Pokorni Zoltán

További híreink

Lezárult a Csörsz park fejlesztésének második üteme, amelynek keretében egy korszerű és biztonságos, műfű- és gumiburkolatú játszótér épült.

„A Testnevelési Egyetem beruházása volt az apropója annak, hogy az önkormányzat meghirdette a Csörsz park megújításának programját” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester a most elkészült fejlesztési munkák átadásán. Felidézte, hogy az egyetem a sporttelepének első átépítési tervei alapján, egy sportpálya miatt belekanyarítottak volna a parkba, ám végül sikerült az intézményt „visszatessékelni” a kerítésükön belüli területre, az önkormányzat pedig teljesítette a terület rendezésével kapcsolatos vállalását.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a környéken élők bevonásával, egy hosszabb egyezetési folyamat alapján döntött a megvalósítandó fejlesztés elemeiről. Több szavazást is tartottak: először kész koncepciókról lehetett szavazni, ezt követően pedig, a környéken élők kérésére egy újabb voksolást tartottak, amelyen a különböző fejlesztési célokat lehetett rangsorolni.

„A Normafa rehabilitációja után idén ez a második legnagyobb munkája az önkormányzatnak” – emelte ki Váczi János alpolgármester. Tájékoztatása szerint a parkfejlesztés három ütemben valósul meg. Az első, 50 millió forint költségű ütem a múlt év végén lezajlott, ekkor épült ki új nyomvonalon a kiszélesített fősétány, rendezték a hamarosan felállításra kerülő Piłsudski-szobor környezetét, fákat ültettek, öntözőrendszert alakítottak ki, valamint új padokat telepítettek.

A most lezárult, 100 millió forint költségvetésű második fejlesztési ütem keretében az eddig poros, gyöngykaviccsal borított játszóteret áthelyezték az árnyékot adó fák alá. Az alpolgármester elmondta, hogy műfű- és gumiburkolatot kapott az elkerített játszótér, az elhasználódott, illetve a szabványoknak nem megfelelő játékokat kicserélték, a megmaradt játszóeszközöket pedig felújították. Mivel a MOM Kulturális Központ nemrégiben átépített játszóterén nagy népszerűségnek örvend a trambulin, ezért itt, a Csörsz parkban is kialakítottak egyet.

Váczi János arról számolt be, hogy a második ütem részeként újabb fákat ültettek, valamint víz és csatorna közműveket építettek, hogy a későbbiekben csak le kelljen rakni a már jól bevált, fa borítású konténer WC-t. A játszótér mellett pingpong- és sakkasztalokat helyeztek ki, minisztériumi pályázaton elnyert támogatásból pedig rövidesen egy sportpark is épül, a felnőttek által használható, kültéri fitneszgépekkel.

„A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki kellemesen el tudja tölteni az idejét a parkban. A gyerekek hintázhatnak, csúszdázhatnak, ugrálhatnak, homokozhatnak, a fiatalok és a felnőttek pingpongozhatnak vagy a hamarosan kialakításra kerülő fitneszparkban sportolhatnak, az idősek pedig az árnyas fák alatt elhelyezett padokon pihenhetnek” – foglalta össze Fonti Krisztina alpolgármester, a szomszédos körzet képviselője, hogyan nyújtanak az eddigi fejlesztések kellemes időtöltési lehetőséget minden generáció számára. Megjegyezte, hogy kedves számára a környék, hiszen itt nőtt fel, és szép emlékei vannak a parkról is, még ha nem is nézett ki korábban olyan jól, mint most.

A Csörsz utcát is érintő választókörzet képviselőjeként Kovács Lajos alpolgármester arról beszélt, hogy sokan használják a parkot, amelyre már ráfért a felújítás. Mint mondta, a terület komplex megújításának harmadik ütemeként a napokban a zajvédő zöldfal építése is elkezdődött a Hegyalja út mentén. Ennek módjáról szintén a környéken élők megkérdezésével döntöttek: a lakók javaslatára faaprítékot tartalmazó betonelemekből építik fel a zajvédő falat, amit borostyánnal fognak befuttatni.

 



Nyomtatás