Pokorni Zoltán

*

További híreink

Az óvodai jelentkezés a legegyszerűbb módon az önkormányzat elektronikus ügyintézési rendszerén keresztül intézhető – hangzott el az Óvodakóstolgató című programon, amelyen a beiratkozás feltételeiről, gyakorlati tudnivalóiról, továbbá az óvodai érettséggel kapcsolatos szempontokról kaphattak tájékoztatást az érdeklődő szülők.

„Folyamatosan fejlesztjük az óvodáinkat, így fel tudjuk venni az életvitelszerűen a kerületben lakó családok gyermekeit, akik augusztus 31-ig töltik be a harmadik életévüket. Nem biztos azonban, hogy a szülők által kiválasztott intézményben tudunk majd helyet biztosítani” – mondta el a Jókai Klubban megrendezett Óvodakóstolgatón Pokorni Zoltán polgármester, aki a szülők megértését kérte amiatt, hogy a XII. kerületi lakcímen történő életvitelszerű tartózkodással kapcsolatban is nyilatkozatot kérnek tőlük. Ennek oka – magyarázta –, hogy más kerületekből és az agglomerációból is sokan járatnák hegyvidéki óvodába a gyermekeiket, ám korlátlan számban nem tudnak férőhelyeket biztosítani. Szigorúaknak kell tehát lenniük a lakcím vizsgálatakor, hogy mind fel tudják venni azokat a gyerekeket, akik ténylegesen a XII. kerületben laknak.

Fonti Krisztina alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy többféleképp is ellenőrizhetik, életvitelszerűen él-e a család a bejelentett XII. kerületi lakcímen. Amennyiben kétely merülne fel, felszólíthatják a szülőt, hogy mutassa be a területileg illetékes védőnő igazolását, illetve ennek hiányában családlátogatást kezdeményezhetnek.

„A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentést kérhetnek a családok, ha ezt a körzetes óvoda vezetője és a védőnő is támogatja” – mondta az alpolgármester. Arról is beszélt, hogy ha a harmadik életévüket augusztus 31. után betöltő gyermeküket már a 2018-19-es nevelési évben óvodába íratnák a szülők, regisztrációra van lehetőségük. Ez nem jelent az önkormányzat számára felvételi kötelezettséget, ugyanakkor előzetesen tudnak számolni azzal, melyik óvodába hányan szeretnének jelentkezni évközben.

Az alpolgármester arról számolt be, hogy az elmúlt években sokat tettek az óvodai kapacitások bővítése érdekében. 2009 óta 538 új férőhelyet hoztak létre 22 plusz csoportban, továbbá szerződést kötöttek a Bíró utcai Óvodával, a Zölderdő Óvodával, az ELTE Gyakorló Óvodával, valamint a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájával a hegyvidéki gyerekek ellátására.

Beiratkozás sorban állás nélkül

Az idén május 7. és 11. között lehet jelentkezni az óvodákba. Fonti Krisztina azt tanácsolta a szülőknek, hogy az óvodai jelentkezéshez vagy regisztrációhoz használják az önkormányzat elektronikus ügyintézési rendszerét, amely nemcsak környezetkímélő a papírmentes kommunikációnak köszönhetően, hanem kényelmes és gyors is, hiszen otthonról minden elintézhető, nem kell a papírmunka miatt sorban állni és tolongani az intézményekben. Az óvodák és az ott dolgozók megismeréséhez a jelentkezést megelőző nyílt napokon való részvételt ajánlja, amelyek dátumai mind megtalálhatók az önkormányzat honlapjáról is letölthető, „Óvodások leszünk 2018/2019” című kiadványban.

