Pokorni Zoltán

További híreink

Bemutatták a Kaszás Attila-díj jelöltjeit: a közönség szavazatai alapján Csankó Zoltán, Schneider Zoltán vagy Spolarics Andrea veheti át idén a Kaszás Attila-díjat. Az elismerés céljait és a szavazással kapcsolatos tudnivalókat Szedlacsek Emilia, a kultúráért felelős államtitkárság főosztályvezetője, Pokorni Zoltán polgármester, valamint Vasvári Csaba színész, a Mozaik Művészegyesület alelnöke ismertette a MOM Kulturális Központban rendezett sajtótájékoztatón.

„Nemcsak lakókörnyezetünkben, hanem a szakmai környezetben is fontos, hogy inspiráló erőt jelentő közösségek vegyenek körül bennünket. A színházi világban különösen ösztönző a közösségben való együttlét, az együtt gondolkodás” – mondta Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője. A kultúráért felelős államtitkárság képviselője úgy vélte, hogy a színházi közösségek erősítéséhez hozzájárul a Pokorni Zoltán polgármester és a Mozaik Művészegyesület által nyolc évvel ezelőtt alapított Kaszás Attila-díj, amelynek szervezését tavaly óta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi a kezdeményezést támogató kulturális államtitkárság megbízásából.


Pokorni Zoltán polgármester hangsúlyozta, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után egy olyan díjat kívántak alapítani, amelyet nem politikusok vagy bürokraták, hanem színészek ítélnek oda színészeknek. A kormányzat most sem szól bele a díjazásba, csak a feltételeket teremti meg – változatlanul a színházi társulatok választják ki maguk közül a jelölteket, a második körben bent maradó három színész közül pedig a közönség döntheti el, ki részesüljön az elismerésben. Idén harmincnégy társulat jelölt egy-egy művészt a díjra, közülük, a jelöltek egymásra leadott voksai alapján a Győri Nemzeti Színház tagjára, Csankó Zoltánra, a fővárosi Radnóti Színházban játszó Schneider Zoltánra, vagy a Budaörsi Latinovits Színház társulatához csatlakozott Spolarics Andreára szavazhatnak a nézők.


„A díjra jelöltek a szakma krémjét képviselik, ezért már a jelöltség is rangot jelent” – vélekedett Vasvári Csaba. A Mozaik Művészegyesület alelnöke arról számolt be, hogy a www.kaszasattiladij.hu oldalon már szavazhatunk a három jelölt egyikére. A közönségszavazás augusztus 7-éig tart, ennek eredménye alapján augusztus 26-án, a kecskeméti Katona József Színházban rendezendő országos évadnyitó ünnepségen fogják átadni az idei Kaszás Attila-díjat.

 



Nyomtatás