Pokorni Zoltán

További híreink

A mosolygós arcú gyerekhadat elnézve nyugodtan kijelenthető, hogy nagy sikerrel zárult a második alkalommal megrendezett „Az angyalok a földön járnak” adománygyűjtés. Erről tanúskodnak a számok is, az önkormányzat felhívására kétszáz csomagnyi játékot és élelmiszert adtak le a hegyvidéki óvodákba és iskolákba járó gyerekek, valamint a felnőttek. Az ajándékokat a MOM Kulturális Központban vehették át a rászoruló kerületi családok.

Idén is meghirdette a nehezebb körülmények között élő hegyvidéki családok megsegítésére „Az angyalok a földön járnak” nevű jótékonysági akciót a Hegyvidéki Önkormányzat. Méghozzá sikerrel, hiszen a kerület lakói, gyerekek és felnőttek újfent bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Az óvodákban, iskolákban, valamint a polgármesteri hivatal előtti adventi vásár jurta sátrában kialakított gyűjtőpontokon leadott új, vagy újszerű játékokat és tartós élelmiszereket a CBA további finomságokkal egészítette ki. Az adományokból az önkormányzat népjóléti irodájának munkatársai állították össze a névre szóló ajándékcsomagokat, amelyeket a rászoruló kerületi családok – több mint kétszázan - a jótékonysági akció zárásaként a MOM Kulturális Központban vehettek át. Az ünnepségen elsőként a Táltos-Csikó óvoda betlehemi játékának tapsolhatott a szép számú nézősereg, majd az Arany János Általános Iskola és Gimnázium táncbemutatója, valamint Dickens Karácsonyi énekét feldolgozó színi előadása következett.

 

A műsor végeztével Pokorni Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, mint elmondta, az adománygyűjtő akció bebizonyította, hogy számtalan angyal él közöttünk. Ők azok, akik ezúttal is önzetlenül siettek embertársaik segítségére. „Karácsonykor mindig az az igazi kérdés, mit tehetünk hozzá mások öröméhez. Ezt a nehéz feladatot a Hegyvidéken legalább részben sikerült megoldani azzal, hogy a kerületi polgárok és különösen a gyerekek összefogtak a jó ügy érdekébe” – hívta fel a figyelmet a polgármester, arra utalva, hogy az ajándékok legnagyobb részét a kerületi óvodák és iskolák gyűjtötték össze. Hozzátette: a csomagokban ugyan nincsenek drága dolgok, bennük van viszont az a szeretet, ahogyan a gyerekek kiválasztották a sajátjukból a másoknak szánt figyelmességeket. Ennél pedig senki sem adhat nagyobb ajándékot – hangsúlyozta Pokorni Zoltán. Mindenkinek két nagy csomag jutott, az egyikbe játékok, a másikban tartós élelmiszerek és karácsonyi édességek kerültek. Külön is megemlékeztek a háromnál több gyermeket nevelőkről, ők ráadásként egy további játékokkal megrakott csomagot vihettek haza.




Nyomtatás