Pokorni Zoltán

*

További híreink

Decemberben már a második pedagóguscsoport végzett a Hegyvidéki ONvédelem Program részeként meghirdetett továbbképzésen, amelyen az világhálón a gyerekekre leselkedő veszélyek kiszűrésére, és megelőzésére oktatják a kerületi szakembereket. A jól megérdemelt okleveleket Pokorni Zoltántól vehették át a tanfolyam résztvevői.

Az internet, és általában a digitális világ árnyoldalaira, a gyerekekre gyakorolt sok esetben negatív hatásokra hívja fel a figyelmet az önkormányzat tavaly elindított Hegyvidéki ONvédelem Programja. Ennek egyik pillére a pedagógusoknak szóló, „Út a médiaértéshez a digitális világban” című, hatvan órás, akkreditált képzés, amely a valós veszélyek feltárása mellett a mindennapokban használható megoldásokat kínál az online visszaélések kivédésére. Erről is beszélt a második alkalommal meghirdetett kurzus záróünnepségén a jelenlévőket köszöntő dr. Pócsik Ilona médiaszakértő, aki arról beszélt, hogy az internet veszélyeinek feltárása és ezek visszaszorítása össztársadalmi kérdés, ami többek között a gyermekvédelmet, az oktatást és magát a médiát is érinti. El kell érni, hogy a mai mediatizált, digitális világunkban otthonosan és biztonságosan mozogjanak a gyerekeink. Ezért fontos, és példaértékű a Hegyvidéki Önkormányzat programja, és a kerülettel kialakított gyümölcsöző együttműködés – hangsúlyozta a pedagógusképzést szervező MédiaSmart Hungary Oktatási Kht. elnöke.


A kurzus elvégzését igazoló okleveleket átadó Pokorni Zoltán kiemelte, hogy bár azt iskolák az államhoz kerültek, az intézményekhez fűződő erkölcsi felelősség az önkormányzatnál maradt, ezért segíti továbbra is a kerület az intézményekben folyó munkát. A hegyvidéki háztartásokban a nyugat-európaival megegyező a legmodernebb, digitális eszközök száma, ezért lényeges, hogy a pedagógusok tisztában legyenek az internet veszélyeivel. A polgármester külön is megemlítette Molnár Viktória nevét, ahogyan fogalmazott, az önkormányzat szakemberének köszönhető, hogy a program összeállt, és mit sem vesztett lendületéből. Így indulhatott el a tanfolyamon kívül a Szülői Akadémia, valamint a kortárs mentorok oktatása. Utóbbi keretében, a témában előzőleg felkészített, 9-10-11. évfolyamos diákok tartanak foglalkozásokat fiatalabb társaiknak. Méghozzá rendkívül sikeresen, hiszen ők azok, akik igazán felkészültek, naprakészek az internettel kapcsolatos kérdésekben.


Pokorni Zoltán mindenkit megnyugtatott, hogy nem egyszeri kampányról van szó, a Hegyvidéki ONvédelem Program jövőre folytatódik. A tréningre is egyre nagyobb az igény, az első csoportban huszonnégyen végeztek, idén már több mint harmincan jelentkeztek, ezért a mostani után közvetlenül egy újabb tanfolyamot indítanak. Ezen kizárólag óvodapedagógusok vesznek majd részt, ami azért örömteli, mert az óvodások közül is egyre többen kerülnek kapcsolatba az internettel. A szakemberképzésre azért van szükség, mert ezekre az ismeretekre nem készít fel az egyetemi, főiskolai oktatás.


Mindehhez Almási Gizella, a MédiaSmart Hungary projektvezetője, annyit tett hozzá, hogy a médiaértéshez vezető úton vezetik végig a pedagógusokat, akik majd megtanítják közlekedni a gyerekeket az online térben.


Máris átültette a gyakorlatba a továbbképzésen tanultakat Mráz Katalin. A Zugligeti Általános iskola tanára elmondta, hogy diákjaival, órai keretek között, rendszeresen beszélgetnek az internethasználatról, applikációkat, különböző technikai megoldásokat próbálnak ki. A szülőknek szóló ismertetője annyira jól sikerült, hogy Szolnokra és Nagykanizsára is meghívták. Sőt, elképzelhető, hogy más városokba is eljut a hegyvidéki előadás.

 

 

 



Nyomtatás