Pokorni Zoltán

*

További híreink

Lakossági fórumon ismertette a János kórház felújításával kapcsolatos elképzeléseit, illetve az eddig elért eredményeket az Új Szent János kórházért polgári kezdeményezés. A Barabás Villában megtartott összejövetelen a civil szakemberek egyetértettek abban, hogy az új budai közkórházat az intézmény területén kellene létrehozni.

Több mint 13 ezren támogatják aláírásukkal az Új Szent János kórházért polgári kezdeményezést, amelynek célja az intézmény felújításának, illetve ezzel összhangban az új budai közkórház kialakításának elősegítése – derült ki a polgári kezdeményezés által a Barabás Villában összehívott lakossági fórumon.

Szilágyi Zsolt a polgári kezdeményezés nevében elmondta, hogy munkájukkal szeretnének hozzájárulni a megfelelő kormányzati döntések meghozatalához. Mint rámutatott, az utolsó órában vagyunk, annyira leromlott a kórház állapota, hogy mielőbb el kell kezdeni a rekonstrukciót – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, aki ezt követően vetítésen ismertette a polgári kezdeményezés eddigi munkáját. Elhangzott, hogy az utóbbi években számos sikeres egyeztetésen vettek részt többek között Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, Láng Zsolt II. kerületi és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel. Szilágyi Zsolt úgy látja, hogy az új budai közkórháznak mindenképpen vagy a János kórház területén, vagy annak közelében kell felépülnie.

Jó hír, hogy augusztus 3-án Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy a János kórház felújítását az új közkórház építésétől függetlenül mihamarabb meg kell kezdeni. Ehhez mindenekelőtt a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére van szükség, amely egyértelműsíthetné, hogy az új budai közkórházat zöldmezős beruházással, vagy a János kórház modernizálásával érdemes létrehozni. Az elhangzottakhoz dr. Szepesi András annyit tett hozzá, hogy egy korábbi tanulmány már igazolta a János kórház modernizálásának létjogosultságát.

Az intézmény közvetlen közelében található két szakkórház, az Országos Onkológia Intézet és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, melyekkel már ma is nagyszerű az együttműködés. Marosi Miklós kórházakat tervező építészmérnök szerint Nyugat-Európában 30 évente felújítják a fontos közintézményeket, ez a János kórház esetében azonban nem történt meg.

Wochna Tibor a sürgősségi központ kialakításának fontosságára hívta fel a figyelmet, a közgazdász szakember szerint ezt mindenképpen egy épülettömbben érdemes elhelyezni. Zoltán Attila az Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnöke a megújuló energiaforrások felhasználásának fontosságát hangsúlyozta, míg Bethlen István közgazdász kifejtette: gazdasági szempontból sokkal drágább a zöldmezős beruházás, mint akár a legrosszabb állapotban lévő kórház átépítése. Ezért javasolja, hogy az új budai közkórház a János kórházba kerüljön.

Szálka Miklós közlekedési kérdésekkel is foglalkozó mérnökként arról beszélt, hogy a fonódó villamoshálózat, és a fogaskerekű meghosszabbítása sokat javít a kórház elérhetőségén, ahogyan néhány forgalomtechnikai módosítással a mentők közlekedése is zavartalanná tehető. Gilly Gyula arról beszélt, hogy már a János kórház felújítását megelőzően a Kútvölgyi épülettömbben kellene összpontosítani a járóbeteg-ellátást. A fórum zárásaként Kázmér Tibor főigazgató elmondta, hogy az intézmény folyamatosan pályázik pénzügyi támogatásokra, ezeknek köszönhetően tudnak különböző fejlesztéseket megvalósítani.



Nyomtatás