Pokorni Zoltán

További híreink

Az önkormányzat beruházásában megújult a Győri út és az Avar utca találkozásánál lévő kis tér. A megszépült zöldterületre a körzet képviselője, Fonti Krisztina kezdeményezésére új sporteszközöket is kihelyeztek.

„Most már olyan ez a hely, mint amilyennek egy kis városi térnek ki kell néznie” – nyilatkozta a kerület polgármestere abból az alkalomból, hogy megszépült a Győri út és az Avar utca sarkán lévő zöldterület. Pokorni Zoltán a megújult park átadásán elmondta: fontosnak tartják, hogy a Hegyvidék sűrűn beépített részein található kis terek valódi közösségi térként funkcionáljanak, ahol a környékbeliek találkozhatnak, leülhetnek beszélgetni, vagy akár mozoghatnak is egy kicsit.

Ezentúl a Győri út mentén található zöldterület is lehetőséget biztosít a sportolásra. Fonti Krisztina alpolgármestertől, a körzet képviselőjétől megtudhattuk: javaslatára egy pingpongasztalt helyeztek ki a téren, illetve két kültéri edzőgépet is felszereltek – az egyikkel a felsőtestet, a másikkal pedig a lábakat lehet átmozgatni. Az alpolgármester jelezte, hogy a pingpongozáshoz labdát, ütőket is tudnak biztosítani a jövő héttől: az önkormányzat által vásárolt sporteszközöket a téren található étterem személyzetétől lehet majd kölcsön kérni a vendéglátóhely nyitva tartási ideje alatt.



Nyomtatás