A XII. kerületi Fidesz Nyugdíjas tagozata 2005. október 18-án alakult 23 alapító taggal, azzal a szándékkal, hogy tagjai szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal segítsék a Fidesz munkáját, mind a hétköznapokban, mind a választások idején.
A tagozat 4 éve havonta tart csoportgyűlést. A csoportgyűléseken megvitatjuk a politikai élet, a gazdaság minket érintő kérdéseit. Amennyiben szükségesnek és hasznosnak látjuk, észrevételeinkről, javaslatainkról feljegyzéseket készítünk, amelyet a Fidesz kerületi vezetőihez juttatunk el.
Összejöveteleinken meghívott vendégként vett részt többek között Tőkéczki László történész, egyetemi tanár, Bayer Zsolt író, publicista és Kövér László a Fidesz Országos Választmányának elnöke.
Az évek során értékes barátságok szövődtek a tagok között, ami lehetővé teszi, hogy közös programokat szervezzünk.
Egyik legemlékezetesebb kirándulásunk alkalmával 2009 júniusában felkerestük Nagyvázsonyt, ahol adományunkkal támogattuk az iskola tornatermének felépítéséért indított ún. táblaprogramot. A táblaprogramot Nagyvázsony sikertelen pályázat után indította 2009-ben, hogy támogatókat szerezzen a tornaterem felépítéséhez. Egy kistelepülési iskola tornaterme több célt szolgál, helyet ad a színjátszó csoportnak, tánccsoportnak, bálozóknak és egyéb rendezvények, sportesemények résztvevőinek. A táblaprogram támogatói között a civilek mellett neves személyiségeket is találunk.
A nyár folyamán, egy napsütéses augusztusi napon egyik tagtársunk meghívására Zamárdiba utaztunk, ahol kellemes baráti beszélgetés, balatonparti séta egy kis fürdőzéssel, újabb feledhetetlen élményt nyújtott számunkra.
A kerület más civil szervezeteivel jó kapcsolatot alakítottunk ki. A Hegyvidéki Kereszténydemokrata Szövetség tagjaival közösen szervezett városlátogatás keretében 2009. október 17-én kerestük fel a Révkomáromban (Komárno) felállított Szent István-szobrot, ahol koszorút helyeztünk el. Ezt követően sétára indultunk a belvárosba, és az Európai udvar csodás épületeit tekintettük meg. Révkomáromból Párkány és Esztergom felé folytattuk utunkat, áthaladva az Orbán-kormány alatt felépült híres Mária-Valéria-hídon. Szépségét az is örömmel megcsodálja, aki már többször látta. Egy közösen elfogyasztott finom párkányi sztrapacska után újult erővel indultunk Esztergomba, hogy az Aba-Novák kiállítást megnézhessük.
A közös célok iránti elkötelezettség a mai napig arra késztet bennünket, hogy minden erőnkkel és tudásunkkal segítsük a helyi Fidesz munkáját. A nyugdíjas tagozat elszánt tagjai a helyi szervezésű programokon rendre részt vesznek, legyen szó a lecsófőző versenyről, a kórházak megtartásáért tartott demonstrációról, vagy a kerület őszi nagytakarításáról.