Pokorni Zoltán

*

További híreink

– Elég kényes, politikai korrektséget igénylő témát járunk körül, amikor a hároméves kortól kötelező óvodáztatásról beszélünk, amelynek határnapja 2015. szeptember elseje lett – mondta Pokorni Zoltán azon a MOM Kulturális Központban tartott konferencián, amelyet „A köznevelés aktuális kérdései” címmel rendezett a Hegyvidéki Önkormányzat és a KLIK XII. kerületi tankerülete.
Az erre vonatkozó törvénymódosítás célja, hogy azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket is behozza az óvodákba, akiknek ez várhatóan jelentősen javít majd az életkörülményein. – Természetesen ötéves kor alatt továbbra is lehet felmentést kérni ez alól, remélhetően a családdal közvetlen érintkezésben lévő szakemberek, mint az óvoda igazgatója és a védőnő, segíteni fogják a jegyző döntését – mondta Pokorni Zoltán, aki hozzátette: – azok a jól szituált családok, amelyek képesek megteremteni a fészekmeleget a gyerekeknek, és ebben szeretnék nevelni őket, ötéves korukig megtehetik. A fóliasátorból azonban ki kell menekíteni a gyerekeket – fogalmazott a polgármester.Az önkormányzat idén háromszázhatvannal növelte az óvodai férőhelyek számát, és jövőre is átvesz egy óvodát és bölcsödét a kormányzattól, ennek ellenére elképzelhető, hogy lesz egy kis tülekedés a helyek körül jövőre. – Az oktatáspolitikának nem sikerült Zeuszként elsőre tökéletes Pallasz Athénét nemzenie – utalt Pokorni Zoltán az elmúlt években lezajlott nagy intézményátalakításokra, amelyeknek szerinte erős túlcentralizáltság lett az eredménye. – Egy kormány önkorrekcióra való képessége fontos és jó dolog. Remélem, hogy a most kilátásba helyezett decentralizáció nem azt eredményezi majd, hogy visszalépünk oda, amikor 3200 önkormányzat irányította az oktatást. Sokkal gyümölcsözőbbnek tartanám, ha a százkilencvennyolc tankerületi vezető jogosultságát növelnék megfelelő mértékben – fogalmazott a polgármester.– Nem könnyű olyan kerületben előadást kezdeni, amelynek polgármestere maga is oktatáspolitikus – mondta Pölöskei Gáborné, a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, aki többek között szólt az oktatással szembeni elvárások villámgyors változásairól is.– A nagy szociális olló miatt hátránykompenzációt is várnak az oktatáspolitikától, de fontos, hogy a gyerekek az élethosszig tartó tanulás elve mellett az alkalmazkodás képességét is elsajátítsák, hiszen a világ folyamatosan változik körülöttünk. – Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is: Magyarországon a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok elhelyezkedésének arányai megegyeznek az európai átlaggal. – A gond az alapfokú végzettségel rendelkezőkkel van, akiknek kevesebb, mint negyven százaléka tud állást találni. Az európai átlag az ő esetükben ötven százalék felett van. Manapság sokat emlegetett probléma a korai iskolaelhagyás. Én úgy gondolom, a legfontosabb az lenne, hogy végzettség megszerzése nélkül ne hagyják el az iskolát azok, akik az útjukat keresik – fogalmazott Pölöskei Gáborné. A Budai Oktatási Napok részeként megrendezett konferenciát megelőzően, november 19-én szakmai napon vehettek részt a pedagógusok, akik megismerhették többek közt az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját a Völgy utcában, és meghallgathatták Molnár V. József néplélekrajz-kutató az óvodás gyermekek testi-lelki kibontakoztatásáról szóló előadását a Jókai Klubban.


Nyomtatás