Pokorni Zoltán

További híreink

Az Idősek Világnapja alkalmából idén is színvonalas műsorral köszöntötte a hegyvidéki szépkorúakat az önkormányzat és a Hegyvidéki Gondozási Központ. A MOM Kulturális Központban megtartott rendezvény keretében, Pokorni Zoltán polgármester és Kovács Lajos alpolgármester köszöntötte a 101. életévét betöltő dr. Bartha Istvánt. A program résztvevői – több mint hatszázan – ajándékokkal térhettek haza.
Az időseket köszöntő Pokorni Zoltán ünnepi beszédét egy Sütő András-idézettel kezdte: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött”. Mint a polgármester rámutatott, Sütő András gondolata arra utal, mindig a következő generáció felelőssége, hogy mihez kezd az örökségével. Hogy képes-e megóvni, jobbá, szerethetőbbé tenni a világot.

„Ez a mi dolgunk, de mindenekelőtt meg kell köszönnünk az előttünk járó korosztálynak mindazt, amit tőlük kaptunk” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy erről szól az Idősek Világnapja, és azok a programok, amelyeket az önkormányzat az idősek érdekében életre hív.

Manapság divatos a szépkorúak kifejezés, azonban nem minden idős ember éli meg örömmel az öregkort – folytatta beszédét a polgármester, kiemelve, hogy az önkormányzat célja a nyugdíjas korú polgárok mindennapjainak megkönnyítése, derűsebbé tétele. Ezt szolgálja a nemrégiben elindított Szépkorúakért a Hegyvidéken mozgalom, amely arra vállalkozik, hogy feladatot adjon és társaságot biztosítson az időseknek.

„Azt szeretnénk, hogy egyetlenegy, magára hagyott idős ember se legyen a Hegyvidéken. Mindenkinek legyen támasza, valaki, akivel beszélgetni is tud” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, kifejtve, hogy az idősek elsősorban nem a betegségek vagy a pénzhiány miatt nem élik meg szépnek a nyugdíjas éveket, hanem azért, mert feleslegesnek érzik magukat. Ezért is örömteli, hogy a Szépkorúakért a Hegyvidéken mozgalomhoz már most rengetegen csatlakoztak, köztük olyan fiatal nyugdíjasok, akikben ég a tenni akarás. Az önkormányzat arra vállalkozik, hogy a kezdeményezésen keresztül összehozza segíteni akarókat és a segítséget igénylőket, hiszen erre intézményi szinten nem mindig van lehetőség – hívta fel a figyelmet Hegyvidék polgármestere, aki Kovács Lajos alpolgármesterrel közösen, dr. Bartha Istvánt is köszöntötte 101. születésnapján. Mint a polgármester rámutatott, szerencsére a Hegyvidéken sokan megélik a 100. életévüket, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Az ünnepi műsor folytatásaként, elsőként ifj. Balázs János zongoraművész előadásában Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája csendült fel, majd Szersén Gyula, Jászi Mari-díjas színművésznek tapsolhatott a MOM Kulturális Központ színháztermét zsúfolásig megtöltő közönség. Kállay Bori és Berkes János érdemes művészek operettválogatást adtak elő, végül meglepetésként, Mága Zoltán, Príma Primissima-díjas hegedűművész műsora következett. A rendezvény valamennyi vendége a Hegyvidéki Gondozási Központ, a CBA, a Hegyvidéki Önkormányzat és Mága Zoltán felajánlásának köszönhetően, ajándékcsomagokat kapott.


Nyomtatás