Pokorni Zoltán

További híreink

Környezetünk védelme érdekében mostantól nem vásárol a polgármesteri hivatal eldobható műanyag palackos ásványvizet, üdítőket, továbbá felkérték az önkormányzat intézményeit is, hogy mellőzzék ezeket a termékeket – jelentette be Pokorni Zoltán polgármester.

„A polgármesteri hivatal nem vásárol több műanyag flakonos ásványvizet, üdítőt.” – közölte mai sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán. A kerület polgármestere elmondta: az önkormányzat intézményeit is felkérték, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz mostantól ne vegyenek eldobható műanyag palackos innivalókat. A munkavégzés közbeni folyadékpótlást ún. ballonos vízadagolók biztosítják a jövőben. Az ügyfeleket természetesen nem akadályozzák meg abban, hogy műanyag palackokat hozzanak be a hivatalba, számunkra a folyosókon található szelektív kukák továbbra is rendelkezésre állnak.

Pokorni Zoltán az intézkedést azzal indokolta, hogy eddig évente körülbelül 10 ezer darab üres műanyag flakont dobtak ki a polgármesteri hivatalban. Bár ezt a mintegy négyszáz kilónyi műanyag hulladékot is szelektíven gyűjtötték, környezetünk védelme érdekében a teljes kitiltás mellett döntöttek – hiszen a legjobb hulladék az, ami nincs.

A polgármester megemlítette, hogy az ország évente mintegy 300 ezer tonna műanyaghulladékot termel, ebből a műanyagpalackok 80 millió darabot tesznek ki, amivel akár a ferencvárosi stadiont is meg lehetne tölteni. „Szeretnénk, ha a kezdeményezésünkkel, hozzájárulhatnánk a műanyaghulladék mennyiségének csökkentéséhez” – fogalmazta meg célkitűzésüket Pokorni Zoltán.

„Az önkormányzat alapvető feladata, hogy jó példával járjon elől” – nyilatkozta Kovács Lajos alpolgármester. Hozzátette: bízik benne, hogy a Hegyvidéken sokan magukénak érzik majd a kezdeményezést, és követni fogják példájukat.

A környezetvédelmi ügyeket koordináló alpolgármester szólt arról is, hogy a házhoz járó szelektív hulladékgyűjtést – amellyel nagyban csökkenthető a kommunális hulladék mennyisége – 2011-ben vezették be a kerületben. Bár a Fővárosi Közterület-fenntartó a jogszabályi változások miatt ez év végéig minden területen átveszi a szolgáltatást, az önkormányzat programjának köszönhetően a Hegyvidéken az elmúlt évek során kialakult egy jól működő gyűjtési rendszer, amelyhez több mint négyszáz társasház csatlakozott. A begyűjtött mennyiségek folyamatos növekedést mutatnak: havonta – az FKF saját rendszerében gyűjtött hulladékot nem számítva – 6-8 tonna PET-palackot és fém italos dobozt, valamint 17 tonna vegyes papírhulladékot visznek el a hegyvidéki háztartásokból.



Nyomtatás