Pokorni Zoltán

*

További híreink

Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki az eső, a hideg és a bennünk élő rosszkedv ellenére eljött ma ide. Szívem szerint én is azzal kezdeném, amit állítólag Churchill mondott egy amerikai egyetemen, ahová öreg korában meghívták. Ott a fiatal egyetemisták kérték az öreg Churchillt, hogy mondaná el, mi a legfontosabb üzenete a fiataloknak
Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki az eső, a hideg és a bennünk élő rosszkedv ellenére eljött ma ide. Szívem szerint én is azzal kezdeném, amit állítólag Churchill mondott egy amerikai egyetemen, ahová öreg korában meghívták. Ott a fiatal egyetemisták kérték az öreg Churchillt, hogy mondaná el, mi a legfontosabb üzenete a fiataloknak. A 20. század talán legnagyobb politikusa azt mondta: "Ne adják fel soha!" Aztán folytatta a nyomaték kedvéért: "Ne adják fel soha, soha, soha, soha..." Majd a kíváncsi egyetemisták tekintetétől övezve fogta a botját és lesántikált a színpadról.

Én ezt nem tehetem meg, egyrészt nincs mögöttem 80 év, másrészt van néhány kérdés, amit sorra kell vennünk. Két héttel ezelőtt két kérdést tettem fel magunknak. Miért kell mennie a mostani kormánynak, a másik pedig, hogy mi a mi teendőnk.

Az első kérdést még hosszan, sajnos hónapokig, évekig vitathatjuk. Meglátjuk...

A másik: hogy mi a teendőnk. Két héttel ezelőtt József Attilát idéztem: "az meglett ember, (...) ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja, s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek."

Kértem, kértük a jobboldal két meghatározó pártjának vezetőjét, az MDF elnökét, Dávid Ibolyát és a Fidesz elnökét, Orbán Viktort, hogy tegyék félre mindazt, ami egyéni sérelemként felgyülemlett bennük, ne azt nézzék, hogy nekik személy szerint mi a fontos, ne azt nézzék, hogy egy-egy pártnak mi az érdeke, hanem csak egyre figyeljenek, hogy a hazánknak mi szolgálja az érdekét. Egy ember, Orbán Viktor megértette, hogy nem istene és nem papja sem magának, sem senkinek. És egy olyan lépést tett, ami szokatlan, sőt mondhatnánk, példátlan itt Európában: felajánlotta a jóval kisebb politikai erőnek, hogy állapodjunk meg az ország érdekében, a haza érdekében egy közös miniszterelnök-jelöltben. Azt gondolom, hogy nem a mi hibánk és nem a mi szégyenünk, hogy ez a győzelemhez múlhatatlanul szükséges összefogás elmaradt.

Elvesztettük a választásokat 2006 tavaszán. Végig kell gondolnunk, hogy miért, és magunknak kell végig gondolnunk, hogy mit kell tennünk a következő hónapokban az önkormányzati választások előtt, és mit kell tennünk a következő években, hogy más legyen ennek az országnak a jövője, mint a múltja.

A legfontosabb, amit én ma tudok, és egy táblára itt is felírtak nekünk: Együtt kell maradnunk. Hoztunk néhány rossz döntést, sőt hibás döntést is, de a legfontosabb értéke a mögöttünk hagyott éveknek, hogy sikerült létrehoznunk Magyarországon a polgári oldalnak, a jobboldalnak egy olyan erős közösségét, amelyre hosszú évtizedek óta nem volt példa. Ezt a közösséget, ezt az egységet kell megőriznünk, akármit súgnak is az okosok, akármit mondanak is a kiábrándultak, a haragosak, akiket a keserűség vagy az érzelem vezet csak. A legnagyobb eredménye a mögöttünk hagyott éveknek, hogy Magyarországon ennek az oldalnak, ha nem is pártként, de érzelmi közösségként soha nem látott egységét sikerült kialakítanunk.

Azt is tudjuk ma már, talán jobban, mint két héttel ezelőtt, hogy a jobboldalnak egységesnek kell maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy egyformának kell lennie. Meg kell őriznie kinek-kinek a maga arcát, hogy megmaradhasson a szövetségen belül kereszténydemokratának a kereszténydemokrata, kisgazdának a kisgazda. Hogy büszkén vállalja a rendszerváltó párthoz való kötődését a Nemzeti Fórum tagja, hogy megmaradhasson fiatalnak a Fidelitas tagja, hogy megmaradhasson cigányságára büszke embernek a Lungo Drom tagja, és megmaradjon önmaga a Vállalkozók Pártja. És hogy megmaradhasson szabadelvűnek az a szökött SZDSZ-es barátunk, akinek itt a helye közöttünk, aki pontosan tudja, hogy ő valaha egy rendszerváltó antikommunista pártba lépett be, mert nem az életet, nem Magyarországot ismerte félre, hanem az SZDSZ-t. Ezért itt van a helye ma közöttünk neki is.

