A csapat legfiatalabb tagja 11, a legidősebb 90 éves volt. A csomagok legnagyobb részét esőkabát és esőköpeny, bakancsok, meleg holmik tették ki. No és persze az elmaradhatatlan, „megfázás elleni szívmelegítők”. És Mária valóban megsegített minket. Főleg éjszaka esett, legtöbbször ragyogó napsütésben volt részünk és mindenki különösebb baj nélkül úszta meg a néha tengerré váló utakon való közlekedést.

Szerencsésen átjutottunk Ártándnál a schengeni határon (ami jelenleg megegyezik hazánk keleti határával) és folytattuk utunkat Nagyváradon, Királyhágón át, miközben elállt az itt-ott azért szemerkélő eső is. Gyönyörű tájakon át vezetett utunk. Messziről megláthattuk a Tordai Hasadékot is. Elsőként a Tordai sóbányát látogattuk meg. Némi pénztári nézeteltérés után egy nagyon kedves vezető kalauzolásával végigjártuk folyosóit, termeit, aknáit.

A különböző aknákban különbözőképpen folyt annak idején a termelés és a kiszállítás. Csigasorok, emelők és hatalmas zsákok segítségével dolgoztak. Az aknák mélysége helyenként a 160 métert is eléri. Külszíni fejtéssel kezdték és mindig mélyebbre és mélyebbre ásva jutottak el ezekhez a mélységekhez. A vállalkozó szellemű turisták gyalog tehették meg az utat a lépcsőkön le- és felfelé, a többieket a lift szállította.

A bánya ma már nem üzemel, mert itt csak kézi kitermelést folytattak, máshol viszont gépeket is tudtak alkalmazni, így versenyképtelenné vált ez a bánya. Most a turisztikai érdekességen kívül a múlt bemutatásának egyik eszközévé vált, valamint igen sikeresen a gyógyítás szolgálatába állították. A légzőszervi betegségek egyik legkiválóbb gyógymódja a só-barlang terápia. A legmélyebb akna aljában sportpályák, játszótér, koncertterem is található.

Ezután Aranyosgyéresen, Marosludason, Marosvásárhelyen haladtunk át, majd folytattuk utunkat Szovátán, Parajdon, Bucsin-tetőn, Gyergyószentmiklóson keresztül.

Parajdról Gyergyószentmiklós felé gyönyörű fenyvesek között kapaszkodik az út a Bucsin

tetőn keresztül, melynek legmagasabb pontja 1287 méter tengerszint feletti magasságban található. Különleges klímájának köszönhetően novembertől áprilisig hó borítja, nyáron is kb. 10 fokkal hűvösebb van itt, mint a 30 kilométerrel odébb fekvő völgyekben. Áfonya, málna, szeder, gomba rengeteg található a környéken.

A késő esti órákban – a kis szerpentin és a (félelmetes hajtűkanyarokkal tarkított) nagy szerpentin végigaraszolása után elértük a Hargita megyei, a Keleti Kárpátokbeli Hagymás hegységben lévő Gyilkos-tó szomszédságában lévö szálláshelyünket. A 3 csillagos Hotel Turist nagyon kellemes és jó szállásnak bizonyult, a reggeli és a vacsora is kitűnő és bőséges volt.

Másnap, május 22-én, kellemesen langyos időben indultunk el utunk igazi célja felé.

Gyergyószentmiklóson és Madéfalván keresztül érkeztünk el Csíksomlyóra. Az utakon autókaravánok sokasága, előzni nem lehetett, csak lépésben haladni. Jóval a Kegytemplom előtt megállították buszunkat, onnan már csak gyalog mehettünk. No ez legalább 3 km pluszt jelentett a hegymászás előtt. Sáros, vizes talajon, de ragyogó napsütésben tettük meg az utat és éppen a szentmise kezdetére értünk fel a hegyre, a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyeregbe. Csodálatos érzés volt a sokszázezer ember között hallgatni Csaba testvérnek a jelenlévőkhöz és az egész keresztény világhoz intézett szavait: „Összefogással elérhető, amiért minden nap imádkozunk”. A szolidaritás fontosságát hangsúlyozva elmondta azt is: a csíksomlyói búcsú perselybevételét a magyarországi árvizek károsultjai javára ajánlják fel. A szentmise végén Lozano nuncius a Szentatya nevében apostoli áldásban részesítette a jelenlévőket. A Himnusz éneke alatt felülről is kaptunk egy kis „áldást” pár perces felhőszakadás formájában. Így volt teljes a csíksomlyói ünnep.

