Pokorni Zoltán

További híreink

Szeptember 23-án Pokorni Zoltán a MOM Kulturális Központban átadta Kovács Gergelyné kultúrtörténésznek a Hegyvidék díszpolgára elismerést.

Irénke néni – ahogy mindenki ismeri - 1939-ben született Debrecenben. 1963 óta él a XII. kerületben. Legjelentősebb munkája a Mohácsi Történelmi Emlékhely kiépítése, amely a csata 450. évfordulójára készült el. Húsz éven át volt a Postamúzeum igazgatója, majd 1990-től a Posta- és Bélyegmúzeum működtetésére létrehozott Hírközlési Múzeum Alapítvány igazgatói teendőit is ellátta. A hegyvidékiek számára különösen figyelemre méltó, hogy a Jókai-kert Természetvédelmi Terület kialakításában is jelentős szerepet vállalt. 2006-ban vonult nyugdíjba.Diszpolgar12

Diszpolgar4Már kamaszgyermekként tudta mi az ő sorsa, hiszen ahogy mesélte, konfirmálása során éppen a következő igét kapta lelkészétől: „ Te azért a munka terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze”. Mint maga is vallja, ezt az üzenetet tudatosan szánta neki az ég, és ő ezt szándék szerint meg is cselekedte. Irénke néni életében a dicsőséget nem csak és kizárólag annak köszönheti, hogy valóban maradandót alkotott szakterületén, hanem fantasztikus lelkének és emberszeretetének. Pokorni Zoltán polgármester a következőket fogalmazta meg köszöntőjében: „ A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét a kultúrtörténész, muzeológus kapta munkásságáért, azonban a Hegyvidék Díszpolgára címet Irénke néni kapja megfogalmazhatatlan emberi szerepéért, melyet talán azokkal a szavakkal lehet körbeírni, hogy mindig barátságos, mindig közvetlen és ezzel a fantasztikus lelkületével összetart egy közösséget. Az embernek, ahogy öregszik már nem fontosak a „vitrinek” mert már nem használjuk, hiába van tele sokat érő tárgyakkal, régiségekkel, ekkorra már az emberi szálak maradnak meg igaz értékként és az amit társainktól barátainktól, közösségünktől kapunk. Irénke néni ezeket a szálakat tudja a mai napig tökéletesen szövögetni ezért becsüljük és valójában ezért adjuk szeretettel ezt az elismerést is.”

Mit is jelent Irénke néninek a Hegyvidék? „Nekem egyszerre élet és álom a Hegyvidék” – vallja Kovács Gergelyné. Állítása szerint soha nem akart ebből a kerületből kimozdulni. Mint mondja, itt az emberek közösséggé élednek, a buszon, villamoson hol egy kacaj, hol egy derűs gyermek ének hangzik fel. A Hegyvidék él és mosolyog, ez az összemosolygás kerülete.

 

www.hegyvidek.hu



Nyomtatás