Pokorni Zoltán

További híreink

Harmadik tanévét indította szeptember 10-én a Szalonegyetem. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban rendezett sorozat idei első előadása előtt Pokorni Zoltán szólt a résztvevőkhöz.

– Meglepő, hogy ez már a harmadik év. Mintha csak most indult volna az első – mondta a polgármester, aki, számbavéve, hogy a százhúsz regisztrált hallgatóból körülbelül hatvanan vesznek részt aktívan az előadásokon, úgy fogalmazott: néhány magyar egyetem megirigyelhetné ezt az arányt. Pokorni Zoltán az évnyitó eseményen bejelentette, elkészültek a tervek a Hegyvidéki Kulturális Szalon Törpe u. 2. szám alatti ingatlanba való átköltöztetésére.

 

Az épületet néhány évvel ezelőtt az adminisztrációs munkaterület esetleges bővítésének céljából vette meg az önkormányzat, időközben azonban úgy határoztak, hogy a szalon visszatérő vendégei számára hoznak létre benne közösségi teret. – Erre vonatkozóan a Fővárosi Önkormányzathoz adtunk be pályázatot, amelyet szeptember 15-ig bírálnak el, de a beruházást akkor is elvégezzük, ha esetleg nem kapunk hozzá támogatást – mondta a polgármester, aki hozzátette, egy kétszáz fős, szinteltolásos, színházteremként is használható, három részre osztható térről van szó, amelyet több mint egy év alatt tudnának a célnak megfelelően rendbe hozni.

 

A polgármester szólt egyebek mellett arról is, hogy a Hegyvidék Galéria várhatóan idén ősszel átköltözik a közeli Királyhágó térre, így a Hegyvidéki Kulturális Szalon vendégeinek is könnyebb lesz átsétálni és megnézni egy-egy tárlatot. Felhívta továbbá az egybegyűltek figyelmét arra is, hogy a MOM Kulturális Központban jó ideje zajló „Az én filmem” című, filmvetítéssel egybekötött beszélgetéssorozat legközelebbi, szeptember 18-i alkalmán ő lesz a vendég, és egyik kedvenc filmje, a Dalok a konyhából című norvég filmszatíra kerül a vászonra.

 

A Szalonegyetem leckekönyvekkel, órarenddel felszerelkezett regisztrált hallgatói a szalon logójával díszített vászonzsákban ajándék csokoládét és egy, a tavalyi diplomaosztóról készült fotót kaptak útravalóul, hogy jól induljon a tanév. Az idei első előadást Konta Fanni tartotta az egyiptomi festészetről.



Nyomtatás