Pokorni Zoltán

További híreink

Ezzel a címmel rendezték meg a Budai Oktatási Napok idei szakmai konferenciáját, aminek előadói a digitális világ kihívásaira, valamint a gyermekek integrációs lehetőségeire hívták fel a figyelmet.

Nagykorú lett a gyermekekkel foglalkozó Budai Oktatási Napok, amit tizennyolcadik alkalommal rendeztek meg a Hegyvidéken. Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy míg tizennyolc évvel ezelőtt önkormányzati kézben voltak az óvodák és az iskolák is, ma már az iskolákat az állam irányítja. Ettől függetlenül továbbra is szükség van a kerületi óvodák és iskolák pedagógusainak szakmai fórumára, ahol egymástól, illetve neves előadóktól tanulhatnak az oktatási-nevelési intézmények munkatársai.

A polgármester dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő előadását felvezetve arról is beszélt, hogy Hegyvidéki ONvédelem címmel, az online térben egyre több időt töltő gyermekek védelme érdekében programot hirdetett az önkormányzat, ami nemcsak a diákokat, hanem a szülőket és a pedagógusokat is felkészíti a lehetséges veszélyekre. A tanárok számára évről évre újabb képzést hirdetnek meg, amire sokan jelentkeznek – ennek ellenére mostanában nem juthat el minden érdeklődő a tanfolyamra, a létszámhiánnyal küzdő intézmények ugyanis nehezen tudják megoldani a helyettesítést.

„Mire van szüksége a gyermeknek, hogy jól legyen?” – tette fel az elgondolkodtató kérdést Gyurkó Szilvia. A válaszok, mint fogalmazott, meglehetősen különbözőek, attól függően, hogy azokat a felnőttek, vagy maguk a gyermekek adják. Tapasztalatai szerint a szülők általában a családot, szeretetet, biztonságot említik a kérdés kapcsán, a gyerekek többsége viszont, megdöbbentő módon a pénzt rangsorolja első helyre. Ezt a szakemberek főképp azzal magyarázzák, hogy a 2008-ban kezdődött gazdasági válság a gyermekeket nevelő családokat érintette a legrosszabbul.

A gyermekjogi szakértő hozzátette, hogy a XII. kerületi családok a hazai átlagnál jobb anyagi helyzetben vannak, viszont az itt élő családoknál is problémát jelent az együtt töltött „minőségi idő” hiánya, amit hiába próbálnak sokan különórákkal vagy segítőkkel pótolni, valójában ez is az érzelmi elhanyagolás egyik formája.

Gyurkó Szilvia szerint a 21. század digitális világa új kihívások elé állította a családokat. Az állandóan mobilozó szülők figyelméért a gyerekeknek már egészen kicsi koruktól kezdve meg kell küzdeniük, később pedig, amikor maguk is kézbe kapják a mobilt, nem szereznek tapasztalatokat arról, hogy az unalmas helyzetekben miképpen találhatják fel magukat „kütyü” nélkül.  A szülők többsége, bár aggódik amiatt, hogy a gyermeke az internetezés közben nem neki való tartalommal is találkozhat, mégsem foglalkozik a védelemmel – az esetek háromnegyedében nem telepítenek szűrőprogramot a káros tartalmak ellen.

Krausz Téda, a Közép-Budai Tankerület Utazó Gyógypedagógiai Hálózatának vezetője azzal indította előadását, hogy nagy hagyománya van Magyarországon a fogyatékossággal élő gyermekek szegregált intézményi nevelésének. Ezt a szemléletet, mint mondta, húsz-huszonöt évvel ezelőtt kezdte felülírni az integráció, együttnevelés, befogadás alapelve, a korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy az elkülönítetten, „burokban” nevelt fiatalok felnőttkorukban nem igazán tudnak beilleszkedni a társadalomba.

A gyógypedagógiai hálózat vezető-helyettese, Zwickl Annamária arra hívta fel a figyelmet, hogy a normál intézményekbe járó, sajátos nevelési igényű gyermekek problémái igencsak változatosak. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól az autizmus spektrum zavaron át a beszédfejlődési rendellenességekig sokféle területen igényelnek fejlesztést az érintett gyerekek, akikkel a közép-budai óvodákban és iskolákban közel negyven utazó gyógypedagógus foglalkozik.

Az enyhe fokban értelmileg sérült gyermekek részleges integrációjának sikerére Czilinger Edina, az Újlaki Általános Iskola igazgatóhelyettese hozott példát a konferencián. Felidézte, hogy a kizárólag sérült diákokkal foglalkozó Margit körúti Általános Iskola, miután 2000-ben megszűnt, beolvadt az Újlakiba: itt megőrizték a gyógypedagógusok által irányított külön tanulócsoportokat, ugyanakkor elérték, hogy az iskola mindennapi életében, szabadidős programjain az ép és a sérült gyermekek közösen vegyenek részt. Együttműködésük sikere nagyrészt az ép tanulók eredményes felkészítésének, „érzékenyítésének” köszönhető.

A Budai Oktatási Napokon nemcsak az előadások, hanem a szervezett intézménylátogatások is tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítottak a pedagógusoknak. A rendezvény részeként a Mackós és a Zölderdő Óvodában, valamint az Orbánhegyi Óvoda Kiss János altábornagy utcai tagóvodájában és a vele egy épületben működő pedagógiai szakszolgálatnál tehettek látogatást az érdeklődők. Az idei programok költségeihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott „Tehetségbarát önkormányzat” díj, illetve az azzal együtt járó támogatási összeg teremtett fedezetet.



Nyomtatás