A hegyről lefelé igen csak nyaktörő mutatvány volt a haladás (az esőzések miatti sár és vizes fű miatt). Akinél nem volt bot, bizony előfordult, hogy többször is nadrágféken közlekedett, de azért betértünk a hegy lábánál lévő Kegytemplomba is. A Ferences rend által alapított Mária kegyhely templomában található a híres kegyszobor, a sugárkoszorúval övezett Mária. A festett hársfa szobor magassága 227 cm, készítését a 16. század elejére teszik.

A székely nép Mária kultusza igen régre nyúlik vissza, a „napba öltözött asszony” már a kereszténység felvétele óta a nép fő pártfogója, imáinak tárgya lehetett.

A hazafelé vezető úton megálltunk Mádéfalván, hogy elhelyezzük a tisztelet koszorúját az 1764-es mádélfalvi tragédia tiszteletére állított emlékmű talapzatára. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban véres leszámolást rendeztek Székelyföldön az erőszakos toborzás ellen tiltakozó székelyek között. Mintegy 400 embert gyilkoltak le Mádéfalván. A tragikus eseményre Siculicidium, azaz a „székelyek legyilkolása” néven emlékezünk. Ennél az emlékműnél minden évben január 7-én szentmisét mondanak a meggyilkoltak lelki üdvéért. Este a szálláshelyre egy lelkiekben gazdagodott, de eléggé elfáradt társaság érkezett meg. Senkit sem kellett álomba ringatni.

Május 23-a, vasárnap, a kirándulások napja volt. Reggeli után szép sétát tettünk a szomszédban, a Gyilkos-tónál. Az 1837 tavaszán földcsuszamlás és völgyelzáródás következtében keletkezett tó Gyergyószentmiklóstól 24 km-re fekszik, tengerszint feletti magassága 983 m, mélysége az eredeti 10 m-rel ellentétben már csak kb. 9,5 méter. Folyamatosan töltődik fel a hegyekből legördülő különböző hordalékkal, számítások szerint 2080-ra teljesen el is fog tűnni. Vörös tónak is szokták nevezni, mivel a hegyekből rácsúszó törmelék időnként kissé vörös színűre festi a tó vizét.

A Gyilkos-tavat elhagyva felkerestük a Keleti Kárpátok leghosszabb, 5 km hosszú szurdokvölgyét, a Békás-patak medrét, a Békás-szorost. A szoros három fő részből áll, melyek elnevezése: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. 200-300 méteres sziklafalaival, vízeséseivel, kanyargós útjával, hatalmas fenyveseivel, Európa egyik természeti ritkasága.

Kiemelkedő csúcsa az Oltárkő (1154 m), mely sziklatorony jól elkülönül a környezettől. Az Oltárkövet csak hegymászó felszereléssel lehet megmászni. Ceausescu idejében egy 7 méteres vörös csillagot raktak fel a csúcsra, melyet 1990-ben döntöttek le végleg, és helyébe a ma is látható 7 méter magas keresztet helyezték el.

A szoros egyetlen ismert nagyobb barlangja a Hóvirág barlang, melynek 28 méter hosszú, 26 méter széles, cseppkőmedencés és cseppkőoszlopos termét diákok fedezték fel 1973-ban.

A busz levitt minket a szoros aljáig, innen indultunk felfelé ezen a csodálatos szerpentinen. A táj annyira lenyűgöző, hogy senki sem érezte nehéznek, fárasztónak a gyaloglást. Amerre a szem ellát sziklafalak, vízesések, erdők és csodálatos levegő. Nincs a zöld színnek olyan árnyalata, amit ezek a hegyek és völgyek ne mutatnának meg a szemlélőnek.

