Pokorni Zoltán

További híreink

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezésében intézményvezetői értekezleten és szakmai konferencián tájékoztatták november 19-én az iskolaigazgatókat és pedagógusokat a köznevelési törvény változásairól, az átalakulás óta eltelt időszak eddigi tapasztalatairól, majd a konferencia előadásai következtek.

A rendezvény elején Fodor Gábor, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hegyvidéki igazgatója bejelentette, hogy a XII. kerületi pozícióját feladva, ezentúl a ceglédi tankerület vezetője lesz.

 

A délutáni szakmai konferencián Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a rövidesen kötelezőként megjelenő szociális munka a kerületben már jelentős hagyománnyal bír, hiszen évek óta három hegyvidéki iskola – a Tamási, az Arany és a Városmajori Gimnázium – diákjai önkéntesen vállalnak karitatív feladatokat. „A saját gyerekeimen látom, hogy jó dolog az önkéntesség” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az önkéntes karitatív munka alapvetően pedagógiai esemény, szinte sokk a gyereknek. Amikor a fiatal például tizenhét évesen azzal szembesül, hogy nem mindenkinek természetes, ha gondoskodnak róla, hanem rájön, hogy neki kell gondoskodnia másokról, elesettekről, idősekről, fogyatékosokról, ha az adott esetben nem is éppen kellemes, annak mindenképpen nevelő ereje van. „A szépségére büszke fiatal lány az idősotthonban találkozzon a szépség romjaival. Nemcsak a múlandóság megértése miatt, hanem azért is, hogy megtapasztalja, tudnak egymással szót érteni” – mondta Pokorni Zoltán, aki ezután arról is beszélt, hogy a folyamatos kommunikáció, párbeszéd hasznos lehet az iskolai nevelési gondok megoldásában is.

A konferencia további részében előadások hangoztak el például az iskolai agresszióról, annak hátteréről, a drogellenes stratégiáról valamint a pedagógusok lelki egészségéről.




Nyomtatás