Pokorni Zoltán

Bográcsparti a hegyen

DSC_0176_218x146 Finom illat szállt a levegőben, ropogott a tűz a bográcsok alatt, és kedves baráti mosoly fogadta azokat, akik 2009. június 20-án ellátogattak a XII. kerületi Fidesz szervezet hagyományos bográcsfőző partijára, ezúttal olyan igazi kampány utáni kerti összejövetelére.

Valóban hagyomány már, hiszen több éve rendszeresen találkozunk itt, jót beszélgetünk, megvitatjuk az ország és szűkebb környezetünk helyzetét, együtt főzünk, kínáljuk-kóstolgatjuk a finomabbnál finomabb ételeket. Ezen a kissé hűvösnek ígérkező júniusi szombaton, már kora délelőtt gyülekeztek azok a lelkes, szorgalmas, vállalkozó kedvű, és legfőképpen kiváló főzéstudománnyal rendelkező Fidesz tag barátaink, akik négy fős csapatokban, a „szigorú” versenykiírásnak megfelelően kizárólag marha-, sertés-, szárnyas hús alapanyagokból készítették el bográcsételeiket leves vagy pörkölt formájában. A többiek természetesen lelkesen szurkoltak a csapatoknak, és még lelkesebben kóstolgattak, egészen addig, amíg a helyszínen megválasztott pártatlan zsűri meg nem hozta a döntést…

DSC_0183_218x146

Amíg azonban rotyogott az étel a bográcsokban, mindenki talált kellemes időtöltést. Néhányan csoportokban „politizáltak”, mások az íjászbemutatóra voltak kíváncsiak. Jó együtt lenni, beszélgetni egy kávé, süti, egy pohár bor mellett azokkal, akikkel együtt dolgoztunk a kampányban, együtt plakátoztunk, hiszen rengeteg közös élményünk van, és jó közelebbről megismerni azt, akivel eddig csak távolról köszöntünk egymásnak egy csoportgyűlésen.

Egyszer csak egy határozott hang hallatszott - eredményhirdetés! Mindenki izgatottan várta, ki lesz az ez évi bográcsfőző verseny győztese. A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen valamennyi csapat főztje igazán finom, illatos, ízletes gulyásétel lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint a kiürült bográcsok sora, a puha kenyérrel tisztára törölt tányérok sokasága. Ki is nyerte a bográcsfőző versenyt, aki főzött, vagy aki kóstolgatott? Azt gondolom mindannyian, akik együtt tölthettük ezt a szép júniusi szombatot.