Pokorni Zoltán

További híreink

2013. január 1-jétől megjelenik egy új intézmény, a járási hivatal.

A konferenciát a XII. kerületi Larus Rendezvényközpontban tartották május 24-én, melynek fővédnöke Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter volt. Az eseményen részt vett Pokorni Zoltán polgármester is.

Magyarország közigazgatása átalakul. Az átalakulás érinti az önkormányzati igazgatást, az államigazgatás megyei, járási és település szintjét egyaránt. 2011. január 1-jén megalakultak a fővárosi és megyei kormányhivatalok, 2013. január 1-jétől pedig megjelenik egy új intézmény, a járási hivatal. A jövő év elejétől a járások alkotják a területi államigazgatás új szintjét. Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere előadásában ismertette többek között a fent említett témákról az álláspontját, az oktatás jelenlegi helyzetét, valamint az önkormányzati reformok következtében a jövőben kialakuló oktatási átalakítások jó illetve rossz oldalát. „A járások kialakításával nagy változás és átalakítás áll előttünk. Komoly kételyeim vannak a használhatóságával kapcsolatban. Úgy gondolom ez egy ideiglenes állapot, mely az évek során reményeim szerint a jó irányba fog tovább fejlődni.”

A konferencia célja az volt, hogy bemutassa az átalakítás mögött húzódó motivációkat, betekintést nyújtson a részletes szabályokba, rávilágítson az operatív munkára, mely érinti a kormány, az államigazgatás és a helyi önkormányzatok munkatársait, rajtuk keresztül pedig minden ügyeit intéző állampolgárt.



Nyomtatás