Pokorni Zoltán

További híreink

Idén tizedik alkalommal rendeztek kiállítást tíz hegyvidéki iskola napköziseinek munkáiból. A Polgármesteri Hivatal első és második emeleti folyosógalériáján megnyílt tárlat alkotóit köszöntve Pokorni Zoltán polgármester elmondta: „nagyon büszkék vagyunk a kerületi iskolákra, és most különösen büszkék a Fekete István Iskola diákjaira, akik műsorukkal megmutatták nekünk, mennyi mindent tudnak.”

Ezután azt hangsúlyozta a polgármester, hogy mennyire fontos, hogy az iskolában olyan lehetőségek vegyék körül a gyerekeket – akár például saját veteményes kert, akár maguk készítette film –, amelyeket szeretnek, mert akkor nagyobb örömmel járnak iskolába és szívesebben, jobban is tanulnak. Kevés gyereknek adatik meg, hogy különóra helyett közpénzen tanulhasson például gitározni, hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, aki szerint ebben is nagy segítség lenne az egésznapos iskola, ahol a lassabban haladó gyereknek is elegendő ideje lehetne arra, hogy tanuljon, fejlődjön. „Ennek jó példája látható a kerületi napközikben, melyek nem »gyerekmegőrző hátsóudvarok«, hanem az iskolai nevelés fontos részét jelentik. Ennek bizonysága az a sok szép munka is, amelyeket a most nyíló kiállításon láthatunk. Büszkék vagyunk rátok!” – mondta a polgármester.

A tárlaton kiállított alkotások az idei tanév munkái. Sokszínűség, szárnyaló képzelőerő és gazdag kifejezőkészség jellemzi a képeket, plasztikákat, melyek közt helytörténeti tablót, csendéletet, terményekből ragasztott kollázst, papírszalagokból készült szobrocskát, WC-papír gurigából épített polipot, égetett technikával, gyöngyfűzéssel, különböző anyagok ragasztásával készült kis műalkotásokat láthatunk. Érezhető a művek láttán készítőjük szellemes ötletessége, szinte határtalan kreativitása. A vidám, kedves kis kiállítás bizton számíthat az ügyeiket intézni érkező hegyvidékiek szeretetére is.



Nyomtatás