„Nem számít, hogy a beiratkozási időszak elején vagy végén történik az óvodai jelentkezés, ennek sorrendje semmilyen módon nem befolyásolja a gyerekek felvételét” – tájékoztatta a szülőket Gilicze Zoltán, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője. Hozzátette, hogy a jelentkezéseket az idén már elsősorban online várják; aki azonban ragaszkodik a személyes ügyintézéshez, ezt az igényét egy nyomtatványon jelezheti az önkormányzatnak.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a felvétel során mindenekelőtt azt vizsgálják, az óvoda körzetében lakik-e a gyermek. Figyelembe veszik azt is, ha a gyermek nagycsaládban él, egyedülálló szülő neveli, sajátos nevelési igényű, illetve a testvére a kiválasztott intézménybe jár. Az óvodavezetők legkésőbb 2018. június 15-ig értesítik a családokat a felvételi döntésről.

A szülők kérdésére Gilicze Zoltán arról is szólt, hogy az évközi jelentkezéseket a szabad kapacitások függvényében tudják teljesíteni, tavaly szeptember 1-től mostanáig 110 olyan gyermeket vettek fel az óvodákba, aki a nevelési év közben töltötte be a harmadik életévét. Az évközi jelentkezőket szakmai okok miatt február végéig tudják felvenni az intézményekbe. Amennyiben egy gyermeknek már van óvodai jogviszonya és egyik intézményből a másikba jelentkezik át, akkor tudják csak fogadni, ha férőhely üresedik meg valamelyik csoportban.

Fejlesztések az E-ügyintézés portálon

Az anyakönyvi és ügyfélszolgálati iroda vezetője, Gyurkovics László elmondta, hogy az óvodai jelentkezés az önkormányzat eugyintezes.hegyvidek.hu címen elérhető portálján intézhető elektronikusan. A portál használata regisztrációhoz kötött, amelynek keretében egy alkalommal személyes azonosításra van szükség. A személyazonosítás nemcsak az önkormányzat ügyfélszolgálatán, hanem az óvodák nyílt napjain is megtörténhet, amelyeken az idén is jelen lesznek a polgármesteri hivatal illetékes munkatársai. Azoknak, akik korábban már használták a hegyvidéki E-ügyintézés portált, nem kell újból regisztrálniuk. Abban az esetben sem szükséges újabb regisztráció, ha valakinek már van belépési jogosultsága a központi Ügyfélkapu-rendszerben.

Gyurkovics László tájékoztatása szerint a fejlesztéseknek köszönhetően egyre több mindent lehet elintézni az E-ügyintézés portálon. Az óvodai jelentkezés mellett ebbe a körbe tartozik a parkolási engedélyek – köztük a gyermekszállításhoz igényelhető várakozási engedélyek – kérelme, az adóbevallás, az adóegyenleg lekérdezése és bankkártyás befizetése, az időpontfoglalás vagy a tájékoztatáskérés. A tervek szerint hamarosan az adóigazolás, valamint a közterület-foglalás is intézhető lesz elektronikusan.

Óvodaérett-e a gyermek?

Az Óvodakóstolgató utolsó előadójaként, az önkormányzati és más fenntartású intézmények vezetőivel folytatott személyes beszélgetések előtt dr. Vári Zsuzsa, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézményének vezetője osztotta meg gondolatait a hallgatósággal az óvodaérettséggel kapcsolatban. Mint mondta, az óvodába lépéshez szükséges, hogy a gyermek legalább rövid mondatokban ki tudja fejezni magát, valamint legyen igénye a kapcsolatteremtésre, a hasonló korúakkal és a felnőttekkel egyaránt. El kell jutnia továbbá az önállóság egy bizonyos szintjére: ha némi segítséggel is, de tudjon egyedül étkezni, öltözni, illetve nappal már legyen szobatiszta.

„Nehéz lépés az édesanyáról való leválás” – jegyezte meg a pszichológus, aki szerint az óvodakezdés folyamatát segítheti, ha van a gyermeknek egy „átmeneti tárgya” – kedvenc játéka, plüssfigurája –, ami összekötő kapocs lehet az otthon és az óvoda között. Fontos az is – tette hozzá –, hogy a szülők jó szívvel bízzák csemetéjüket az óvodára, mert ha nem így teszik, azt a gyermek is megérzi: ezzel is magyarázható, amikor egy óvodás a legkülönbözőbb okokat találja ki annak érdekében, hogy otthon maradhasson.



Nyomtatás