Délben Gyergyószentmiklóson részt vettünk a szentmisén, ami ugyan egy kicsit elhúzódott az éppen akkor tartott bérmálási szertartás miatt, így a csoport egy részére némi késéssel ért a buszhoz. A többiek közben körbesétáltak a városban. Már a 13. században volt település a György patak mentén. 1637-ben örmények telepedtek el a környéken, akik 1687-ben, saját szertartásaik megtartásával egyesültek a római katolikus egyházzal. A város gótikus, katolikus templomát 1498-ban szentelték fel, örmény-katolikus temploma 1730-1734 között épült, egy 1650 körüli kápolna felhasználásával. Az iskolaépület 1783-ban készült. Múzeuma gazdag néprajzi és képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik. A város főterének egyik elgazosodott végén fából faragott székely fejfa áll, rajta a felirattal MARADUNK.

Délután a 17. századi erdélyi reneszánsz építkezés egyik remekét, a gyergyószárhegyi Lázár kastélyt látogattuk meg, mely a falu központjától mintegy 200 méterre található. Három sarokbástyája szabályos négyszög alakú, a negyedik, az északkeleti, hétszögű. Legkorábbi lakótornya 1450-ből való. 1590-1594-ig itt töltötte gyermekkorát Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is, aki anyai ágon a Lázár családból származott. Szárhegy ma a honi képzőművészet közös műhelye. Szárhegyen két alkotótábor működik, a Barátság Képzőművészeti Alkotótábor, mely évente találkozást szervez festőknek, grafikusoknak, szobrászoknak, valamint a Népművészeti Alkotótábor, mely a népművészeti hagyományok ápolásával foglalkozik. A Lovagterem feletti 300 négyzetméteres teremben mi is egy érdekes kiállítást tekinthettünk meg. A kastélyt 1992 óta műemlékként tartják nyilván

Ezután Gyergyóditró következett, ahol meglátogattuk az 1910-ben épült Jézus Szíve templomot, mely a gyergyói medence legnagyobb kéttornyú temploma. A főoltáron látható márványszobrokat a ditrói származású szobrászművész Siklódy Lőrinc készítette carrarai márványból. Gyergyóditró a gyergyói medence „nagy faluja”, erős „székely öntudattal.” 5950 lakójának 99,5 %-a magyar.

A Maros folyó mentén haladva elértük Marosvécset. A település a Maros jobbpartján, a Kelemen-, és a Görgényi havasok találkozásánál fekszik. A marosvécsi várat 1228-ban építették és 1663 óta, 300 éven át volt a Kemény család tulajdonában, egészen a II. világháborút követő államosításig, amikor is a családot mindenüktől megfosztották. A kastély mögött hatalmas park található, ahol a tölgyfák árnyékában (melyeket egyes vélemények szerint még II. Rákóczi György ültetett) megtalálható a Kemény család sírhelye. A kastély utolsó nagyobb mértékű átalakítása a 19. század végén Kemény János és felesége utasítására történt, (Möller Istvánnak, a vajdahunyadi vár híres restaurálójának tervei alapján), így az 1930-as évektől kényelmes szálláshelyül szolgálhatott a vendégszerető Kemény János birtokos és jeles író meghívására ide érkező erdélyi művészeknek Itt alakult meg az Erdélyi Helikon társaság, mely komoly eredményeket ért el a kisebbségi létbe szorult magyar nyelvű irodalom ápolásában. Az írót, feleségét és leányukat is itt temették el a parkban az 1935-ben felállított, és ma már jelképesnek számító Helikon-asztal szomszédságában.

Gróf czegei Wass Albert hamvait is a parkban helyezték örök nyugalomra. Emlékét egy sírkőbe illesztett arcképes plakett őrzi, melynek felirata: „A kő marad”. Tiszteletünk jeléül mi is egy kis koszorút helyeztünk a sírkő lábához.

