A hagyományokhoz híven ez alkalommal is a házigazdák - Rákay Philip és Váczi János - köszöntötték a vendégeket, majd az első kérdést, amely a negatív kampány hatásosságát boncolgatta, Giró-Szász Andrásnak tették fel. A válasz talán meghökkentette a nézőközönséget, mivel felidézte Jelcin egyik újraválasztását, amely során az amerikai kampánystáb azzal vigasztalta Jelcint, hogy bár ő népszerűtlen, de ők 3 hét alatt kihívóját még utálatosabbá tudják tenni a választók szemében, és teljes sikerrel jártak. Az, hogy ez mennyire alkalmazható Magyarország esetében a választásokig hátralévő 61 nap mutatja meg. Martonyi János az ukrán elnökválasztás eredményét elemezte nemzetközi, magyar, és az ukrajnai magyar kisebbségi szempontból.
A beszélgetés fő vonala ezek után a hazai politika fő történéseire terelődött az MDF-SZDSZ kényszer-érdek „házasságától” a BKV ügyeken keresztül a Nyakó István szerint a FIDESZ (!) által bevezetendő ingatlan adóig, valamint a Jobbik térnyeréséig. Mindannyian egyetértettek abban, hogy az ország változást akar, és a jelenlegi klientúrának mennie kell, elmúlt a „mindent lehet következmények nélkül” korszaknak.
Zárszóként a vendégek azon reményeiket fejezték ki, hogy a feltehetőleg jelentős választói támogatással megalakuló FIDESZ kormány bátor, határozott ám nem elhamarkodott lépésekkel kezdi meg az ország rendbehozatalát, ám ez csak akkor történhet így, ha először mindannyian leadjuk kopogtató cédulánkat, majd a választás napján voksunkat is. A Hegyvidéki Polgári Esték következő programjára 2010. március 10-én kerül sor 19 órás kezdettel a fenti ideiglenes helyszínen, ahová a házigazdák újból szívesen várnak minden kedves érdeklődőt!