Pokorni Zoltán

További híreink

Immár tizedik alkalommal várta a hegyvidékieket a MOM Kulturális Központ és a Hegyvidéki Önkormányzat őszköszöntő rendezvénye, az ezúttal kétnaposra szervezett Gesztenye Napok.

A Hegyvidéki Ősz eseményeinek részeként a Gesztenye Napokon – akárcsak nyár eleji „párján”, a Hegyvidéki Napokon – fergeteges, gazdag program, foglalkozások és kézműves árusok garmadája fogadta a Gesztenyés Kertbe érkezőket.

Szombat reggel, a szokásos, nyüzsgő forgalmával a biopiac alapozta meg a hétvége tempóját. Az egészséges portékák vásárlói között ott találtuk Pokorni Zoltánt is, aki kérdésünkre elmondta, hogy általában a felesége megbízásából szokott kijönni a piacra. „Akkor szoktunk rá a biopiacra, amikor a legkisebb gyerekeink még óvodások voltak, és mi, szülők rendszeresen vásároltunk az ovisok számára gyümölcsöt. Mivel az óvodában kikötés volt, hogy csak bioterményeket vihetünk, mi is hozzászoktunk, hogy magunknak is ezt vegyük. Ma egyébként szilvalekvárt kell beszereznem” – tette hozzá a polgármester, majd üdvözölte ismerősét, aki így köszöntötte őt: „Pestről jöttem át a piacotokra”.

Miután a Sirály sétány teljes kínálatát végigcsodáltuk, sokakkal együtt átsétáltunk a Kulturális Szalonba, ahol délelőtt nyílt meg a Szent Mihály-napi kiállítás és vásár. A nagycsaládosokkal és a fejlesztő központtal közösen megszervezett jótékonysági vásáron a rendezők saját készítésű portékáit lehetett megvásárolni: szebbnél szebb fűzött gyöngyöket, őszi festett kavicsokat, üvegékszereket, horgolt és kötött ajándékokat, képeslapokat, édességeket, befőtteket és lekvárokat, tűzzománc-képeket vagy például saját nevelésű kaktuszokat. „Reméljük, majd a karácsonyi vásáron ilyen sok érdeklődő lesz” – mondta a vásárt megnyitva Pokorni Zoltán.

Miközben a Gesztenyés Kertben már kínálták magukat hívogató kézműves termékek, a MOM Kulturális Központban reggel óta hatalmas volt a nyüzsgés, hiszen nagyon sok család érkezett az Egészségnapra. A felnőtteknek és gyerekeknek szervezett szűréseken számos betegség észlelésére nyílt lehetőség, egyebek mellett a gyerekfogászaton, a fül-orr-gégészeten, bőr- és belgyógyászaton, allergiavizsgálaton, csontsűrűség mérésen, vércukor- és koleszterinszűrésen, EKG-n, szemészeten és hallásvizsgálaton. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt vártak az orvosok. „Ez már a tizennyolcadik Egészségnap – mondta Pokorni Zoltán –, az utóbbi időben együtt szervezzük a kulturális rendezvényekkel, így azokat is becsábíthatjuk a szűrésekre, akik egyébként ódzkodnának a másutt kórházi körülmények között zajló vizsgálatoktól”. A polgármester szavait támasztja alá, hogy a nap folyamán közel kétezer szűrést végeztek el az orvosok, csaknem hatszáz hegyvidéki család számára.

Kovács Lajos alpolgármester a Szépkorúakért a Hegyvidéken program rendezvényét köszöntve elmondta: „Számunkra nagyon fontos a prevenció, az a fajta gondoskodás, amit többek között az önkormányzatnak is tennie kell, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a kerület lakosságának egyharmada a hatvan év feletti korosztályhoz tartozik.”

