Pokorni Zoltán

További híreink

Pokorni Zoltán polgármester és Kovács Lajos alpolgármester adta át október 2-án a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola diákjainak a Hegyvidék Kártya jótékonysági akcióján elnyert dobfelszerelést.
A tanulók zenei fejlesztéséhez szükséges hangszert az új, Multipont gyűjtő kártyához kapcsolódó „Többet tehet, mint gondolná” programban összegyűlt támogatásból vásárolták. Akik május 15. és szeptember 15. között a Mészáros utcai vagy az Istenhegyi úti MOL benzinkútnál tankoltak, Hegyvidék Kártyájuk használatával hozzájárultak ahhoz, hogy literenként öt forintot írjanak jóvá költésükből a program számára. A MOL által a határidő lejártával ötszázezer forintra kiegészített támogatást három különböző cél megvalósítására nyerhették el az érintettek. Azt, hogy ebből a pénzből a fogorvosi gyermekrendelőt támogatják, vagy szociális és kommunikációs készségfejlesztő eszközöket vásárolnak az autista gyermekekkel foglalkozó Egy Másik Út Tanácsadó és Terápiás Központ számára, vagy a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola zenekarát támogatják ritmushangszerekkel, internetes szavazáson dönthették el a kártyatulajdonosok. A kerület gyógypedagógiai iskolájában kis előadással kedveskedtek az önkormányzat képviselőinek a dobfelszerelés átadásának alkalmából. Dr. Somogyiné Takács Andrea igazgatónő köszönetet mondott a polgármester mellett a programot koordináló Kovács Lajos alpolgármesternek, a MOL és a Multipont megjelent képviselőinek, valamit Takács Nóra életmód tanácsadónak, aki internetes közösségi oldalán gyűjtött szavazatokat az iskolának.

Pokorni Zoltán elmondta, összesen hétezren szavaztak a programban, amely természetesen újra indult, a tankolásokkal ismét jó célokra gyűlnek az öt forintok. Hozzátette, mindenkitől várják a javaslatokat arra vonatkozóan, mely intézmény vagy szervezet támogatására fordítsák a következő időszakban összegyűjtött félmillió forintot.



Nyomtatás