Pokorni Zoltán

További híreink

Két jól felszerelt tanteremmel és fejlesztő szobákkal gazdagodott a Gennaro Verolino Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, amelynek „E” épületében az összes nyílászárót is újakra cserélték. Az átadási ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester képviselte a Hegyvidéki Önkormányzatot.

A Hegyhát úti Gennaro Verolino Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban megvalósult fejlesztés részleteit Ammerné Nagymihály Emília ismertette. Elmondta, hogy a második emeletre költöztetett irodák helyén az autizmussal élő tanulók számára két tanterem és fejlesztő szobákat alakítottak ki, az „E” épületben az összes nyílászárót kicserélték, valamint rácsok kerültek az ablakokra. A 35,5 millió forintból megvalósult beruházást a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezetén keresztül a Fővárosi Önkormányzat finanszírozta. Az iskola igazgatója külön is köszönetét fejezte ki Pokorni Zoltán polgármesternek, valamint a tankerületet vezető Bak Ferencnek, akik a kezdetektől fogva pártfogolják az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, különleges bánásmódot igénylő, sajátos nevelési igényű gyerekeket fogadó intézményt. Elhangzott, hogy az „E” épület eredetileg nyaraló volt, a 60-as években állami gondozott, enyhén értelmi fogyatékos gyerekek kerültek ide, majd 2012-től Budapesten elsőként itt indult el az autizmus spektrumzavarral küzdő értelmi fogyatékos diákok általános iskolai oktatása. A növekvő gyermekszám miatt vált szükségessé az új tantermek kialakítása. A gyerekek nagy örömmel fogadták a felújítást, különösen az új bútorokat, amelyeket szintén a beruházás keretében vásároltak. Ammerné Nagymihály Emília az „E” épület nyílászáróinak cseréjével kapcsolatban elmondta, hogy a régi ablakok közül többet le kellett szögelni, mert a nagyobb szelekben egyszerűen kinyíltak. Az új ablakok és ajtók beépítésével ettől már nem kell tartani, ráadásul a hő és hangszigetelés is javult. Nagy segítséget jelentenek az ablakok elé szerelt igényes kivitelű rácsok, amelyek az esetleges kieséseket akadályozzák meg. „Arra törekszünk, hogy minél jobb és biztonságosabb körülményeket biztosítsunk a gyerekeknek, ebben jelent komoly segítséget a mostani beruházás” – hangsúlyozta az igazgató hozzátéve, hogy ezt szolgálják a rövidesen elinduló újabb fejlesztések, a szakiskola alsó szintjének teljes felújítása, a belső terek festése, a linóleum burkolatok és a nyílászárók cseréje is. Pokorni Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az értelmileg sérült gyerekekkel foglalkozó intézmények speciális helyzetüknél fogva még több segítséget igényelnek. Ezért örömteli, hogy a fővárosi támogatja az iskolát, ahogyan a kerület is rendre szerepet vállal a különböző programok megvalósításában. Ehhez járulhat hozzá a Hegyvidék Kártya használata után befolyt egymillió forint, amelyet a MOL-al kötött megállapodás értelmében ismét egy kerületi intézmény, közösségi kezdeményezés vagy esemény kaphat meg. Hogy melyik, arról a kerület lakói szavazással dönthetnek, a választható nemes célok között, Pokorni Zoltán javaslatára, idén a Gennaro Verolino iskola „kívánságlistája” is helyet kap.

 

 



Nyomtatás