Pokorni Zoltán

További híreink

Újabb tizenkét helyszínnel bővült a hegyvidéki térfigyelő-rendszer, ezzel immár negyvenöt kamera őrzi a kerületiek biztonságát. A fejlesztés részleteit Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester ismertette.

Három évvel ezelőtt, a Városmajor park bekamerázásával kezdődött a hegyvidéki térfigyelő-rendszer kiépítése, a kedvező tapasztalatok birtokában döntött úgy az önkormányzat, hogy a kerület más területeire is kiterjeszti a programot. Azóta összesen harminchárom kamerát telepítettek, ami idén további tizenkettővel bővült, az eszközök ezúttal elsősorban a kerület hegyvidéki részére, a Virányos, és a Zugliget térségébe kerültek – foglalta össze röviden a fejlesztés előzményeit Pokorni Zoltán. A polgármester elmondta, hogy a kamerák képe a UPC hálózatán jut el a Hegyvidéki Rendészet központjába. „A telepítésekkor figyelembe vesszük a lakossági kéréseket, amik főként akkor érkeznek, ha a környéken valamilyen bűncselekmény történik, a végső szót azonban a rendőrség mondja ki. A szakemberek ugyanos pontosan tudják, hogy melyik területeket érdemes ilyen módon is megfigyelni” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, aki szerint a kamerarendszer kiépítése is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évben egy mutató kivételével, minden összehasonlításban javult a hegyvidéki bűnügyi helyzet. Ahogyan a polgármester fogalmazott, a kamerák a megelőzést, azaz a bűnözők elriasztását, és a bűncselekmények felderítését egyaránt szolgálják. „A kamerák segítségével tisztán kivehetők az arcok, és a gyanús autók rendszáma is leolvasható. Utóbbi azért különösen fontos, mert a tapasztalatok szerint az elkövetők rendszerint autóval érkeznek a bűncselekmények helyszínére, gyakran terepszemlét is tartanak” – emlékeztetett Hegyvidék első embere hozzátéve, hogy a kamerafelvételeket szigorú adatvédelmi szabályok védik, kizárólag a rendőrség és a terrorelhárítás számára adhatók ki. Mindehhez Váczi János annyit tett hozzá, hogy az önkormányzat évente 50 millió forintot fordít a kamerarendszer fejlesztésére. Az idei célkitűzés az volt, hogy a Virányosban és a Zugligeti út környékén is legyenek kamerák. Az alpolgármester külön kiemelte, hogy a rendkívül modern rendszert magyar cég szállítja, a kamerák egy része fixen egy bizonyos területet figyel, míg a dome kamerák hússzoros optikai zoomra képesek és 360 fokban elforgathatók. Bár a fejlesztés egyelőre kizárólag önkormányzati forrásokból valósul meg, Váczi János bízik benne, hogy a jövőben sikerül pályázati támogatásokat is igénybe venni.

 



Nyomtatás