Pokorni Zoltán

További híreink

Átadták a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézményének új, önkormányzati beruházásban készült központját a Kiss János altábornagy utca 31. szám alatt. A költözésre az intézmény által ellátott feladatok és a dolgozói létszám jelentős bővülése miatt volt szükség.

„Bár sok kritika érte a közoktatási rendszer átalakítását, több mint figyelemreméltó az a fejlődés, amin a Nevelési Tanácsadó alapjain létrehozott pedagógiai szakszolgálat ment keresztül az elmúlt években” – mondta Pokorni Zoltán polgármester a kerületi tagintézmény új központjának átadása alkalmából. Kiemelte, hogy a korai fejlesztéstől a gyógytestnevelésen át a logopédiáig számos területet magába foglaló, állami irányítás alá került intézményhálózat felépítésébe rengeteg energiát fektettek, ami a Hegyvidéken is kiválóan működik.


„Minden gyermek fejleszthető, javítható, nevelhető, a legjobb példa erre a kerületi szakszolgálatnál zajló munka” – jelentette ki a polgármester. Hozzátette: igyekeznek megteremteni annak feltételeit, hogy a szakemberek normális körülmények között tudjanak foglalkozni a gyerekekkel; ezért is döntöttek úgy, hogy a korábbinál jóval tágasabb térben, a Kiss János altábornagy utca 31. szám alatti épületben, a nemrégiben nyílt óvoda és kormányhivatal felett biztosítanak helyet a kibővült feladatkörű intézménynek.


Dr. Vári Zsuzsa, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézményének vezetője felidézte, hogy az elődjük, a hegyvidéki Nevelési Tanácsadó évtizedekkel ezelőtt egy ötven négyzetméteres helyiségben, öt munkatárssal kezdte meg működését, most pedig, immáron az ötödik helyükön több mint ötszáz négyzetméteres területen dolgozhatnak együtt, összesen ötvenen.


„Évente körülbelül ötezer családdal kerülünk kapcsolatba” – érzékeltette tevékenységük volumenét az intézményvezető, aki rámutatott munkájuk sokszínűségére is: 0-3 éves korig korai fejlesztést végeznek, illetve későbbi életkorban, a halmozottan sérült gyerekek körében fejlesztő nevelést folytatnak. A hagyományosnak tekinthető nevelési tanácsadási tevékenységük a tanulási, beilleszkedési, viselkedési problémákra fókuszál, továbbá a tehetséggondozásra is lehetőséget biztosítanak minden korosztályban. A központjukon kívül az önkormányzati óvodákban és az állam által fenntartott iskolákban is jelen vannak, ahol gyógytestnevelés órákat tartanak, valamint pszichológiai és logopédiai ellátással nyújtanak segítséget a gyerekeknek.



Nyomtatás