Pokorni Zoltán

További híreink

Adománygyűjtő, kézműves karácsonyi vásárt rendeztek Mikulás napján a Böszörményi úton. A Kulturális Szalonban, a hegyvidéki nagycsaládos csoport tagjai kínálták portékáikat, a közösségépítő eseményen Pokorni Zoltán polgármester is részt vett.

Tavaly hirdettek első alkalommal kézműves karácsonyi vásárt a Böszörményi úti Kulturális Szalonban. A kezdeményezés sikerét látva a szervezők úgy döntöttek: idén ismét megrendezik a programot. „A hegyvidéki nagycsaládos csoport saját készítésű ajándéktárgyakat, süteményeket és más, fa alá valókat hozott. A bevételt pedig jótékony célra, a nagycsaládok és a kerületi Fejlesztő Napközi Otthon javára ajánlottuk fel” – tudtuk meg Menyhárt Évától. A Kulturális Szalon vezetője azt is elmondta, hogy a mostani vásár idén már a második a sorban, hiszen nemrégiben, szintén hagyományteremtő szándékkal, Mihály napi vásárt is tartottak, méghozzá hasonlóan nagy sikerrel. A rendezvényre ellátogató Pokorni Zoltán a közösségépítő hegyvidéki programok fontosságáról beszélt. Mint a polgármester rámutatott, míg a Kiss János altábornagy utcai karácsonyi vásár inkább a kereskedelemről, illetve a színpadi programokról szól, a Kulturális Szalon rendezvénye elsősorban a közösségépítést szolgálja.

 



Nyomtatás