Pokorni Zoltán

További híreink

Az idei „Építsünk együtt betlehemet” pályázaton nagyon sok iskola, óvoda, közösség indult. Összesen 34 remekművet tekinthettünk meg a kerület számos pontján.

„A betlehemek a legkülönbözőbb anyagokból, a legváltozatosabb technikákkal készültek, a csapatok szebbnél szebb, igen ötletes alkotásokat készítettek. Pontosan emiatt a sokszínűség miatt igen nehéz volt összevetni, értékelni őket.” – mondta Fonti Krisztina, a zsűri elnöke.

A január 11-i záró rendezvényen Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester kihirdették a végeredményt, melyet egy négy tagból álló pártatlan zsűri határozott meg. Összesen három kategóriában hirdettek győzteseket. A felnőtt alkotások közül az Aranyalma – Fejlesztő Napközi otthon csapata vehette át a megérdemelt elismerést és ajándékcsomagot. A gyermek kategóriában az ELTE Gyakorló Általános Iskola bizonyult a legjobbnak, míg a művész kategóriában a Farkasréti Mindenszentek Plébánia Apaklubja ért el első helyezést. Emellett két különdíjat is kiosztott a zsűri a kisközösség összefogásért valamint a nagyközösség összefogásért elismeréseket. Az előbbit a Fodros Angyalok – játszótéri közösség csapata, míg az utóbbit a MOM Kulturális Központ és a Helytörténeti Gyűjtemény csapata nyerte el kiemelkedő alkotásával. A díjakat Pokorni Zoltán és Fonti Krisztina adta át.

„Idén 34 alkotás örvendeztetett meg minket Advent idején, 11 új csapat részvételével. Ez az időszak a szeretetről szól arról, hogy a szülők, barátok, testvérek együtt legyenek és így egy közösséget alkotva éljék meg a Karácsonyt. A betlehemépítés is ezt a fajta közösségépítést szolgálja, ezek tárgyak, eszközök arra, hogy összehozzanak bennünket.”- mondta Pokorni Zoltán.



Nyomtatás