Pokorni Zoltán

További híreink

A Normafa-rehabilitáció koncepciójának, illetve a készülő környezetvédelmi hatásvizsgálat szempontjainak bemutatására szakmai tájékoztató fórumot rendezett a Hegyvidéki Önkormányzat. A MOM Kulturális Központban megtartott eseményen a közönség is feltehette a témával kapcsolatos kérdéseit.

Szeptember végén fogadta el a parlament a Normafával kapcsolatos törvényjavaslatot, mely lehetőségeket nyit, kötelezően megvalósítandó dolgokat ugyanakkor nem ír elő – erről Pokorni Zoltán beszélt a terület rehabilitációjával foglalkozó fórum felvezetéseként. A polgármester elmondta, hogy a kerület határozhatja meg a törvényi keretek között, mi valósuljon meg, míg a kivitelezés költségeihez a kormány biztosítana forrásokat. Azzal, hogy szabad-e élni a törvény adta lehetőséggel, a természetvédelmi hatásvizsgálatok eredményei fognak választ adni – a kötelezően előírt Natura 2000-es elemzések mellett a vízre, levegőre gyakorolt hatással, illetve a fény- és zajszennyezéssel is foglalkoznak majd a vizsgálatok. Ezek alapján megvalósíthatósági tanulmányban fogják kidolgozni a természetvédelmi szempontoknak megfelelő ötleteket, például, hogy hol jelölhetnek ki pályákat a futóknak, kerékpárosoknak, sízőknek, szánkósoknak, hol lehetne felvonót építeni és hová telepíthetnének hóágyúkat. A kész terveket teljes részletességében bemutatják az itt élőknek, ugyanis a hegyvidékieké a végső szó: a projektről népszavazáson dönthetnek a kerület lakói.

Vincze P. Márton, a Normafa fejlesztését koordináló miniszterelnöki megbízott előadásában az alapvető célokat ismertette. Szólt arról, hogy rendezni kell a környéken élőket rendkívül zavaró közlekedési és parkolási problémákat. Megoldást jelentene a fogaskerekű vasút vonalának meghosszabbítása, amely a Széll Kálmán tér és a Normafa között közlekedne; a Harangvölgy felől induló ülőlift kialakításával, illetve a Fácánosnál biztosítható parkolóhelyek kiépítésével pedig lehetővé válna, hogy a völgyben is le lehessen tenni az autókat, innen is kényelmesen megközelíthetővé váljon a Normafa.

A miniszterelnöki megbízott kitért rá, hogy a látogatók biztonsága érdekében különválasztanák a síelőket és szánkózókat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat. A síelők a már említett ülőlift mellett két csákányos liftet használhatnának. Felújítanák a Libegőt, amely alatt egy kerékpáros downhill-pályát építenének. A Jánoshegyi út burkolatát is rendbe tennék, hogy a kerekes székesek, babakocsisok, görkorcsolyázók is akadálymentesen közlekedhessenek. Az út mentén, valamint a sípályánál kialakítanák a közvilágítást. A régi MHK-pályán tanösvényt jelölnének ki, illetve újjáépülne a meglévő erdei tornapálya. Játszótér-felújítást terveznek az Anna-réten, s ugyanitt kondicionáló parkot is létrehoznának a felnőtteknek. A sportolókat, turistákat kiszolgáló, régóta hiányzó funkcióknak – öltöző, nyilvános illemhely, sportszerkölcsönző – is szeretnének helyet biztosítani.

2013 májusától 2014 májusáig, rendszeres helyszíni bejárásokkal zajlanak a Natura 2000-es hatásbecslések – tudhattuk meg Musicz Lászlótól. A környezetvédelmi hatásvizsgálatok projektvezetője elmondta, hogy a természetvédelemben dolgozó szakemberek közreműködésével élőhely-térképet készítenek, kiemelten vizsgálják a védett és a Natura 2000-es területek jelölő növény- és állatfajait, a jelenlegi területhasználat intenzitását, illetve becsléseket dolgoznak ki a tervezett rehabilitáció hatásairól.

A környezet- és természetvédelmi szakértő megemlítette, hogy az elmúlt hatvan év legszembetűnőbb változása a rétek elcserjésedése, beerdősülése. A Magyarországon egyedül itt élő csíkos boglárka megőrzése szempontjából előnyös lenne a síelők, szánkósok korábbi pályáinak kitisztítása, hiszen a fokozottan védett lepkefaj a gyepeket kedveli.

Musicz László szerint a rehabilitáció egyes elemei kapcsán már most kijelenthető, hogy természetvédelmi szempontból semlegesek, illetve pozitív hatásúak – ide sorolható például a Jánoshegyi út és a játszótér felújítása, a hegyi futó- és sífutó pálya, az illemhelyek létesítése, vagy a történelmi épületek, műemlékek rekonstrukciója. További vizsgálatok szükségesek viszont többek között a hóágyúzás, az ülőlift és a csákányos felvonók, a sí- és szánkópályák bővítése, a bobpálya, downhill-pálya, vagy a közvilágítás kialakítása kapcsán.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója, dr. Halmos Gergő arra hívta fel a döntéshozók figyelmét, hogy egy rendkívül változatos természetvédelmi területről van szó, számtalan védett növény- és állatfajjal. Úgy vélte, hogy a város szomszédságában lévő területen a természetvédelmi szempontok összeegyeztethetőek a mérsékelt sporthasznosítással (a természetes havat kihasználó téli sportokkal, a kirándulással, túrázással, szabályozott kerékpározással), valamint a gyepek hagyományos módon történő kaszálásával. Szerinte ugyanakkor az előbbi szempontok alapján problémás az ülőlift, a bobpálya, az éjszakai világítás, valamint az új területeket igénylő infrastruktúrák kialakítása.

