Pokorni Zoltán

További híreink

Bányai Kelemen Barna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja vehette át az idei Kaszás Attila-díjat. Az ünnepélyes díjátadó gálaműsort a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitányaként a Thália Színházban rendezték meg.

„Nem igaz a mondás, miszerint senki sem lehet próféta a saját hazájában; a Kaszás Attila-díj igazolja, hogy igenis lehet” – mondta a Hegyvidék polgármestere, a kitüntetés egyik alapítója a Thália Színházban rendezett díjátadó ünnepségen. Pokorni Zoltán kifejtette: a díjra minden évben olyan színészeket jelölnek, akik saját közösségükben példát mutatnak, erőt adnak társaiknak. A polgármester kiemelte, hogy a jelölés joga a kezdetek óta a szakmáé, azaz a színészek választhatják ki maguk közül a legjobbat – a szavazás harmadik körében azonban idén már a közönség dönthetett a díjazott személyéről.

A díjat alapító Pokorni Zoltán, illetve a Mozaik Művészegyesületet képviselő Vasvári Csaba színművész, a szervezet alelnöke ezúttal Bányai Kelemen Barnának adhatta át az elismeréssel járó litográfiát, Somorjai Kiss Tibor grafikusművész alkotását. A kitüntetett színész az ünnepségen köszönetét fejezte ki társulatának, kollégáinak és a közönségnek, amiért érdemesnek tartották a díjra, s úgy érezték, hogy Kaszás Attila szellemi hagyatékát tovább tudja vinni.

Bányai Kelemen Barna hat éve végezte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, amelynek ma óraadó tanára. Az egyetem után azonnal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához került, melynek számos előadásában játszott. A szakma figyelmét a Bányavirág című előadásban nyújtott alakításával keltette fel az elmúlt évadban: a szerepért tavaly a Gyergyószentmiklóson tartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón pedig a darab másik főszerepét alakító Viola Gáborral megosztva ítélte oda neki a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb férfialakításért járó díjat. Az elmúlt évad végén kapta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kovács György-díját is, amellyel eddigi kiemelkedő színészi munkáját és a szakmához való hozzáállását ismerték el.

A Kaszás Attila-díj idei szavazásának első két fordulója június végén zárult le. Az első szakaszban a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelvű kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek saját társulatuk egy-egy tagját jelölhették a díjra, akik aztán önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a továbbjutó színészeket. Idén először a harmadik, immár nyilvános fordulóban a nagyközönség is leadhatta voksait a szakma által legjobbnak ítélt művészekre: Kubik Annára, Keresztes Tamásra, Kálid Artúrra, illetve Bányai Kelemen Barnára.

A díj átadására a korábbi években a Nemzeti Színházban, illetve a székesfehérvári Vörösmarty Színházban került sor, az idei gálának a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitóeseményeként a Thália Színház adott otthont. A Kaszás Attila emlékét felidéző, Forgács Péter rendezte műsorban fellépett többek között Hegedűs D. Géza, Huzella Péter, Janza Kata, Keresztes Ildikó, Pápai Erika, Tunyogi Bernadett, Szarka Tamás és Szarka Gyula, továbbá Szarvas József, aki 2008-ban elsőként vehette át a Kaszás Attila-díjat.



Nyomtatás