Pokorni Zoltán

További híreink

Március 15-én megemlékezést tartott az önkormányzat a MOM Kulturális Központban, ahol hegyvidéki óvodások, iskolások léptek fel produkcióikkal, valamint Pokorni Zoltán mondott ünnepi beszédet. Az eseményen díjakat adtak át a kiemelkedő teljesítményt felmutató sportolóknak, közösségszervezőknek, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából meghirdetett kerületi vetélkedő helyezettjeinek.
„A magyar szabadságot, a polgári átalakulás kezdetét, a függetlenséget, a sajtószabadságot, s a nagy tetteket ünnepeljük, amiket nem béklyózott a félelem, az önzés vagy a kicsinyes pártérdek” – jelentette ki március 15-i beszédében a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán úgy vélte: a forradalom és szabadságharc történeti és emberi gazdagsága teszi lehetővé, hogy mást és mást hangsúlyozzunk az ünnepről. 1848 tavasza ezért mindenkinek mást jelent, de – tette hozzá – mindenkinek jelenthet valamit.

Az ünnep üzenetét illetően a polgármester kiemelte: dicső elődeink a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben annak ellenére is együtt tudtak működni, hogy különböző politikai nézeteket vallottak, sőt, sok esetben leplezetlen ellenszenvet éreztek egymás iránt. Szerinte ezt most, a választási kampány idején sem lenne szabad elfelejtenünk, amikor vaskos dolgokat mondanak egymásról a politikai ellenfelek. „A választási küzdelem harc, de nem uralkodhat el rajtunk az indulat, nem ragadtathat minket méltatlan, gyűlöletittas, önhitt szavakra és cselekedetre, sem politikust, sem választópolgárt” – hangsúlyozta.

A MOM Kulturális Központban rendezett ünnepségen a kerületi óvodások, iskolások is megemlékeztek a forradalomról és szabadságharcról műsoraikban. A Normafa Óvoda nagycsoportosai „Legények regimentje” című játékos produkciójukkal, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola pedig a Villő Táncegyüttessel közös, látványos néptáncbemutatóval egybekötött előadásukkal lepték meg az ünneplő közönséget.

Az eseményen Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester díszokleveleket adományozott azoknak a Hegyvidéken élő olimpikonoknak, akik ötven évvel ezelőtt, a tokiói olimpián szerezték érmeiket. Ezt követően – idén első alkalommal – a képviselőtestület által adományozott Hegyvidéki Közösségépítő díjat adott át Péchy László és dr. Péczely Attila képviselő Hölzel Gábornak, az Irhás Járda Projekt lakossági szerveződés megalakítójának, valamint Kozma Bencének, a Szent László Ifjúsági Egyesület vezetőjének.

A „XII. kerület Sportjáért 2013” pályázat keretében (a 18 év alattiak, valamint 18 felettiek kategóriájában azok a fiatalok, akik országos és nemzetközi bajnokságon 1-3. helyezést értek el, valamint tanulmányi eredményeik is kiválóak; továbbá a kiemelkedő munkát végző edzők, sportvezetők, testnevelők) Pokorni Zoltán, Váczi János, illetve Sikota Krisztina, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökének közreműködésével vehették át díjaikat. Jutalmakat kaptak azok a gyerekek is, akik a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria által meghirdetett 1848-49-es pályázaton értek el helyezést rajzaikkal, huszárbábu-készítéssel, illetve történelmi témájú esszé írásával. A legjobb munkákból kis kiállítást is rendeztek a MOM Kulturális Központ aulájában.

Az önkormányzat által szervezett ünnepség a pártok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházközségek, iskolák, közművelődési intézmények, civil szervezetek képviselőinek részvételével, koszorúzással ért véget. Az 1848-as emlékműnél a Hegyvidéki Önkormányzat virágait Pokorni Zoltán polgármester, valamint Váczi János és Fonti Krisztina alpolgármester helyezte el.




Nyomtatás