Pokorni Zoltán

További híreink

Pokorni Zoltán polgármester a lakossági fórumok után egy újszerű módját választotta a hegyvidéki polgárok tájékoztatásának: mozgó fogadóórát tartott, azaz a kerület tizenöt pontján, előre meghirdetett időpontokban várta a környékbeli lakókat, hogy válaszoljon a Normafa-rehabilitációval kapcsolatban felmerült kérdéseikre.

Közel tíz kilométeres távot végiggyalogolva tartotta meg első mozgó fogadóóráját Pokorni Zoltán. A polgármester és több munkatársa az önkormányzat Böszörményi úti épületétől indulva, többek között a Németvölgyi iskola, a Szent Orbán tér, a Jókai iskola és az egykori Hotel Olimpia érintésével jutottak fel a Normafa Síházig, ahonnan lesétáltak a Harangvölgybe, innen pedig a Zugligeti iskolát és a régi Lóvasút épületét útba ejtve egészen a Virányos Általános Iskoláig. Az előre meghirdetett helyszíneken és időpontokban, valamint az állomások közötti séták ideje alatt a környékbeliek feltehették a május 17-ére kitűzött Normafa-népszavazás témájával kapcsolatos kérdéseiket, kifejthették javaslataikat.

A Normafa-program részleteiről a legtöbb kérdést érthető módon a Normafához legközelebb lakók tették fel a polgármesternek. Többen is érdeklődtek, hogy az Eötvös út legfelső részének lezárását követően milyen útvonalon fog bonyolódni az átmenő forgalom. Pokorni Zoltán arról számolt be, hogy az új út a Gyermekvasút töltése mellett haladna az Eötvös út és a Konkoly-Thege Miklós út között – ám nem a jelenlegi Távcső utca mentén, hanem a vasúti töltés másik oldalán, ahol nincsenek lakóházak. Az új út kialakításához szükség lesz az egykori Hotel Olimpia hátsó épületrészeinek lebontására, ennek érdekében pedig kezdeményezni fogják a bíróságon az ingatlan kisajátítását.

Valaki szóvá tette, hogy nincs elég szemetes a Normafa környékén, azokon a napokon, amikor sok látogató érdekezik ide, nagyon hamar megtelnek a kukák. Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetője elmondta, hogy a fenntartói munkákat április 1-jével átvették a Pilisi Parkerdő Zrt-től, azóta hétvégenként is rendszeresen ürítik a szemeteseket, melyek számát épp ezekben a napokban bővítik. A takarítás, karbantartás feladatára nemrégiben öt közfoglalkoztatottat vettek fel, akik a hét minden napján azon dolgoznak, hogy rend legyen a területen.

Egy hölgy azt javasolta, hogy a fogaskerekű vasút svábhegyi állomásépületét, amely évek óta üresen áll, hasznosítsák a vasúttörténeti relikviák bemutatóhelyeként, vagy esetleg sváb tájházként, múzeumként. Felajánlotta, hogy segítséget ad az épület múltjának feltárásához és bemutatásához, hiszen jól ismeri azt: dédapja 1874-től, a fogaskerekű átadásától kezdve itt volt állomásfőnök, a nagyanyja ebben a házban nőtt fel, illetve ő maga is sokáig ezen a környéken lakott. Pokorni Zoltán jelezte: jónak tartja az ötleteket, felveszik ez ügyben a kapcsolatot a tulajdonosi jogokat gyakorló fővárossal.

A Normafa Síháznál a mozgó fogadóóra résztvevőit a Magyar Snowboard Szövetség elnökségi tagja, Gémesi Jóka várta, aki tolmácsolta sporttársainak kérését: a síelők mellett a snowboardosoknak is legyen majd lehetőségük a területen arra, hogy megfelelő körülmények között elsajátíthassák a sportág alapjait. Egy évtizeddel ezelőtt már kialakítottak itt egy rövid, 50 méter hosszú – mindössze két szezont megélt – slide-parkot önerőből: ha egy ehhez hasonló méretű gyakorlópályát ismét használhatnának a Normafa lejtőjén, már elégedettek lennének.

„A szokatlan formáknak általában mozgósító erejük van” – magyarázta Pokorni Zoltán, miért tartott munkatársai közreműködésével mozgó fogadóórát. Hozzátette, hogy a Normafa kapcsán már számos lakossági fórumot és szakmai összejövetelt szerveztek, úgy érezték azonban, hogy ezzel a „polgármester házhoz megy” típusú, újfajta programmal olyanokkal is kapcsolatot tudnak teremteni, akik nem mennek el a fórumokra, ám mégis szeretnének választ kapni kérdéseikre.



Nyomtatás