Pokorni Zoltán

További híreink

A Szent János Kórház, valamint a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje a kormányzat által támogatott tervek szerint együttműködve, egyetemi oktatókórházként működhetne tovább – derült ki a János Kórházban tartott sajtótájékoztatón, melyen Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár és Pokorni Zoltán polgármester is részt vett.

Elindult egy tárgyalássorozat a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb együttműködéséről, amelynek keretében a Semmelweis Egyetem bővíthetné a gyakorlati oktatóbázisát – mondta el a sajtótájékoztatón Zombor Gábor. Az egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az együttműködés komoly fejlesztési forrásokat biztosítana a János Kórház számára: mivel az oktatókórház bővítése jelentős többletbevételt hozna az egyetem számára, az államtitkárság javaslata szerint e többletforrás egy része – javaslatuk alapján éves szinten minimum 500 millió forint – a Szent János Kórház felújítási alapjába kerülne. Az állam ezt az összeget ugyanennyivel kiegészítené, így éves szinten legalább egymillárd forintot fordíthatnának a budai régiót ellátó intézmény fejlesztésére. Az államtitkár hozzáfűzte: sokat jelent a Hegyvidéki Önkormányzat által felajánlott segítség, és külön kiemelte, hogy hálás a hegyvidéki polgármester kezdeményező és „katalizátor” szerepéért.

„Évente 50 millió forinttal – öt év alatt 250 millió forinttal – támogatnánk a következő ciklusban a Szent János Kórházat, amennyiben megkezdődik a két intézmény szakmai integrációja” – jelentette be a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán felidézte, hogy a korábbi években többször is felmerült már a két intézmény együttműködése, de ezek az elképzelések zátonyra futottak, mivel nem tartották tiszteletben az egyik vagy másik kórház szakmai sajátosságait. Ám – tette hozzá – nagy szükség lenne a kölcsönös előnyökön alapuló kooperációra az intézmények között, amelyeket mindössze néhány méter választ el egymástól.

A Szent János Kórház és a Kútvölgyi Klinikai tömb tervezett együttműködéséről annak apropóján beszéltek a sajtótájékoztató résztvevői, hogy a János kórház Perinatális Intenzív Centruma európai uniós támogatással, összesen 132 millió forintból teljesen megújult. Dr. Princzkel Erzsébet részlegvezető főorvos elmondta: évente mintegy háromszáz koraszülött csecsemőt látnak el a centrumukban, ahol a picik akár két-három hónapot is eltöltenek. Magyarországon évente körülbelül 1200, másfél kilónál is kisebb baba születik, melyek közül hetven ellátását végzi a János kórház.



Nyomtatás