Mindeközben a Gesztenyés Kertben Farkasházi Réka és a Vitéz László-bábelőadás szórakoztatta legkisebbeket, majd a Solti György Zeneiskola vette birtokba a nagyszínpadot, hogy klasszikus szerzők és filmzenék megelevenítésével megalapozzák a nap folytatásának igényes zeneiséget. S míg a borbazárban különféle finom borokat és pálinkákat kóstolhattak az ínyencek, a színpadon egymást váltották a neves fellépők: a Budapest Nufolk Revolition, a Mary PopKids és a Kerekes Band. A késői nyárira enyhült szombatot a borbazárban Hangácsi Márton gitárjátéka zárta.

Amikor felújítottuk a Gesztenyés Kertet, azon ábrándoztunk, hogy ilyen rendezvények lesznek itt – mondta vasárnapi köszöntőjében a polgármester. – Ezért is nagyon örülök, hogy ma ilyen sokan eljöttek ide” – erősítette meg szavait Pokorni Zoltán. Ezután Halász Judit egyedülállóan tiszta hangja csendült fel, a nézőteret szemlélve nehéz volt megállapítani, a kicsik, vagy szüleik élvezik-e jobban a koncertet.

A gesztenyefa levelének öt ujja van című rajzpályázat eredményéről a nyitókoncert után értesült a közönség: a Németvölgyi Süni Óvoda Zöld Csoportja bizonyult a legsikeresebbnek, jutalmul ők engedhették a levegőbe a tízéves jubileumot köszöntő háromszáz (természetesen környezetbarát, lebomló műanyagból készült) színes lufit. A vasárnap délelőtt teljesen a gyerekeké volt, még a boros pavilonok is bezártak, előttük is kézművesek kínálták portékáikat. S míg a színpadon Bíró Eszter mutatta be állati zenés ábécéjét és Brub a zokni bábjátéka szórakoztatta a közönséget, a meséket szertők híres magyar rajzfilmek szereplői – például Süsü, Mirr-Murr, Sebaj Tóbiás – előtt is fényképezkedhettek. Akik pedig még ennél is jobban szeretik a meséket, a Kulturális Szalon mesesátrában hallgathattak meg jó párat. Pokorni Zoltántól például Rémusz bácsi meséiből néhányat.

Ünnepélyes ceremónia is helyet kapott a vasárnapi rendezvények sorában, Kovács Lajos alpolgármester zászlószalagot kötözött a Közép-Budai Önkéntes Polgárvédelmi Egyesület (ÖPVE) csapatzászlajára. A szalagot Pokorni Zoltán polgármester adományozta a tíz éve alakult egyesületnek. „Fontos nap ez a tíz éves évforduló – fogalmazott Kovács Lajos –, nemcsak az egyesület, de az önkormányzat számára is. Köszönöm azoknak, akik tíz éve létrehozták, mert az idő igazolta a Közép-Budai Önkéntes Polgárvédelmi Egyesület létjogosultságát.” A nagyszínpad ezalatt újra megtelt, a Babszem néptánccsoport és a Magonc együttes váltotta egymást, majd régi ismerősök jöttek el ismét, a Népszigeti Kutyaiskola okos négylábúi hozták el gazdáikat, hogy megmutassák, milyen sokat tanultak, mióta nem láttuk őket.

A kutyák után a pécsi zenészekből álló Band of StreetS lepte meg a közönséget, igazi utcazenészekként nem a színpadon, hanem a bámészkodók, borozgatók, sétálók között vonultak végig hangszereikkel, a színpad elé csalogatva azokat is, akik amúgy csak messzebbről hallgatták volna a zenét. Mire Babos Gyula megérkezett ifjú zenésztársaival, zsúfolásig megtelt a nézőtér az igényes dzsessz-zenét szerető közönséggel – a Babos-Nika Projekt nem is okozott csalódást senkinek, mint ahogyan az őket követő Myrtill és a Swinguistique sem. S hogy ne legyen elég a jóból, mindeközben a MOM színháztermében az Amadinda együttes kápráztatta el hallgatóságát, végül pedig a még este is borozgatóknak muzsikáló Petruska András játéka zárta az idei Gesztenye Napokat.



Nyomtatás