Bár a park jelenleg ismét a Kemény család tulajdonában van, az államosítás után ideköltöztetett neuropszichiátriai gondozottak a kastélyban maradtak. Jelenleg a kastélyban 200, az udvaron, a norvég illetve svájci támogatással épült pavilonokban 90 gondozottat helyeztek el, akik addig maradhatnak itt, amíg fel nem épül az új központ.

Szálláshelyünkre – ugyan úgy, mint megérkezésünkkor -- Szováta, Parajd érintésével a Bucsin tetőn keresztül értünk vissza este.

Május 14-én, hétfőn, már hajnali 6.30-kor reggeliztünk, majd 7 órakor elindultunk hazafelé Gyergyószentmiklóson, Bucsin tetőn, Parajdon keresztül egészen Korondig, ahol a szokásoknak megfelelően 1 órás pihenő, (helyesebben szólva: vásárlási roham) következett.

A hagyomány szerint a falu első házai a Korond hegyen, a Szállás nevű határrészen épültek. 1333-ban említik először a települést Kurund néven. 1562 után – mikor is megszűnt itt a sóbányászat – kezdett el a falu fazekassággal és taplófeldolgozással foglalkozni. Azóta a Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja. A falu határában gyógyhatású borvízforrások találhatók. Idegenforgalmi látványosságnak számít a Fő utca két oldalán elhelyezkedő árusok sokasága, ahol Székelyföld majd minden terméke megtalálható.

Ezután Parajdon, Szovátán, Szászrégenen, Désen haladtunk át egészen Nagybányáig, utunk utolsó megállójáig. Az 1307 méter magas Rozsály hegy alatti Zazár folyó partján fekvő Nagybányának 148 800 lakosa van. A várost II. Géza idején telepített, később elmagyarosodott szászok alapították a XII. században. A környéken található arany- és ezüstbányák, valamint a pénzverde jelentette sokáig a város jövedelemforrását. A Főtér legrégibb épülete a Hunyadi János által építtetett Erzsébet ház. A hadvezér halála után felesége, Szilágyi Erzsébet lakott benne.

Sajnos a város jelképének tartott 4 fiatornyos Szent István torony, valamint a Szentháromság templom, az Erzsébet ház is, - mint majdnem minden látnivaló - zárva volt. Szerencsénkre a busz az ortodox templom előtt állt meg, (mely kivételesen nem tartott zárva), és melyet kár lett volna kihagyni. Itt található ugyanis az egyetlen olyan, az utolsó vacsorát ábrázoló freskó, ahol nem egy, hanem három asztalnál ülnek a tanítványok Jézussal. A templom belseje gyönyörű, aranyozott ikonokkal van kirakva.

Vigasztalásul, hogy minden érdekesség zárva volt, és az eső is szemerkélni kezdett, bementünk a szép Főtéren egy nyitva tartó kávézóba, ahol nagyon finom kávét lehetett inni, majd tovább indultunk Szatmárnémetin át a határ felé. Csengersimánál simán átevickéltünk a határon (szó szerint, mert tankolni már itthon szerettek volna pilótáink), de 200 méterre a benzinkút előtt, Csengeren, egy útkereszteződésben simán bemondta az unalmast járművünk, se előre, se hátra. Hosszas találgatás után rájöttek, hogy kifogyott a gázolaj. Személykocsi megállítása, benzinkútról kis kanna olaj hozása, - nem elég, még mindig nem indul – újabb személykocsi-megállítás, újabb kis kanna olaj, - ez már megfelelt a busznak, szépen elértük a benzinkutat.

Közben eleredt és csak úgy ömlött az eső, biztosítva, hogy ne lépjük át a sebességkorlátokat.

Este 11 óra körül értünk kiindulópontunkra, a Moszkva térre. Egy nagyon kellemes, szép és sok látnivalóval bővelkedő 4 nap emlékével búcsúztunk el egymástól, abban a reményben, hogy jövőre sikerül - az utazás alatt tervezgetett - kárpátaljai kiránduláson újra találkozni.

csv.