Pokorni Zoltán

További híreink

Sokan csatlakoztak az önkormányzat felhívásához, és segítettek megtisztítani a jég súlya alatt letört ágaktól a Rege parkot. A munkából Pokorni Zoltán polgármester, Váczi János alpolgármester, Péchy László önkormányzati képviselő, valamint a kerületi roma nemzetiségi önkormányzat tagjai is kivették a részüket.

„Rengetegen hívják az önkormányzatot, hogy szívesen segítenének a jégkárok helyreállításában, jönnének összeszedni az erdőkben, a közterületeken letört ágakat, rönköket. És nem csupán a kerületiek mozdultak meg, hanem távolabbi vidékről is érkeztek megkeresések, Komlóska polgármestere például többedmagával ajánlotta fel a közreműködését” – foglalta össze röviden a Rege parkban megszervezett önkéntes munka előzményeit Pokorni Zoltán, aki örömmel állapította meg, hogy többen szorgoskodnak a családok körében különösen népszerű, játszóteret is magában foglaló zöldterületen. A polgármester elmondta, hogy az akciót szeretnék folyamatossá tenni, hétvégente a kerület más és más pontjain lesz lehetőség az önkéntes munkára. Az önkormányzati közterületekről egyébként bárki elviheti a faanyagot, egyetlen feltétel, hogy ne csupán a nagyobb darabokat, hanem az ágakat is szedjék össze – ezzel jelentősen megkönnyítik ugyanis az önkormányzat munkáját.

„Felkértük az Anna rét környezetében rendszeresen futókat, túrázókat, illetve a Nordic Walking-osokat, hogy ha tehetik, a kialakult helyzetre tekintettel, a sportcipőjüket néhány órára cseréljék bakancsra és segítsenek összeszedni a fatörmeléket” – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán hozzátéve, hogy a rönköket és a vastagabb ágakat a Fácánosban raktározzák, a faanyagot fűtésre fogják használni. A tervek szerint a Fácánosban mindenképpen vásárol az önkormányzat egy fával működő kazánt, de az is elképzelhető, hogy kiegészítő fűtésként a Zugligeti iskolában is beüzemelnek egy hasonló készüléket. Ami a kisebb ágakat illeti, ezeket a helyszínen ledarálják, az aprítékot pedig szétterítik a fák között. A fahulladék egy része azonban érintetlenül az erdőben marad, a korhadék fára ugyanis szükség van a természetes egyensúly fenntartására: ezekben létfontosságú gombák, rovarok telepednek meg.

„Az önkormányzat elsősorban a lakóterületek megtisztítását végzi, az erdőkben a Pilisi Parkerdő Zrt-vel közösen dolgozunk”- hívta fel a figyelmet Váczi János, aki a kilátásokkal kapcsolatban kifejtette: az aszfaltos utak, járdák fahulladék-mentesítése még heteket vesz igénybe, a Normafa erdeiben pedig hónapokban mérhető a még hátralévő munka nagysága. Az alpolgármester éppen ezért hangsúlyozta: egyelőre senki ne menjen az erdőkbe, mert ezzel lassítják az erdészek és az önkormányzat munkáját. „Egy hét múlva várhatóan megszűnik a balesetveszély az Anna réten és környékén, ettől kezdve már lehet látogatni a népszerű kirándulóhelyet” – hangsúlyozta Váczi János, aki arra kérte a lakosságot, hogy a kertekből ne dobják a közterületekre a fahulladékot, az önkormányzatnak ugyanis nincsen további kapacitása az elszállításra. Ugyanakkor szívesen vesznek minden segítő kezet, a hegyvidékiek pedig már eddig is bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani a bajban – fogalmazott az alpolgármester, arra utalva, hogy két héttel ezelőtt a legnehezebb órákban, napokban példamutatóan összefogtak a kerület lakói. Húsz ember mozgósított a kerületi roma nemzetiségi önkormányzat, amelynek elnökhelyettese arról beszélt, hogy úgy gondolták: a roma lakosságnak is ki kell vennie a részét a közösségért végzett munkából. Krupa Brigitta kifejtette: különösen fontosnak tartották a Rege park megtisztítását, hiszen ide rengeteg kisgyermekes család jár.

 

A HTV tudósítása itt látható




Nyomtatás