Pokorni Zoltán

További híreink

Teljes egészében megújult, színesebbé és barátságosabbá vált a Rácz Aladár úti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda. A beruházás része annak az egy évvel ezelőtt indult, nagyszabású önkormányzati programnak, amelynek keretében az összes hegyvidéki háziorvosi rendelőt felújítják.

„Néhány éven belül jelentős javulást tapasztalhatnak majd a Hegyvidéken élők az egészségügyi ellátás körülményeiben” – mondta el Gulyás Gergely országgyűlési képviselő abból az alkalomból, hogy hivatalosan is átadták a Rácz Aladár út 5. szám alatti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda felújított épületét. A politikus arról számolt be, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat három év alatt az összes háziorvosi rendelőjét felújítja, az Egészséges Budapest Program keretében pedig, a kormány támogatásával a Szent János Kórház fejlesztése, valamint a Kútvölgyi Klinikai Tömbben az új Hegyvidéki Szakrendelő kialakítása is elkezdődhet rövidesen.

„Normális, európai színvonalat szeretnénk elérni” – foglalta össze a hegyvidéki rendelőfelújítási program célkitűzését Pokorni Zoltán polgármester. Mint mondta, a program részeként tavaly márciusban adták az új helyre költözött, Böszörményi úti gyermekrendelőt, 2017 második felében pedig a Rácz Aladár úti felnőtt-, illetve ezt követően a gyermekorvosi rendelő felújítására került sor. Idén a tervek szerint a Fodor utcai, a Normafa úti, valamint az Ugocsa utcai rendelőket teszik rendbe, míg 2019-ben újabb négy helyszínen folytatódik a munka. A program teljes költsége várhatóan a 600 millió forintot is meghaladja.

Váczi János alpolgármester tájékoztatása szerint a rendelőfelújítások során arra törekednek, hogy a korábbinál kellemesebb, esztétikusabb, valamint jobban kihasznált terek jöjjenek létre, és ehhez egészségügyi fejlesztésekben jártas belsőépítész szakemberek segítségét is igénybe veszik. Ennek eredménye látható a most elkészült gyermekrendelőben is, ahol a kicsik igényeihez igazodó játékok, színes berendezési tárgyak, vidám faldekorációk teszik derűsebbé, komfortosabbá az itt töltött időt.

Nem csak esztétikai beavatkozás, festés és burkolatcsere történt a Rácz Aladár úti épületben: az alpolgármester megemlítette, hogy az ablakok már korábban megvalósult cseréje után ezúttal a belső nyílászárókat is kicserélték, a rendelők hangszigetelt ajtókat kaptak. Megújult továbbá az elektromos hálózat és a fűtési rendszer, valamint a vizesblokkokat is teljesen átépítették, úgy, hogy azokat a mozgássérültek is használni tudják. A Hegyvidéki Gyorsnet Programhoz kapcsolódva ingyenesen hozzáférhető, szélessávú vezeték nélküli internethálózatot is kiépítettek a várókban.

„Az egyik szülő, miután megérkezett a frissen felújított rendelőbe, megkérdezte tőlem, hogy jó helyen jár-e. Másvalaki pedig azt mondta: úgy érzi magát a megújult környezetben, mintha Svájcban lenne” – idézte fel dr. Dolowschiák Annamária házi gyermekorvos a szülők reakcióját. A doktornő, aki immár huszonötödik éve dolgozik ezen a helyen, a pácienseihez hasonlóan nagyon örül a fejlesztéseknek: mindenekelőtt a gyermekbarát módon kialakított, színes várónak, valamit annak, hogy az orvosi vizsgáló tágasabb lett, így abban egy játszósarkot is berendezhettek.

„A kihasználatlan helyiségek, például az egykori kartonozó megszűntetésével a védőnők irodája is kibővülhetett, továbbá külön szobát tudunk kialakítani a várandós kismamák tanácsadása számára” – mutatta be a védőnői munkát segítő változásokat Dezső Tünde, a Hegyvidéki Egészségügyi Központ vezetője. Hozzátette, hogy az akadálymentesítés, tehát a mozgássérültek, illetve a babakocsival érkezők közlekedésének megkönnyítése fontos szempont volt a tervezők számára, a bejárat előtti terület rendezése is ennek figyelembevételével valósult meg a beruházás során.



Nyomtatás