebédlőt is magában foglaló öt tantermes épületük, ezt követően pedig átadták a korszerű tornacsarnokukat, amelyhez kapcsolódóan három további tantermet és egy új könyvtárat is létrehoztak. Most, az „E” épület átadásával hat osztályteremmel bővült az intézmény, az „A” épületen megvalósuló emeletráépítéssel pedig további három teremmel tudják növelni az iskola befogadóképességét. A Klebelsberg Központ tervei szerint a ráépítés idén elindulhat, így az új szintet már a következő tanévben birtokba vehetik a diákok.


Váczi János alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat beruházásában elkészült, 860 négyzetméter összterületű, kétszintes „E” épületet az előírásoknak megfelelően mozgássérültek is tudják használni: az emeletek lifttel is megközelíthetők, továbbá szintenként, a fiú- és lánymosdók mellett akadálymentes mosdók is találhatók. A tantermek egy részét két bejárati ajtóval és mobil válaszfal elhelyezésének lehetőségével alakították ki annak érdekében, hogy az osztott foglalkozásokhoz is megfelelő körülményeket biztosíthasson az intézmény.



Nyomtatás