Pokorni Zoltán

További híreink

Jelentős számú beteget fogad a Hegyvidékről a Szent Ferenc Kórház, amely az ellátás színvonalának javítása érdekében egy szállítójárművet, valamint nyolcmillió forint támogatást kapott az önkormányzattól. A kerület segítségével megvalósult fejlesztéseket dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató mutatta be Pokorni Zoltán polgármesternek.

 

„Sok hegyvidéki beteget lát el a Szent Ferenc Kórház, például a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán műtöttek jelentős része ide érkezik utókezelésre” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester abból az alkalomból, hogy egy, a betegek szállítására alkalmas kisbuszt adományozott az önkormányzat az intézmény számára. Hozzátette, hogy a kerület évről évre pénzbeli hozzájárulást is nyújt a kórház fejlesztéseihez, ezúttal összesen nyolcmillió forinttal támogatták a terheléses vizsgálatokhoz szükséges gépek, valamint EKG-készülékek beszerzését, a korszerű nővérhívó rendszer kialakítását, továbbá egy központi figyelőrendszer kiépítését, amelyre az állandó őrzést igénylő betegek biztonságos ellátása érdekében van szükség.

 

A polgármester megemlítette, hogy az önkormányzat közreműködésével a kórház nemrégiben elindított egy otthonápolási képzést, amelyre az otthonukban gondozott betegek hozzátartozói jelentkezhetnek. A képzésnek azért van nagy jelentősége, mert ha a hozzátartozók el tudnak látni alapvető ápolási feladatokat – például megtanulják, hogyan kell az ágyban fekvő beteget emelni, mosdatni, vagy katétert kezelni –, akkor nem feltétlenül van szükség állandó kórházi ellátásra.

 

„Az otthonápolási képzést eddig kéthavonta hirdettük meg, de a növekvő érdeklődés nyomán már havi rendszerességgel várjuk a hozzátartozókat az egynapos oktatásra” – számolt be a program népszerűségéről a kórház vezetője. Dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató hírt adott arról is, hogy az elmúlt fél évben elindult intézményünkben az infarktuson, szívműtéten átesett, rehabilitációt igénylő betegek nappali ellátása. Az új rendszer bevezetése lehetővé teszi, hogy a normál kórházi ellátás mellett a betegek megszokott környezetükben, otthonukban tölthessék az éjszakát.

 

A főigazgató elmondta, hogy a fenntartó rend, az egyház, magánszemélyek, továbbá az önkormányzat, az állam és az Európai Unió támogatásával rövidesen építkezés indul intézményük területén. Nyolcszázmillió forintból háromszintes épületszárnyat alakítanak ki tíz szobával és húsz betegággyal, családorvosi és járóbeteg-rendelőkkel, tornacsarnokkal és patikával. Az új szárnyat a tervek szerint egy év múlva vehetik birtokba a betegek.



Nyomtatás