Egy már működő, szintén Natura 2000-es területet érintő sportközpont tapasztalatairól Csorbáné Bolega Erika, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark igazgatója számolt be. A létesítmény vezetője kiemelte, hogy a 2009-ben nyílt központ nem okozott kárt környezetében, a kulturált kikapcsolódási lehetőségek megteremtését sikerült összeegyeztetni a természet-közeliség megőrzésével. Egyértelműen pozitív változást hozott náluk a parkolás, valamint a hulladékkezelés problémáinak megoldása, illetve az a fontos körülmény, hogy lett egy valódi gazdája a területnek.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke és az Európai Síszövetség elnöke a síelés egészségmegőrző hatását hangsúlyozta, amely kiváló, a gyerekek számára is élvezetes, aktív testmozgást igénylő téli sport. Szerinte a Normafa rehabilitációja a sísport szempontjából is egy óriási lehetőség. Mint fogalmazott: a legrosszabb, ami történhet, hogy elmarad a fejlesztés.

Monspart Sarolta szintén a rendszeres testmozgás fontosságát emelte ki felszólalásában. „A természet a világ legkiválóbb sportstadionja” – mondta a világbajnok tájfutó, aki szerint a Normafa környékén nagyon sokfajta szabadtéri sport űzhető. Úgy vélte, hogy legtöbb sportoló, kiránduló örülne, ha lenne itt WC, öltöző, egy olcsó büfé, elegendő szemetes, ivókutak, csomagmegőrző és sportszerkölcsönző.

A környékbeli lakók kérései közt elhangzott: a Hegyhát úton ne az úttesten jelöljék ki a fogaskerekű vasút új szakaszát, mert az zavarná az ott élőket. Pokorni Zoltán jelezte, hogy ezt egyik tervváltozat sem tartalmazza, az új pálya közvetlenül a gyermekvasút mellett haladna, és vagy az Eötvös út, vagy pedig a Konkoly-Thege út felől közelítené meg a Normafát.

A hóágyúzásra, illetve az új futópályára vonatkozó kérdés kapcsán Vincze P. Márton elmondta, hogy a hóágyúzás során nem használnának semmilyen adalékanyagot, hó készítésére csak akkor kerülne sor, ha a hőmérsékleti viszonyok megfelelőek. A futópálya miatt nem kell új utat építeni: a felújításra kerülő Jánoshegyi út két szélén alakítanának ki rekortán burkolatot.

Miért nem vonják be az egykori csillebérci úttörőtábor területét a fejlesztésbe? – kérdezte egy résztvevő. A polgármester válaszából kiderült, hogy jogilag vitatott a központ tulajdoni helyzete – hosszú évek óta zajlik az a per, amely arra irányul, hogy visszaszerezzék köztulajdonba a rendszerváltás idején jogszerűtlenül eladott területet.

Másvalaki a fejlesztés gazdaságosságáról érdeklődött. Pokorni Zoltán jelezte, hogy gazdasági tanulmányterv is készül, hiszen senkinek sem érdeke, hogy egy olyan fejlesztés valósuljon meg, ami veszteséget termel az önkormányzat számára.

A parkká alakítás veszélyeire hívta fel a figyelmet Gálhidy László, a WWF erdővédelmi programjának vezetője, aki szerint érzékeny terület a Normafa, egy rossz beavatkozás az ökoszisztéma egyensúlyának felborulásával fenyeget. A polgármester válaszában arra mutatott rá, hogy a törvény nem minősítette át közparkká a területet.

Sipos Péter, a Párbeszéd Magyarországért képviselője kifogásolta, hogy az összes, eddig megismert fejlesztési terv azokat a helyszíneket célozza meg, ahol már most is zsúfoltság van, illetve a futók véleményére hivatkozva feleslegesnek nevezte a tervezett rekortán-pályát. Szerinte ahelyett, hogy egy leendő népszavazás alkalmával kész tervek elé állítják az embereket, már az első körben arra lenne szükség, hogy konzultáljon az önkormányzat azokkal, akik a környéken élnek, illetve akik a területet használják. Ehhez az állásponthoz csatlakozva többen is feltették a kérdést: miért nem a lakosságot kérdezik meg elsőként a fejlesztések szükségességéről?

Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy a most rendezett fórum is a párbeszédről szól; azután, hogy a parlament néhány hete megteremtette egy törvénnyel a fejlesztés lehetőségét, már valóban érdemes beszélni arról, hogy ki és mit szeretne megvalósítani. A polgármester cáfolta a Párbeszéd Magyarország képviselői által az elmúlt hónapokban terjesztett rémhíreket – például azt, hogy hoteleket akarnának építeni, vagy hogy három hektárnyi erdőt kellene kivágni. Véleménye szerint a párt eddigi megnyilvánulásai azt tükrözik, hogy politikai kampánytémává szeretnék zülleszteni a Normafa komplex fejlesztésének témáját, amivel már közel nyolc éve foglalkozik az önkormányzat. Egyébként – mint ahogy arra Pokorni Zoltán még a bevezetőjében utalt – a párbeszéd jegyében a rehabilitációt korábban indulatosan kritizáló két képviselőt, Szél Bernadettet, a Lehet Más a Politika társelnökét, illetve Szabó Rebekát, a Párbeszéd Magyaroszágért politikusát is meghívták a fórumra, ám ők nem tartották fontosnak, hogy meghallgassák a tájékoztatókat, megismerjék az eddig elvégzett környezetvédelmi vizsgálatok eredményeit.


A HTV tudósítása itt tekinthető meg




Nyomtatás