Tudják, amikor egyetemistaként készültem próbatanításra, gondolkoztam azon, hogy milyennek is kéne lennem ahhoz, hogy figyeljenek rám a diákok, és jobban tetszem nekik. Arra jutottam, hogy felesleges, sőt nem szabad másnak mutatkozni, mint amilyen az ember maga. Előbb vagy utóbb minden szerepjátszás, minden színjáték lelepleződik. Minden táncmutatvány lelepleződik.

Kötelező olvasmány volt valamikor, talán még most is az Shakespeare Hamletje, ahol Polonius fiától búcsúzva mondja: "Légy hű magadhoz, így, mint napra éj, következik, hogy ál máshoz se léssz."

Légy hű magadhoz. A jobboldalnak, a polgári oldalnak egységesnek kell maradnia, de nem szabad, nem kell egyformának lennie. Legyen hű önmagához mindenki. Nem egy szürke alaktalan masszává kell válnia az egységes polgári szövetségnek, hanem egy olyan sokszínű, tagolt erővé, ahol van vita számos kérdésben, de az alapvető kérdések többségében egyetértünk. És ami fontos, hogy ne csak abban értsünk egyet, hogy mit nem akarunk, ne csak abban értsünk egyet, hogy kit nem kedvelünk, hanem abban is, hogy milyen országot, milyen hazát, milyen kultúrát, milyen életet szeretnénk itt megteremteni a gyermekeink számára. Ha az alapvető kérdések többségében egyet tudunk érteni, akkor ez a szövetség lehet sokszínű, tagolt, vitákkal teli, de mégis erős lesz, amelyik képes megszólítani a magyar társadalom többségét.

Hogy hogyan kell működnie egy ilyen belül is vitatkozó, sokszínű, demokratikus szövetségek? Erre a kérdésre mindennél fontosabb ma a válasz. Fontosabb, mint két héttel ezelőtt. Legfontosabb tanács magamnak is, barátaimnak is, Önöknek is: ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a harag. Legyünk hűek önmagunkhoz. Ne a választási vereség feletti keserűség érzése formálja nézeteinket, Ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a harag. Ez az ország a mi hazánk akkor is, ha egy százalékkal jobban tetszett az országnak Gyurcsány Ferenc. Ne az országot hibáztassuk ezért, ne haragudjunk barátainkra, szomszédainkra, kollégáinkra. Ha úrrá lesz szívünkön a harag, kifordulunk önmagunkból. Ellenfeleinket továbbra is riválisként, ellenfélként és ne mindenre kész ellenségként nézzük. Ne hagyjuk, hogy eluralkodjék rajtunk a harag. És ne hagyjuk, hogy magunk között, a szövetségesek között, az elmúlt négy évet tisztességgel végigküzdő fegyvertársak között úrrá legyen a harag és a keserűség. Nem most van annak az ideje, hogy kipécézzünk bárkit is, hogy te miért tetted ezt vagy azt, miért tették így vagy úgy. Ne ez az indulat, ne ez a keserűség mozgassa szívünket és az eszünket, mert ez a széthúzás és a gyengeség útja. A következő hónapok kellenek arra, hogy nyugodtan végiggondoljuk, mi a teendő, hogyan kell egy vonzóbb, derűsebb, sokszínűbb és több embert elérni és megszólítani képes szövetséget létrehoznunk itt a polgári oldalon.

Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy itt van hónapok és évek óta. Köszönöm a XII. kerületieknek, a hegyvidékieknek, hogy ezt a választókörzetet ki tudja hányadszor nyerték meg a polgári oldalnak. Csak az elmúlt két hétben közel 700 ember dolgozott a sikerért nap, mint nap: vitték a szórólapokat, ragasztották a plakátokat, sütötték a pogácsát, kenték a vajas kenyeret. Köszönet nekik!

Végezetül, bár nem szerettem volna, de nincs más üzenetem, mint amit négy évvel ezelőtt elmondtam már egyszer. Búcsúzó diákjaimnak érettségi előtt az utolsó órákon szoktam felolvasni ezt a verset, amikor elköszöntem tőlük. Tanulságként elhoztam ide is Szép Ernő versét, amit 1942-ben írt. Komorabb, vészterhesebb idők voltak, mint ma.

Szép Ernő: Ne hidd

Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való.

Hazugság, amit a lap ír,
Félrebeszél az a papír.
Meredt szemekkel aki súg
az mind gyalázatos hazug.

Ugratnak, játszanak veled.
Nem lehet az! Hogy képzeled?
Nem hiheted, ha van hited,
Gazember vagy, ha elhiszed.

Ne hidd el, ne hidd el mi gaz,
Ordítsd az égre: nem igaz!
Szeme közé kacagj neki,
Ki a borzasztót hirdeti.

Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad.
A fényképed, meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.

Csak ami szép, jó, mind igaz.
Mit álltál, az az igaz.
Mi nem divat, mi nem haló.
Az, ami örökkévaló.

Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon, meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.

Csak a segítség, a vigasz,
A barátság az az igaz.
Csak az a gyémánt szeretet,
S a szívekre veretett.

Belénk döfték a kést, ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Míg lélegzel és eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd!

Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hagyd magad!
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad!

Légy tiszta, hős légy,
Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
A Földre a felhőkből tekints.
Te légy az Isten, hogyha nincs!"

Köszönöm a figyelmüket!


Nyomtatás